2010. november 27., szombat

postás pablo



mindig az utolsó hivatali órában ment a postára. szépen kivárta a sorát, a kisasszonyok valamelyike elkérte a csekkjeit, a pénzt, visszaadták a szelvényt, a visszajárót. ment haza. a mama az ajtóban várta. elvette a szelvényeket, a pénzt és a selyempapírt is, amibe a csekkeket csomagolta, mielőtt odaadta a fiúnak. izzadt a fiú keze, ezért kellett a selyempapír. egy selyempapír darab egy hétig bírta. vasárnap a mama a konyhaasztal éléhez igazított egy újabb darabot, és méretre tépte. valamikor édességboltban dolgozott, onnan vitt haza egy tekerccsel, pálmaleveles dobozokat, pralinét, ilyesmit csomagoltak vele. rég volt ez, de a papírtekercs fele még megvolt.
a fiú vele volt, beszaladt hozzá iskola után, mikor az eta egy autóbombát robbantott a bolt előtt. komoly sérülésük nem lett, de a fiú légnyomást kapott és úgy maradt. a málnás és epres cukorkák mind kifolytak, üvegdarabok csillogtak a vérszínű ragacsban.
az újságok sosem írták meg, de az emberek azt beszélték, hogy egy nyugalmazott csendőrőrmester volt a célpont.
most is az utolsó órában megy a postahivatalba. régen szerette nézni a kézbesítő kisasszonyokat és fiatalembereket, akik ilyenkor ellepték a postát a cégeik feladni való leveleivel, csomagjaival, pénzküldeményeivel. néha belenyúlt az asztalok mélyedéseiben lévő tintatartókba, az ujja kék lett, és a nadrágja is, amibe aztán beletörölte. tudta, hogy megszidja a mama, legtöbbször ellene is állt a kísértésnek, de néha nem akart.
már nem nézi a kisasszonyokat és fiatalembereket. nem néz semmit. a postát átalakították, egy készüléken meg kell keresni, milyen típusú dolga van az embernek, aztán megnyomni az ennek megfelelő gombot, és akkor kap egy sorszámot, és azt a számot valamikor kiírják egy táblára az ügyintéző kisasszony számával együtt, és utána oda lehet menni hozzá, intézni, amit kell.
van, hogy megnyomja az egyik gombot, a gép kiad egy számot, letépi, a zsebébe gyűri, és áll a posta közepén. vagy nem kér számot, csak áll. tekintete a földön, a cipője orrhegye után következő első kocka széléhez tapad. nem néz fel. áll és mered. áll és kiveszi a zsebéből a selyempapírba csomagolt csekkeket, a bal kezébe fogja. mikor a számkijelző tábla egyet muzsikál, átrakja a másik kezébe. majd vissza, és újból, és megint, egy ideig. aztán kicsit megnyitja a csomagolást, belenéz, visszacsomagolja, óvatosan a zsebébe teszi. máris a zsebéhez kap, tapintja ott van-e a csekkcsomag. ott van. ahogy a tenyerét elemeli, megijed, hogy tényleg meg van-e, ezért megint odakap. aztán kiveszi, kinyitja, belenéz, visszacsomagolja. egyik kezéből a másikba teszi.
mikor elfogytak az ügyfelek, a biztonsági őr egy kisasszonyhoz viszi. fizet, elrak, elindul haza.
már a lépcsőházban kiabál, megjöttem a postáról, mama!
ül a szobában a háromfiókos szekrény mellett a puffon. szeret itt ülni és nézegetni a bélyegét. tudja, hogy van, akinek több bélyege van, neki ez az egy. nem érti, másnak miért kell több. egy is elég. a bélyeg zöld, mint a puff huzata. azért is szeret itt ülni, mert olyan, mintha a puff a bélyeg folytatása lenne. néha arrébb is húzódik, helyet hagyva a puffon, hátha mellé ül ő is.



88 megjegyzés:

  1. Padilla nyugállományú csendőr őrmestert sem kedveli az ETA....? Aztapicsába...

    VálaszTörlés
  2. Jó, hogy árva gyerek. Így az apja nem hozhatott neki egy dobozzal. Nem is kellett abbahagynia a gyűjtést.

    Évfolyamtárs mondta a Gödör tanszéken. Tudod, nekem három nő kell. Egy, akibe szerelmes leszek. Egy, aki szerelmes lesz belém. És egy, aki jó lesz az ágyban.
    Egy éve dolgoztunk tán, vagy másfél,mikor eljött látogatóba hozzánk, immár a Székes és Fő területén. Jött vele egy lány.
    Megnősültem, bemutatom a feleségemet. Nemsokára úgyis elmegyünk: ...-ben kaptunk állást.
    Félrehúztam, kajánul mosolyogva - bár egyáltalán nem volt ellenemre a dolgok ilyetén alakulása.
    Mi van az elméleteddel? A három nővel?
    Öregem pechem volt. Benne találtam meg mindhármat.

    VálaszTörlés
  3. hogy a csendőrőrmester padilla e, vagy a szerző csak nyit egy menekülési útvonalat, amin kiírhatja a jó padillát, hát döntse el az idő

    g.

