2010. december 30., csütörtök

galapago leproso



a szökőkút ugyanolyan volt mint negyven éve. csak kitettek egy táblát, kék alapon fehér betűkkel. ez áll rajta: spanyol víziteknős /mauremys leprosa/.


negyven éve voltam ott utoljára. kör alakú medence, közepén betonba foglalt terméskőhalom, tetején kilyuggatott csővég. ugyanúgy ködöt spriccel a napozó teknősökre, mint akkoriban. a teknős sokáig él, talán van köztük olyan, amelyik már akkor is itt volt. mindegy, úgy sem emlékeznek. nekem nincsenek kellemes gyerekkori emlékeim. más ember körbe-körbe jár egy ilyen gyerekkori szökőkút körül, és kellemes emlékeket csobog neki a vízköpő. mosolyog, a mama szagát érzi, a horzsolást a karján, a kis cipő roszogását a kavicson. én hét tojást látok. és azt kérem az istentől, hogy sújtson agyon. évek óta kérem, nem teszi meg.


a félszemű ősteknős egy évezredben egyszer jön fel a vízfelszínre. ez az egy alkalma van, hogy beletaláljon a fejével a vízfelszínen úszó fagyűrűbe. ilyen nehéz emberként születni, ép elmével, egészséges testtel. nekem sikerült. aztán elrontottam.


járom a köreimet a medence körül. a kör. a világtojás. a természet embere. a nem elkülönült. a nem felette álló. aztán a vad törzsi isten. a teremtő, kiragadó, megosztó. az uralkodó ember.


órákig tudtam ott állni és csodálni ezeket a kikezdhetetlen védelmű állatokat. felül páncél, alul páncél. csak behúzza a fejét és a végtagjait, és senki nem árthat neki. időnként kivettem egyet, ráálltam, nem roppant össze.


egy hete a dézsában úszkált a vén teknős. a sánc vizében fogtam. ott ahol a többiek is, azok, akik a szökőkútba hordták. halat akartam fogni a drótfenekű kosárral, ahogy szoktam, de aztán megláttam a teknőst. megfogtam, a liszteszsákból varrt oldaltarisznyámba raktam, és vittem haza.


a nagyanyám azt mondta, vigyem vissza oda, ahonnan hoztam, biztos, hogy tojásokat akar rakni.


a tojásokra kíváncsi lettem. teknősben tojás? képtelenségnek tűnt.


nagyapa asztalos satujának fapofái közé fogtam a teknőst. kalimpált a lábaival.


nagyapa legélesebb fűrésze könyörtelenül dolgozott.


a teknőst nem könnyű megölni. a fűrész már a fél testét átvágta, és még integetett a lábaival. ahogy jegesedett el a szívem, úgy húztam egyre erősebben a fűrészt. nem lankadtam, nem sírtam. a páncél és a hús furcsa hangja. a feszes ellenállás és a puhaság elegye. az állat megátkozott. aztán kettévált a teste. a földre zuhanó félben két láb rúgott.


hét tojás. hét teknőstojás. ott voltak benne.


a kert végében, a homokdomb oldalába ástam őket és vártam, hogy kikeljenek.


jaj, hát maga is olyan! nem kell drámázni. én szöcskéket vágtam vajkéssel. persze maguk, férfiak, szeretik a munkásabb dolgokat. nehezebb utakon közelednek istenhez.


töltsön, pezsgőzzünk! szilveszter van!


en españa y sus islas de forma natural:

dos especies dettortugas terrestres:

testudo graeca (tortuga mora)
testudo hermanni (tortuga mediterranea)


dos especies de tortugas de agua dulce:

emys orbicularis (galapago europeo),
mauremys leprosa (galapago leproso)

especies marinas:

dermochelys coriacea (tortuga laud)
chelonia mydas (tortuga verde)
caretta caretta (tortuga boba)
lepidochelys kempii (totuga lora)
eretmochelys imbricata ( tortuga carey)

40 megjegyzés:

  1. Hát kalóz maga, kedves Málnási, Tortuga szigetéről?
    A véget feledni nem lehet, mindig előmerészkedik valamelyik sötét sarokból. A szörnyű formája mit old fel? Félelmeinket talán? Jobb olvasni, mint megélni???
    Szerencséje vagyon az elbeszélőnek - ha megharapta volna a kezét... A nagyobb teknős feje - test nélkül is - órákig fogva tartja, amit megkapott...

    VálaszTörlés
  2. Olvasta moravia a leskelődőjét? nem tudom, miért jutott eszembe. Már nem is emlékszem rá.

    betyár

    VálaszTörlés
  3. valamikor régesrégen elolvastam minden moraviat. ha megölnének sem tudnék felidézni egyikből sem semmit. :)

    g.

