2010. június 26., szombat

naplólapok a málnási dossziéból...zum goldbroiler


az őrmester felébred a rövid álomból, a mellére ejtett dossziéból kiveszi a képhez tartozó lapot is, olvassa.

zum goldbroiler. a sülő csirke szaga. utcára is árulták, sorban álltak érte az emberek. az ndk emberek szerették a grillcsirkét. valódi csemegének tartották. akár egy órát is álltak érte sorban. türelemmel. mint mindenhol.

érdekes, rögtön megjegyeztem ezt a helyet. pedig nem volt sejtésem, hogy később milyen sokat járok majd erre. a kanzowstrasse és a prenzlauer allee sarka. a közeli s-bahn megálló. ez már később volt. az meg még később, hogy a wichert strasse-i parkolóban a behorpasztott sörösdobozból készült alkalmi pipával szívtuk az előző nap amsterdamban vett cuccot. aztán hamarosan ők is mehettek cuccot venni.

most még az első vizit a környéken. rostockba menet berlinben megállva. valahol lichtenbergben laktak a srácok, régi ház, falépcsők és korlátok, a félemeleti lépcsőfordulóban a wc. húsz év körüliek, saját lakással. a szülők kimentek a lakótelepekre, kényelmesebb, modernebb volt. a fiatalok meg belakták a régi városrészeket. már nem tudom, hogy keveredtem lichtenbergből prenzlauer bergbe.

születésnapi buli. magas vékony lány ül a zongoránál. kuplékat játszik, énekel. a berlini kabarék világa az ndk fővárosában. másnap délután, mikor elköszönök, mert megyek tovább, indul a vonatom, csak nyöszörög a vállamon, málnási, málnási. nincs jól. ő is megfeküdt az ajándékaimtól. parkán még otthonról, és whisky az alexről, a valutás boltból. az ünneplő társaság kifordult magából. összehugyozták a fiúk a közös wc padlóját, a kukákat a belső udvaron, kiabáltak, hülyeségeket beszéltek, volt aki a lépcsőn feküdt és csukott szemmel rémálmodott. aztán a rendőrség szokatlan udvariassággal rendet tett. másnap, mindenki hálásan szorongatta a kezem.

rostockban is sorállás. goldbroiler. ha elfogyott, és már csak máj maradt, a sor feloszlott. én akkor mentem oda. röhögtem a hülye németeken. nem eszik a májat, marhák. a máj kellemesen halízű volt. persze a csirke is. halliszttel etették a gyárban a csirkéket. a máj persze erősebben volt halízű. mint a tőkehalmáj. vettem egy sört hozzá.

a goldbroiler a kanzowstrasse-n. hogy került hozzám ez a kép?


15 megjegyzés:

  1. Remek buli emlék... LOL

    VálaszTörlés
  2. http://www.zapsation.com/image/berlin-kanzowstrasse-gaststaette-zum-goldbroiler

    Remélem olvassa Vicomte de Boundoise is.

    VálaszTörlés
  3. alfi, ne izéljen mán! azt a málnási gondolja, hogy hogy került hozzám ez a kép? he! én tudom, hogy a netről, és a bumdesarchívból! lol

    g.

    VálaszTörlés
  4. Néha már nem tudom követni.
    De amúgy nem is magának írtam, hanem a málnásinak. :)

    VálaszTörlés
  5. alfi, köszönöm! csak most meg azt nem tudom, hogy én küldtem e be a bundesarchiv-ba, vagy vagy a bundesarchiv- valami kgb-s csatornán juttatta el hozzám? vagy egyenesen gyima putyin, még drezdában? jól feladta a leckét! :)

    VálaszTörlés
  6. Kedves málnási úr, hát erre szerintem csak a Vicomte tudja a választ.

    VálaszTörlés
  7. Szilágyi András2010. június 27. 10:27

    Ki az a nő ott kép jobb oldalán?

    VálaszTörlés
  8. alfi, mi baja magának a vicomte-al?

    g.

    VálaszTörlés
  9. Magánügy...kicsit összebalhéztunk privátban. :)

    VálaszTörlés
  10. sz.a., ne mondja, hogy a baloldalit tudja?! :)
    g.

    VálaszTörlés
  11. Nem jó, ez bazmeg!
    Mondta a süni, miután lemászott a drótkeféről...
    Maga a politikai szúrkapiszkákra termett igazándiból!
    Ismerje be és hajrá!!!

    VálaszTörlés
  12. nem, jó, hát nem jó. de tudja a szüntelen politikai kardozás szüneteiben elgyengülök és ilyenkor...ezt csinálom. :)
    g.

    VálaszTörlés
  13. Szilágyi András, nyilván Mária. Nem lehet más.

    Egyébként agyamra megy a sok névtelen, aki gyáva a neve vállalására. Legyen az akár nick...

    VálaszTörlés
  14. Minden lehet politika!
    Tán egy kissé többcsipetnyi maró gúnyt kéne belecsepegtetnie a szösszenetekbe...
    Nem tudom.
    Ha túl jó, akkor meg le lesz zsidózva általam!
    Üdv.:
    abandi

    VálaszTörlés