    VálaszTörlés
  4. http://retronom.hu/files/images/retro%20dolgok%20065.preview.jpg
    Ezt jól megsz...

    VálaszTörlés
  5. frankó kis sztori ez. szép patina telepszik rá. ugyan csak egy darab, de micsoda bélyeg! egy piciny rés, amin átlátsz egy másik világba.

    VálaszTörlés
  6. http://2.bp.blogspot.com/_j1ml1fHnXhQ/TIPiuH4EZxI/AAAAAAAAA3E/zdJcFY6kTgE/s1600/ETA_Pasajes_2003_06_28.jpg

    VálaszTörlés
  7. vero, jó kis kép, mondhatom.
    persze a baszkok még jó népek ettől, csak speciális egy részük :)

    g.

    VálaszTörlés
  8. egy barátom meglátogatta őket panyol (így!) körútján (nagy reményekkel) de azóta is csalódottan beszél beszél róluk és a környékről. azt mondja, kézzel tapintható a feszültség és a kilátástalanság.

    VálaszTörlés
  9. Telán nekik is az a bajuk, hogy:
    nem elég nagyok - ugyanakkor nem elég kicsik...

    Az andorraiakat békében hagyták...

    VálaszTörlés
  10. milyen érdekes, míg a nemzetállam paranoia nem ütötte fel a fejét, ezek a népek (magyar, csiszlovák, baszk, stb.) jól elvoltak egy-egy birodalomban. néha gyilkolászták egymást oszt annyi. azóta mindenki a zótomóniáér (egyszer hallottam így egy ckö vezetőtpl) küzd rettegve a megsemmisüléstől.

    VálaszTörlés
  11. Jó kis mozi ez kérem!
    Ezt abból is tudom, hogy bár engem zavarni szokott a nagy kezdőbetűk hiánya, de ha elfelejtkezem róla, akkor nincs miért tökölni.
    Nem akarom senkihez hasonlítgatni az írást, semmi értelme, pedig lehetne.

    Amúgy meg kiskorában bélyeggyüjtő fiamnak bélyeget akartam hozni belgiunból és amikor megláttam a nejlonba csomagolt kilós bélyegcsomagokat, elment tőle a kedvem.

    Volt idő amikor egy darab szalonnabőrt birtokoltam hosszú ideig. Dugdostam, dédelgettem, aztán elcseréltem egy kétcentis cipőre. Pedig...
    Aki ezután birtokolta ugyanúgy örült neki mint én. Célja volt vele.
    Láttam, ahogy időnként előveszi, szagolgatja, fényesítgeti.
    Aranybarna bőrdarab volt, tenyérnyi. A hozzátartozó angolszalonnát régen leettem róla.
    Kincsek ezek uraim, még akkor is, ha teljesen normális az ember.

    Insz...

    VálaszTörlés
  12. insz...!
    ez a bőrápolás érdekes dolog. valami bőrös története minden fiúnak van szinte. érdekes.
    szerinted is olyan tomaszmannos? :))

    g.

    VálaszTörlés
  13. Bőrös történet...
    Szerintetek kikkel pucoltatnak több bőrcipőt: a fiúkkal vagy a lányokkal? Hogy a szíjakról ne is beszéljünk...

    Megfigyeltétek, milyen slendriánul kezeli nyelvünk a bőrt? Nem tesz különbséget az eleven és az anyag között, pedig számos nyelv megteszi...

    VálaszTörlés
  14. g.
    Van benne valami:)
    Egyébként azért voltam hajlandó elcserélni, mert így legalább kaptam valamit érte.
    Előbb utóbb ellopták, vagy egyszerűen einstandolták volna.
    A késekkel is ugyanez a helyzet.
    Nagyon összetartoznak, szinte vonzzák egymást.
    A kés, mint szúró vágó eszköz és a bőr...
    Insz...

    VálaszTörlés
  15. MP // igen, nagyon érdkes, ezen én is sokat gondokodtam, mikor egyik-másik nyelv vonatkozó szavait tanulgattam.

    bélyeg, bőrdarab. gyerekkoromban én is gyűjtögettem akármiket, de mára odaáig jutottam, hogy a karóra, sőt hovatovább a karikagyűrű is fétisizmus számba megy nálam. max a ruhát tűröm magamon :o)

    VálaszTörlés
  16. kés és bőr. micsoda találkozás, mikor régen a fodrász, a falhoz erősített bőrszíjon finomfente a beretvát. olajos hajópadló, ahogy söprik rajta össze a hajat. :)

    g.

    VálaszTörlés
  17. mp. nem tudom, nekem a cipőtisztítás egyértelműen apás-fiús feladat. én csak olyat láttam, hallottam.
    ahhoz szellem kell. érezni a bőr, a tisztítószerek szagát, érezni a bőr állagát, a kefék puhaságát, vagy éppen sárvakaró érdességét. egyáltalán leteríteni az újságpapírt, szépen rendben, kirakni a kenőcsöket, szerszámokat. érted, nem női elmének való. :))

    g.