    VálaszTörlés
  4. mormogi, ne is mondjad! a fenti történetből is kiviláglik, hogy a teknőc egy gonosz állat. :)

    g.

    VálaszTörlés
  5. én is pont:)így.

    betyár

    VálaszTörlés
  6. Nem fogok rosszat álmodni, juszt se.
    Ma egy ilyen nap van.
    Hazafelé a vonaton eszembe jutott valami.
    Na az se különb, az csak drótos, nem fűrészeléses.
    Isten megbocsát, a teknősöket persze senki sem kérdezi.
    Hát kérem, ezek a disznó spanyolok...

    Pedig ha van egy kis katolikus keresztényi türelme, lehetett volna hét kis teknősbékája, s azokat akár kalapáccsal is laposra dolgozhatja.
    Mér' köll annyira sietni...?

    Na lészen durrogtatás holnap.
    Pedig másnap ugyanolyan ködös reggel lesz mint mindig.
    Dehát ilyen az ember, fűrészel, kalapál durrogtat.
    Dologos.

    Insz...

    VálaszTörlés
  7. vajkéssel ocsmány meló lehetett.
    két ujjal lefogta, középen vágta?
    twtn

    VálaszTörlés
  8. ó, az ezredes lánya a vajkéssel. reméltem, hogy fog még szerepelni, igazán jó mondatokat kapott :)

    VálaszTörlés
  9. lehet, hogy egyszer kibontom kicsit az ezredeslány történetét, de jelenleg a bbjnick és orbán viktor kolbászt töltenek téma foglalkoztat. :)

    és nagyon boldog új / a diktatúra első éve/ évet kívánok, minden kedves látogatónak!

    VálaszTörlés
  10. BUÉK ! Itt is!

    Kedves N.N. (úgy is, mint G.?)

    Hová tette Ön a hangsúlyt - avagy pozitíve vagy negatíve értékeli ezt az uralmat? :-P

    VálaszTörlés
  11. kolbásztöltő általi halál? a diktatúra bedarálja bbjnicket?

    ¡feliz año nuevo! :)

    VálaszTörlés
  12. A 'csába már, hogy ez a rohadék mindig kinyír valami szerencsétlen védtelen, kiszolgáltatott jószágot! Grrr!

    VálaszTörlés
  13. rah, teljesen megértem felháborodását, de vegye figyelembe, hogy ez csak illúzió. mese, nem valóság. és ne legyen elfogult. tekintse rendszerben a dolgot. tudja maga, hogy egy ilyen vérszomjas, halálbrigád teknős hány és hány élőlényt pusztít el? csak azok nincsenek meg ari műanyag gyerekjátékban. :)

    g

    VálaszTörlés
  14. mormogi! a diktatúra, az orbáni diktatúra, minden egyes elemében a kedvemre való. bár lehetne keményebb :)

    g

    VálaszTörlés
  15. művésznő, vagy bbjnick a kormányzó urat. :)

    g

    VálaszTörlés
  16. Kedves G.,
    a hivatkozott illető kezdje meg a csomók tanulását (különös tekintettel a horgonyt rögzítőre) s a zászlókkal történő jeladást meg efféléket... gyorsított ütemben.
    Fehér ló majd csak kerül :-)
    Mégse maradhat mindörökre bányafocista!?!
    (Hogy egyéb epitheton ornansait ne is emlegessem... emlegette eleget a ballibbenős Médejja...)

    VálaszTörlés
  17. Ja, hogy mese? Akkor jó, már aggódtam. Viszont a teknős jó, ő csak a természet forgatókönyve szerint működik, ahogy az neki a dolga. Egyébként én pl. kifejezetten örülök, hogy nincs plüssplankton, vagy plüssmuréna... :oD

    VálaszTörlés
  18. Honnan tudja, kedves Rah ?
    Személy szerint láttam már plüss cápát, polipot, bébifókát, patkányt - hogy a magyar rajzfilmhősök karát ne is emlegessem. Akad pár csudapók :-))) Hát, planktont még nem...
    (Szvsz a Barbie-baba sokkal rosszabb...)

    VálaszTörlés
  19. Igaz, igaz... és kereslet mindig a legabszurdabb hülyeségekre szokott lenni... Gyártsunk félbe fűrészelhető plüssteknőst, 7 db plüsstojással... Ez sem lehet rosszabb a terhes barbinál.