    VálaszTörlés
  18. vero, nekem is volt bőrdarabom, apám szöges futócipőjének az oldalából vágtam ki, csúzlibőrnek. szerinted milyen képet vágott, mikor legközelebb versenyre ment? :))))))

    g.

    VálaszTörlés
  19. A bejegyzéshez most fáradt vagyok, csak a kommenteket olvastam (mint a mandinál:).

    A bőr kérdéséhez: a húsra is csak egy szavunk van.

    VálaszTörlés
  20. Vagy lehet, hogy tévedek?
    "A hús az állatok azon izomzata, mely más élőlények, például az ember számára tápanyagforrást jelent és nyersen vagy elkészítve fogyasztják. Nagyrészt harántcsíkolt izom és az azt összetartó kötőszövet alkotja, továbbá a húson találhatók még az inak, erek és idegek."
    http://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%BAs

    Akkor az embernek nincs is húsa? Vagy hogy hívják az ember élő húsát? Mert ugye az nem csak az izomzat, hanm zsírszövet is. Hm.

    VálaszTörlés
  21. Az ember "húsát" úgy hívjuk: test. Ez megbecsülést tükröz - ennél specifikusabb szavakat csak az orvosok, jelesül főként az anatómusok használnak ebben az összefüggésben.

    Rendkívül érdekes ez a "mellékvágány". Szalonnabőrbe kötve... Mik derülnek ki! Újabb mellékvágányra terelem az urakat:

    "néha belenyúlt az asztalok mélyedéseiben lévő tintatartókba,..." szobatársam, a medikus mesélte, hogy egyszer behoztak a kórházba egy pedellust, aki nagy magányában szintén... de nem az ujját. Rajta egy fűréssze lehetett segíteni, naggyon óvatosan.
    Egy másik pasas a golyóscsapággyal már nehezebb ügy volt. Fogászat, vízhűtés, köszörű. Nagyon óvatosan :-)
    (Érdekes, a medikusok gyűjtik az ilyeneket :-)

    VálaszTörlés
  22. alfi! aki a vikiből okosodik, az éltéved. látja, mostan maga is csak csontokat lát, mert a viki lefelejtette a húst.
    g.

    VálaszTörlés
  23. mp. mindig a malacságok, mindig! :))

    g.

    VálaszTörlés
  24. g:"látja, mostan maga is csak csontokat lát, mert a viki lefelejtette a húst."
    :))

    Viszont elolvastam a bejegyzést.

    Insz...:
    "Amúgy meg kiskorában bélyeggyüjtő fiamnak bélyeget akartam hozni belgiunból és amikor megláttam a nejlonba csomagolt kilós bélyegcsomagokat, elment tőle a kedvem."

    Ennek kicsit Svéd gyermekversek utánérzése van. ;)
    http://pici.web.elte.hu/gyerekv.htm#13

    VálaszTörlés
  25. alfi, igaz, éreztem én, hogy frappáns inszeminátor szövege, de nem ugrottak be a svéd versek. liberális szaroknak szokták őket tartani, pedig igaz kis szövegek. :)

    g.

    VálaszTörlés
  26. Szerintem a maguk módján zseniálisak.
    Majd a sok dövényi meg marslakó után azért olvassál ilyeneket is a lányodnak. ;)

    VálaszTörlés
  27. Első hozzászólásomban (e poszthoz) írtam:
    "Jó, hogy árva gyerek. Így az apja nem hozhatott neki egy dobozzal. Nem is kellett abbahagynia a gyűjtést."
    Nos, pontosan a "A titkokat az ujjaimnak mondom el - svéd gyermekversek" kötet megfelelő versére céloztam.
    Hogy ez váltotta-e ki tudat alatt Insz reakcióját-emlékezését (mert, higy valóban nmegtörtént, az nem lehet vitás) azt nem tudom.
    Csak nem találom a kötetet - különben beraktam volna az egészet. Hiába, papírfüggő vagyok, nekem az a könyv. Nem az "Ibúk".

    VálaszTörlés
  28. Na tessék, összekevertem két gyermekvers-kötetet :-(
    Igen: "Ami a szívedet nyomja".
    Sok a gyűjteményes kötet :-)

    VálaszTörlés
  29. Siv Widerberg: Bélyeg

    Bélyeget gyűjtöttem.
    Papa hozott egyszer egy kilót.
    Azóta nem gyűjtök bélyeget.

    (1975-ös Móra kiadás, Ami a szívedet nyomja címmel.)

    Ráadásul a kedvencem :)

    A felnőttek
    furcsák néha.

    Azt hiszik,
    elég összeterelni
    két "alkalmas korú" gyereket,
    és a két gyerek automatikusan jó haver lesz.

    Szeretném összeterelni
    papát
    találomra egy "alkalmas korú"
    bácsival
    és megnézni, összehaverkodnak-e
    - biztosan nem akarna
    engem se többé összeterelni Ulla-Gullával például.

    Sokkal szívesebben játszom
    Lill-Parával,
    pedig Lill-Para kis tökmag,
    de ugyanazt szereti
    és ugyanazt utálja, mint én
    - Ulla-Gullát például.

    (Ingred Sjöstrad: A felnőttek
    furcsák néha.)

    VálaszTörlés
  30. Leske, én kamaszkoromban olvastam utoljára ezeket a verseket-szövegeket, most jó volt újraolvasni.
    Azok kedvéért, akinek kimaradt volna, még egyszer belinkelem, szándékosan olyan részre, ami valamelyest kapcsolódik a bőr-test-csontváz problémához.
    http://pici.web.elte.hu/gyerekv.htm#21

    VálaszTörlés
  31. Alf...
    De még mennyire utánérzés, merthogy olvastam én ezt a versikét, de nem jutott eszembe hol, s ki írta.
    Köszönöm a linket.

    Na még egy off Griftnek.


    Klára című opuszomhoz beírván Hamvast emlegettél.
    Most jött meg Tesz-vesz idevonatkozó megnyilatkozása.
    Rövid de velős.
    "@Grift: én nem vagyok Hamvas rajongó"

    A napot most eltakarta egy felhő.
    Az út közepén összekarolva asszonyok ballagnak a templom felé.
    De nem ez a lényeg, csak éppen kinéztem az ablakon.
    A lényeg az üzenet grift.
    Csak, hogy tudd.
    Insz...

    VálaszTörlés
  32. " bélyeg zöld, mint a puff huzata. azért is szeret itt ülni, mert olyan, mintha a puff a bélyeg folytatása lenne."
    Melankolikus perverz írás.
    Hát most mi jusson erről a zöld puffról az ember eszébe.
    Műbőrrel volt bevonva az a szék?
    Magam előtt látom amint egy jó szagú, nő felkel róla. Valljuk be őszintén, melyik férfi nem ugorna azonnal, hogy mély lélegzetet szívjon a még test meleg, puha, zöld, párnázott huzatból amelyet kedvünk szerint nyelvünkkel is megérinthetünk, mint ahogyan a bélyeget szokás borítékolás előtt.


    Helge

    VálaszTörlés
  33. rejtelmes beírásokat kapok. egy részét nem is értem egészen. majd egyszer talán.

    helge, nem tudom maga hol nőtt fel, de én műbőr puffot nemigen láttam. ez a zöldes, anyagában mintás /nem vagyok textiles, fogalmam sincs hogyan hívták/ják az ilyen elegáns anyagokat/ anyaggal volt bevonva, a szegélyét arany szegek rögzítették a fa karimához, és az ülőfelületét, aranyzsinór kereszt osztotta négy felé. valamikor, valahol a háromfiókossal /aminek asztallapját géppuska golyó lyukasztotta ki/ együtt egy szalon berendezésének voltak tagjai.

    melankolikus perverziót nem találok, a maga megjegyzésében is csak melankólia nélkülit. olyan műbőrszagút. :))

    g.

    VálaszTörlés
  34. Tárgyi tévedésre világítanék rá.
    Műbőr "puff"-ok a hatvanas években készültek u.n. "szkáj" (skay) anyagból. Legtöbbjük -talán anar tervezte őket?- fekete-vörös színkombinációban, geometrikus elosztással. Volt kör alapú haság apró lábakkal, meg négyszögletes alacsony és magas lábakkal. Egyformán randák. Mindazonáltal egy még megvan idehaza. (Nem én vettem.)

    A zöld, sárgaréz kárpitosszegekkel rögzített típus a régebbi budoárokra (boudoire - a 'bouder' - duzzogni igéből; ugyanis ez az a hely, ahová a hölgyek visszavonulni szoktak volt duzzogás céljából!) volt jellemző. Úgy saccperkábé (kópérájt báj Gasper) XIX. század második fele. Aranyozott, faragott, görbülő lábakkal...

    VálaszTörlés
  35. bizony, ilyen műbőr puffok előfordultak némely műmárványlapos presszóasztalok mellett is, kis budai és pesti presszókban. tudom én, de helge biztos nem, hát gondoltam átverem :)
    g.

    VálaszTörlés
  36. Mormogi Papa,
    esetleg az ántivilág másik, ámde kimondottan férfias ülőalkalmatosságáról, a korai ergonómia csúcsáról, az ülőrészén többszörösen perforált ún. szellentőlukas kávéházi Thonet székről is van valami tuti információd?

    VálaszTörlés
  37. Gasper, csak a szokásos infók, amiket mindenki tud. A fa hajlítási technológia kidolgozása (sok-sok évszázaddal az ősi íjkészítők után :-) és alkalmazása a bútorkészítésben - de nem csak szék. Ha már kávéház... hozzá tartoznak a fogasok, az újságolvasó keretek és néhány asztal is. Sok olyasmi, amiben nem lehetett részünk.
    Ellenben a fémből-műanyagból készült utánérzések mindig elbizonytalanítanak.

    Jut eszembe, a BEAG (eredetileg EAG lett volna, de az AEG tiltakozott, fenyegetett) elébb mint "Fém...izé és csőbútorgyár" alakult meg - a pontos névre most nem emlékszem. Mindenesetre a közeli "Lumumba utcai lakótelep" "Martos Flóra Ált. Isk." igazgatói szobájában itt készült fotelek voltak...
    Tudjátok, azok a krómhatású, bútorszövettel bevont lapokkal határolt csövek...