    VálaszTörlés
  20. a kedvencem az ikea gyermek részlegében kapható plüss patkány. süt belőle a manipuláció. ha valaki gyerekként elfogadja, horribile dictu megszereti a patkányt, azzal felnőtt korában sem lesz baj, ha különös emberekkel találkozik.:)

    VálaszTörlés
  21. Lehet, hogy püfölte
    az apját a nagyapja, a nagyapját a dédapja,
    a dédapját az ükapja az ükapját meg a....
    Így szemlélve a dolgot ő nem tehet semmiről,
    nem is ő vágta ketté a teknőst hanem az üknagypapa.
    Ennyire egyszerű.
    Tudják, a függő keletkezés.

    Helge

    VálaszTörlés
  22. helge, helge, ez nem függő keletkezés, ez szélliberális, semmiért nem vagyunk felelősek mosakodás. délelőtti gyereknevelő műsor esszencia. felejtse el.

    ha már szóba hozta, nézzük mit mond a szamjutta nikája:

    http://a-buddha-ujja.wikidot.com/samyutta-tartalom


    g.

    VálaszTörlés
  23. szerencséje, hogy nem tini-nindzsa-teknőst fogott, akkor aztán megnézhette volna magát!

    a gyerekek mindig szeretik megnézni, mi van benne. a fűrésszel csak kibontotta. ha egyszer nem volt rajta fiók, vagy ajtó.
    és tessék! még volt is benne 7 tojás! ugye hogy érdemes volt kibontani!

    VálaszTörlés
  24. Értem, értem Grift, akkor a liberálisok mindennek az okai.
    Ők vágták ketté a teknyősbékát.
    Bár erről nem esik szó a szamjutta nikájaban.

    Helge

    VálaszTörlés
  25. El sem merem mondani, hogy a fiam egy ilyen plüss patkánnyal alszik.... :oD

    VálaszTörlés
  26. helge, természetesen igen, ők tehetnek. :)

    rah, akkor ne csodálkozzon, ha később szakállas bácsikkal, vagy más csúfságokkal fog. :)

    g.

    VálaszTörlés
  27. Én már nem lepődöm meg semmin, bár inkább a maga váteszi jóslatai önbeteljesítő erejétől tartok... :o)

    VálaszTörlés
  28. Rövid infó: a plüss patkányt a párizsi Csatornamúzeum kínálatából ismertem meg. Ott az egyik tárlóban a csatornalakók életével ismerkedhetnek az érdeklődők - beleértve egy képet egy egykori patkányirtó kirakatáról... Nem a mesebéliről van szó.
    Aztán, mikor a kínai horoszkóp (nem csak ruhát importálunk) ilyen évében szorgalmazták, hogy aki a patkány évében született, ez szerezzen ilyet - akkor futott fel az üzlet.
    Teknősbéka évéről még nem tudok - bár van egy cirka ötven éves plüssteknősöm. Súlyosbító körülmény lehet a hőre lágyuló műanyag páncélja...

    VálaszTörlés
  29. Úgy látom ez a fordulat (a hőre lágyuló, nem pedig megálló, mint a lovaskocsi) mindenkit elnémított :-)
    Folytassa, málnási!

    VálaszTörlés
  30. Izgalmas persze a Függő Keletkezés elmélete..., na de számomra érdekesebbnek byzonyult a 108 kifejtése... :) Mondanom se kell, hogy a Szamjutta Nikája szerintem kissé túlbonyolítja a "száznyolc" kifejtését, hiszen a "száznyolc féle érzés" az itt előadottaknál lényegesen egyszerűbb..., ha érthető, hogy mire is gondolok... :D

    VálaszTörlés
  31. és tessék, már megint tévedtem, de vállalom. fixre azt hittem, hogy a Függő Pusztítás elméletéről van éppen szó, s hittem még azt is, hogy az itt előadottak eléggé egyszerűek... dehát tévedni női dolog. amúgy, kedves Byzo, még az is lehetséges, hogy érthető, mire gondol.

    VálaszTörlés
  32. nocsak, a mandineres fijjug csak megkapták valódi nevüket, a hochelit meg saját blogra(?) költözött... ideje volt :)

    művésznő

    VálaszTörlés
  33. ki számít hochelitnek, és melyik a sajátblog? :o)

    VálaszTörlés
  34. rah: a delphoi jósda :)
    (ld. blogroll)

    VálaszTörlés
  35. Értem... köszönöm a felvill.-t. :o)

    VálaszTörlés
  36. Csak óvatosan, a delphoitás veszélyes lehet...
    Legalábbis ezt vallják a pszichomókusok.
    Az ugrómókusokat inkább hagy lyuk.

    VálaszTörlés
  37. rah, nincs mit .-DD

    VálaszTörlés