    VálaszTörlés
  38. ezek a piros-fekete puffok a presszókból szépen átvándoroltak a divatos romkocsmákba, király utca és vidékére, egyéb kiselejtezett szocreál bútorcsodákkal egyetemben. és nagyon retrók, ugye.

    művésznő

    VálaszTörlés
  39. Mormogi uram,
    köszönöm a kimerítő elemzést.

    művésznő,
    a budai Bem tér sarkán működő Bambi eszpresszó komplett piros műbőr bútorzata még a helyén van. Mindazonáltal a romkocsmák közönsége már évek óta átkúszik ide, főként sznobériából.

    VálaszTörlés
  40. Gasper, azért nem TÚL kimerítő, ugye? :-)

    Amúgy retróban nem volt párja a Bárczy István utca és a Deák Ferenc tér (Károly krt.) sarkánál lebontott műintézménynek...
    A padló, a pult, az ántiból öröklött presszógép (?) és a kukucskáló ablakos telefonfülke... nagyon rendben volt.

    VálaszTörlés
  41. A Mignon presszóra gondolsz, aminek egy kávézó női fej volt a neonja?

    VálaszTörlés
  42. Gyanúm az, hogy igen.
    Bizonyosság nincsen semmilyen szinten - merthogy ritkán voltam bent, bár gyakran mentem el előtte...
    Névként sokkal jobban megmaradt bennem a Váci utcán a "Napoletana" - hogy miért, arról fogalmam sincs. Nagyjából ott volt, ahol ma a tolvajok istenének szobra áll :-))) Talán nem véletlenül... :-P
    Arra tippelek, hogy ilyen "dekadens, polgári, koca óla mámorban fetrengő stb." név a szokatlansága miatt ragadt meg emlékezetem rekeszei között :-)

    VálaszTörlés
  43. Kávéházak???
    Az egész berendezés legszebb darabját már sehol sem találjátok. Sem retróban sem máshol. Talán múzeumban.
    Az ezüstös csillogású barokkosan díszített hatalmas pénztárgáprúl van szó.
    Ha valaki látott ilyet szóljon.
    Szerencsés darab, megmenekült a kalapácsomtól.
    Gyakran eszembe jut és kissé szégyenkezem.

    Amikor a műhelyfönök látta, hogy túlságosan rámszálltak a velem egykorú tanulók", akik ott gyakorolták a pénztárgépszerelő szakmát ( Csak érettségivel ) én meg söprögettem körülöttük,( s hogy örültem ennek az állásnak...) s nehezen álltam meg, hogy le ne csapjam némelyiket, mindig leküldött a pincébe.

    Odalenn százával csillogtak ezüstösen a nyirkos félhomályban az egyébként használható, de kiselejtezett gyönyörű pénztárgépek.
    Ötkilós kalapáccsal kellett szétvernem őket.
    Nem tudom miért.
    Sajnáltam minden darabot.
    Tudtam, hogy a bádogtermetű új gyorsabb, kisebb okosabb, ő a modern, de egyik sem csilingel.
    Miért is tenné.
    A rohanást szolgálja.
    A kíméletlen nyeld le és fuss mert lemaradsz érzést.

    Nyáron előfordul, hogy kiülök kávézni a cseresznyefa alá.
    Fa szék, fa asztal, dísztelen fehér porcelánkancsó, minden dísztelen és hófehér ami a kávézást szolgálja, és kezembe veszem a nádból hajlított kávéházi ujságolvasó alkalmatosságot.
    Ilyenkor még a csilingelést is hallani vélem.

    Insz...

    VálaszTörlés
  44. Insz, ez nagyon szép is, jó is: lehetne belőle posztó. Egy olyan rövid, nyúlversnyi :-)

    Igen, láttam még ilyet - de nagyon régen. (Meg múzeumban, helytörténeti kiállításon - de abban már nem volt élet…)
    Valóban gyönyörű darabok voltak, elengedhetetlen részei az üzleti életnek. Mint a gondosan vezetett pénztárkönyvek, amikben évekre visszamenőleg is lehetett keresgélni, s amiket nem hajítottak ki egy újabb berendezés megvásárlásakor…
    Mint sokszor mondtam: a felezési idő rövidül…

    Méltó társai voltak a korai hatalmas presszógépek, amik mögütt elbújhatott a presszósnő; a kávépörkölő és adagoló masinériáról nem is beszélve. A jótékony félhomályban a kaszírsa gyévuska is fiatalabbnak tűnt egy pillanatra, a mesésen lengedező kávéillatban a pincér kérés nélkül is kihozta a kávé mellé a kis pohárka ásványvizet, és a borravalót megköszönte. Ha a zsebedben kotorásztál, már húzta is elő a gyufásdobozt és egy szemvillanással ellenőrizte, hogy a hamutartó tiszta-e az asztalon…

    Egyetlen dupla (látott már valaki szimpla kávét?) mellet elüldögélhettél egy délelőtt, s a tulaj nem kergetett ki, mert bízott benne, hogy a fizetésnap nagyobb bevétellel jár neki is…

    VálaszTörlés
  45. inszeminátor a cseresznyefa alatt


    fa szék, fa asztal
    fasza

    a fehér porcelánra
    vak kínai mester
    ecsetje hordja a
    birkaszagot

    franciska
    és a gőzölgő kaffa

    kézbe veszem a nád
    újságfogót
    éle mentén a napba nézek
    a nád gurba
    eltöröm
    lesz még tél
    kell az alágyújtós

    hallom a pincérnő
    fehér kötényébe zárt
    aprócsörgését

    a kávéblokk alá fogtam
    egy ötvenfillérest
    úgy adtam a nőnek
    hát jó kávét hoz

    VálaszTörlés
  46. Még élt a mondás:
    - Kisasszony, kérek egy duplát. Alátéteset!

    VálaszTörlés
  47. Azér' rendesen telefírkáltuk itt Griftemester'
    exkluzív blogját...
    Haha...

    Insz...

    VálaszTörlés
  48. Sztálinvárosban nőttem fel kérem, Sztálinvárosban.
    Tudja én gyakran teszek kirándulásokat elmém végtelen labirintusában és ilyenkor bármit képes vagyok látni és érezni..
    Megengedi nekem, hogy zöld műbőr muffot vizionáljak fényes, sárgaréz szögekkel kiverve.
    Olyannal mint a gyerekkori fapuskám tusa volt beszögecselve a nappal és a holddal ékesen, estére csupa szögecs is volt tőle az arcom, mint a jó szagú asszony fara a maga székétől.
    Csak megjegyzem, hogy az írását olvasva láttam én a műbőrre ragadt szőrszálat és húsba vágó harisnyatartót is.

    A maga arcát nem műbőrrel vonták be véletlenül?:)

    Helge

    VálaszTörlés
  49. insz, tele, de jól tettétek! :)

    helge! édes istenem milyen ember maga? egyáltalán anya szülte magát, vagy sztalinvárosban már nem is úgy készültek a gyerekek? :)

    g.

    VálaszTörlés
  50. Milyen finom kávéillatot árasztanak ezek a kommentek... teljesen elvonták a figyelmem erről a kis tébláb srácról... Nekem olyan szabóistvános a puffon ülő bélyeg hangulata... még egy óra monoton ketyegését is hallom a háttérben, a nyomasztó csendben...

    VálaszTörlés
  51. szép, szép, még nem is látott, honnan tudja? :))

    /nem utálom, köszönöm :) /

    g.

    VálaszTörlés
  52. És még mennyi illat lengi be ezt az írást!
    Az a bizonyos selyempapír, amibe pralinét vagy desszertes dobozokat csomagolhattak volna, s ami biztosan őrzi még az édességbolt fojtogató illatát... A kisasszonyok és fiatalemberek illata a pénztárablakok előtt...
    És igen, a félelmében izzadó Padilla csendőrőrmester sűrű, szúrós testszaga és a vér...
    Biztos, hogy mindezt megőrzi az emlékezet - bár nem mindent szívesen.

    VálaszTörlés
  53. "...már nem nézi a kisasszonyokat és fiatalembereket." - s felteszem: már nem is szagolja őket. Úgyis csak a sorszámosztó lélektelen szag dominál a postán :-(
    Minden elmúlik...

    Azért a kávéházi hangulat még emléknek is különb, mint amit bírhatni remélhetnek a mai fiatalok :-P

    VálaszTörlés
  54. Maga még nem tudja, nem az anya a fontos az apa.
    Sztálinvárosban Ratkó Anna buzdítására a kohó préselte ki a gyerekeket.
    Apám martinász volt, állandóan csapolt, így engem is csapolás közben nemzett.
    Az olvadt vas csapolása közben.
    Ennek ellenére valóban szép lettem,ha megfésülködöm és felveszem az öltönyömet
    különösen szép tudok lenni.

    Helge

    VálaszTörlés
  55. Hallottam arról, hogy ilyen esetekben a hőség miatt csak a legszükségesebb védőfelszerelés volt a dolgozókon - leginkább az a "védő" bőrkötény. Alul semmi...
    Mellesleg előfordult a mélyművelésű bányákban is, és a szűk járatokban a többiek szemérmesen elfordultak, mikor valakikre rájött a nemi szükség...
    Egyszer kellett egy ember, aki hajlandó anyaszült ádámkosztümben végigrohanni a Városliget fái között, míg a gaz gestapisták fegyverrel üldözik. Akadt is valaki - a Dunai Vasműből. Mint mondta: ott mindig túl meleg van - szórakozásból szokott télen a hóban futni. Máskor alsógatyában :-)
    Na, Pentele - azaz Pá!

    VálaszTörlés
  56. "Martin Ászok" - ezt csapolják a kocsmában :-)

    VálaszTörlés
  57. "vero, nekem is volt bőrdarabom, apám szöges futócipőjének az oldalából vágtam ki, csúzlibőrnek. szerinted milyen képet vágott, mikor legközelebb versenyre ment? :))))))

    "

    Gift komám! Elragadott talán az irodalmi hév... Én is végtam ki valamiből csúzlinak bőrt..., na de futócipőből...? Ekkora fantáziát...

    Helge!

    Csapos volt az apád Stálinvárosban....? :D Mit nem adtam volna egy ilyenért a hetvenes években ugyanott...

    Pénztárgépek szerelmesei!

    Volt ugye a Fregatt söröző 1985-től, ahol üzemelt egy ilyen ezüstös, veretes gép (harangjátékkal kiegészítve), remélem nem csak egy új gép volt régies keretben... Üzemel az ott szerintem ma is...

    VálaszTörlés
  58. A Váci utcában? Vagy a Baross téren?
    Egyikben se voltam...

    Egyebekben a kettő között már a külső felmérés alapján (a helyről nem beszélve) több vendéglátó kategória különbség lehet...

    VálaszTörlés
  59. tényleg, byzo! ezen agyaltam, hogy hol a nyavalyában láttam én ilyen vadnyugati ezüst gépet, és tényleg a molnár u-i/ mp-nek/ fregattban. futócipő? ehhez nem kell nagy ész, ha az utcaiból vágom ki, hát azonnal észre veszi. futóversenyre meg nem járt minden nap. de nagyot nézett, hogy hogyan alakult a cipő futó szandállá. ha tovább dolgozom a dolgon, mos én lennék a nájki. :)

    g.

    VálaszTörlés
  60. Te lenné' a nájki? Nem aza feka csávó a Jumanjiból? :-)
    Biztos a molnár utca? Én ott alig-alig szoktam járni... Mintha a Szerb utca utáni sarok lenne - Szarka utca - Váci sarok? Hmmm...

    VálaszTörlés
  61. Szentendrén van egy antik árús... Neki van egy ilyen pénztárgépe...

    VálaszTörlés
  62. "...futócipő? ehhez nem kell nagy ész, ha az utcaiból vágom ki, hát azonnal észre veszi. futóversenyre meg nem járt minden nap. de nagyot nézett, hogy hogyan alakult a cipő futó szandállá..."

    Gift! Értem én, csak gondoltam kihúzok belőled még egy-két információt futócipő ügyben...

    De azért lássuk be, hogy ha megkérdezünk az utcán száz embert, hogy volt-e egyáltalán az apjának otthon valaha futócipője..., nagy eséllyel egyedül maradnál... :D

    Én Eső Palibácsinál futottam ugyan ilyenekben, de azok ugye egyesületi cuccok voltak, többnyire piros-fehérek... :) Heeej..., de szép idők... Kádár-völgy...., mezei futóverseny ESŐBEN...

    VálaszTörlés
  63. "Szentendrén van egy antik árús..."

    Igen..., és az újságírók árúvá válása.. :D

    (Mi a picsáért nem lehet itt szerkeszteni kicsit a szövegeket...? Kurzív, fett..., ilyenek...)

    VálaszTörlés
  64. Hahhh...
    Futócipő bőrdarab meg pénztárgép.
    Szegény postás pablo!
    Ekkora offkanyart még soha nem sikerült összehozni.
    Lehet, hogy Grift még fehérebbé válik?
    Insz...

    VálaszTörlés
  65. Ez csaak azért van kérem, mert be-benézünk: hátha kerül új posztó az asztalra.
    Az árát ne kérdjétek se Deáknétól - se a borét Bodónétól...

    VálaszTörlés
  66. insz, jók ezek a kis kanyarok. ezekről a kis beteges, köhögős, gyenge kis szövegekről meg mit fosnánk itten a szót? :)

    g.

    VálaszTörlés
  67. byzo,

    "(Mi a picsáért nem lehet itt szerkeszteni kicsit a szövegeket...? Kurzív, fett..., ilyenek...) "

    ugyan, szerkesztőkém, a ......szom nem kénemá? :)

    g.

    VálaszTörlés
  68. Na jó, akkor jöjjenek a "beteges, köhögős, gyenge kis szövegek, bár, ha ennyi minden marhaságot lehet kifacsarni belőlük, tán még jobbak is mint a soknullás irodalmány szómenések.
    Jó karácsonyt mindenkinek.
    Insz...

    VálaszTörlés
  69. Csatlakozom az előttem kommentelőhöz: Békés, boldog, kegyelemteljes Karácsonyt kívánok mindőtöknek :-)

    VálaszTörlés
  70. áldott karácsonyt mindenkinek!

    grift

    VálaszTörlés
  71. Számomra emlékezetesen jó poszt volt, ezért ennek felidézésével szeretnék meghitt és örömteli Karácsonyt kívánni mindannyiuknak:
    http://gozdom.blogspot.com/2009/12/malnasi-bolond-hernandez-lany-karacsony.html

    "és ugye érte is született és értünk is? megyek most megyek írjad meg grift és neked is."

    VálaszTörlés
  72. 1. Istengyermek, kit irgalmad
    Közénk lehozott,
    Angyaloknak énekével
    Néked áldozok
    Terjeszd fölém kezedet,
    Hogy az Istenszeretet
    Töltse el ma szívem, lelkem,
    Jászolod tövén.
    2. Bár nem látom gyermekarcod
    Szent vonásait,
    Hiszem mégis rendületlen:
    Hogy már Te vagy itt.
    És mosolygón fölfogod
    Könnyemet, amit hozok
    Ajándékul jászolodnak
    Trónusához én.
    3. Istengyermek, nézd szívemnek
    Forró vágyait:
    Boldogságot adni másnak
    Nincs hatalma itt,
    Csak Tenéked, Istenem.
    Ó, ha arcod megjelen
    Áldott ostya szent színében,
    Boldog vagyok én.
    4. Betlehemi csillagodat
    Ragyogtasd nekem,
    Ki e sötét lelki éjben
    Jászlod' keresem!
    Add hitemnek fényedet,
    Akkor biztosan megyek
    S meg nem állok, míg a trónod
    El nem érem én.
    5. Szentségházad jászolához
    Állok ôrnek én,
    Hogy ne bántson senki Téged
    Már e földtekén.
    Ó ha Téged sértenek,
    Én szívembe rejtelek
    S menedéket adok Néked
    Mindhalálomig.

    www.ppek.hu/k44.htm

    Áldott, békés Karácsonyt kívánunk!

    ü
    a magyarido.blog.hu csapata

    VálaszTörlés
  73. boldog karácsonyt.

    továbbá a svéd gyerekvershez --- ne becsüljék le az ún. kilósárút, az igazi bélyeggyűjtők számára fontos forrás az. nyilvánvaló, hogy a svéd kiskölyök --se a másik-- sose lett volna alkalmas az igazi bélyeggyűjtésre, ami az esztétikai és vadászérzék iskolája.

    twtn

    VálaszTörlés
  74. Csak azt tudnám kedves moszjő twtn, hogy mi a jó a kilós áruban?
    Az igazi nagyok lehet, hogy már mázsálnak?
    Persze tudom, láttam kötegelt bélyegcsomagokat azonos fajtából, dehát az isten szerelmére így akár bicikliláncot is lehetne gyüjteni.
    Lehetne például, természetesen igazolt balankettával ellátva, Hitler et. biciklilánca, vagy Mahatma Gandié...
    Micsoda távlatok...
    Esetleg Napóleoné!

    Na megint offoltam egy jóízűt.
    Ne bosszankodj Grift, ilyen ez a szelavííí, ahogy Szurdi úr mondotta volt a kisfogházban.
    Insz...

    VálaszTörlés
  75. ha nekem itten összevesznek a buzi bélyeggyűjtésen, hát esküszöm kirakom a bronzcipőmet a dunapartra! :)

    g.

    VálaszTörlés
  76. Jajdehát, Insz.!
    nem érti a lényeget. nem a lényeget érti. a kilósárú az olyan, hogy egy negyedkiló bélyeget kap, amiről először azt se tudja, mi az :) aztán elkezdi szétszedni, válogatni, összerakni. Az az izgalmasabb része. A kötegelt ugyanolyanok (magyarul bündlik) csak a végeredmény. azt nem annyira gyűjtik, azok inkább csak úgy lesznek. Persze azok is fontosak lehetnek, de inkább az autistább hajlamúaknak, akik képesek variánsokat meg nyomdahibás ritkaságokat vadászni.
    twtn

    g,
    és akkor még jól is jár, pláne ha ki is fényezi! angliában nehezebb dolga lenne, ott bronzzoknit kéne akasztania a kandallópárkányra. vagy esetleg sztaniolzoknit.

    VálaszTörlés
  77. Juszt se megyek a MABEOSZ-ba. Pedig itt van egy saroknyira :-)
    (Időnkéánt még a heti egy tánctanfolyam is lehallatszik...)

    A negyedkiló bélyeg valójában a reményről szól, mint egy komplett könyvtár felvásárlása. Lehet bennük valami... az az egy könyv vagy ritka bélyeg, ami többet ér, mint a csomag...
    Szóval lutriféle.

    VálaszTörlés
  78. navégre, mr. pere mormogi, vous estes un connoisseur!
    twtn

    VálaszTörlés
  79. tewton, 4óra 19-kor? elaludt a műkörmös? :)

    g

    VálaszTörlés
  80. nem, akkor értem haza az italmérésből :)

    VálaszTörlés
  81. Jó, hogy nem már pálinkás butikból... :)

    VálaszTörlés
  82. Egyszer ittam igazi "bögrecsárda" kínálattyából. A Bajnok utca (akkor még más néven) egyik ablakából mérték egy "helyismerettel" rendelkező kollégámnak hajnali négy óra tájban...

    VálaszTörlés
  83. byzo,
    pálinkás butik, ez olyan tersánszkys, mi? :)


    g

    VálaszTörlés
  84. pálinkás butik ... a röviditalok aranypókjai és citygrilljei :)
    twtn

    VálaszTörlés
  85. Óvatosan azza a "butik"-kal :-) Még valaki magára veszi...
    Javítás: a Bajnok utcát az interregnum alatt "Bokányi Dezső utcának" hívták. Akit érdekel, ki volt ez az egyén - utánanézhet valamiféle MMMauzólejumba...
    Avagy itt:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Bok%C3%A1nyi_Dezs%C5%91
    (Elegendő az utolsó mondat ismerete :-(

    VálaszTörlés