2011. január 30., vasárnap

apa szíja



a világ végén egy sziklán áll. finisterre. a zarándokút megfejelése. a világ vége. meztelenül egyensúlyoz egy sziklán, hol egy, hol két lábon. küzd a széllel.

nem tudja hol van, nem tudja, hogy került oda. billeg a szélben, közben, ahogy tudja, tapogatja a testét. szisztematikusan, minden részletre kiterjedően, de lassan. mert billeg, kitárt karral igazít az egyensúlyán, aztán vissza a testéhez, futtatja az ujjait a ráncokon, kitüremkedéseken, szemölcsökön, anyajegyeken, szőrös és szőrtelen területeken. teljesen ismeretlen a test, amit tapogat.

évek kómában. hosszú évek. egyetlen emléke van. apa szíja.


apa szíja mindig a fogas legutolsó kampóján lógott. katonai szíj volt, csak akkor hordta, ha gyakorlatra kellett bevonulnia, máskor sosem. otthon csak egyszer használta, mikor véresre vert vele.

elvettem egy osztálytársam reggelijét. nem voltam éhes. csak a hatalmat kóstolgattam. élveztem a fiú kiszolgáltatottságát. élveztem, hogy nekem nem is fontos, hogy elvegyem, ő pedig éhes. mindig éhes. játékból kínozni. ez tetszett. folyt a nyála, ahogy megettem a sajtos kenyeret.

apa megtudta. megkérdezte igaz e. megmondtam, hogy igen, és még valami büszke szín is csúszott a hangomba, azt hittem, hogy ő, aki szereti a hatalmat, majd megérti, hogy miért tettem. csak annyit mondott a bársonyos basszus hangján, amivel a világon legszebben tudta mondani azt, hogy caudillo, még a rádióbemondóknál is szebben, hogy fiam, mi nem vagyunk tolvajok. aztán véresre vert.

már jóval később. a szobámban egy nő, a ferdenyakú juanita. kislánykorában valami baleset miatt a nyaki ütőerét műanyagra cserélték, aztán nem volt pénzük, hogy időben újat tegyenek be, így szépen lassan kinőtte. a műanyag nyaki ütőér rövid lett, és a szép juanita kénytelen volt ferdén tartani a fejét. most ott ül a földön, kiengedett hajjal, állatbőrökön, mint egy ősasszony, előtte a földön, nedvesen hever egy műfasz, ami apám harci övéhez volt rögzítve egy csavarral.

és apa hazajött. délelőtt, mint máskor sosem.

azonnali mozgósítás. a kurva anyjukat! vonulhatok be. az előszobában álltam, a szobám ajtaját támasztva, közömbös arccal. segítsek csomagolni, apa? csináljak sajtos szendvicset? megrándult az arca, rám nézett, nem, nem kell, mondta. maga pakolt. zubbony, sisak, nadrág. és akkor eszembe jutott az öv. elsápadtam. és apámnak is eszébe jutott. a fogashoz lépett. aztán, rám sem nézve, valahogy tudta, hogy nálam kell keresnie, félretolt az ajtóból és belépett a szobámba. köszöntötte juanitát, két ujjal felcsippentette az övet és azt mondta: ezt nem gondoltam rólad fiam, és ahogy ellépet mellettem, csak annyit dünnyögött, csak úgy magának, hogy így hogy vonuljak be, fiam?

nem igazán volt ez kérdés, de zavaromban válaszoltam. nem lett semmi baja, apa, le lehet csavarozni róla.


nem a sziklán állok. ágyban fekszem. kómában vagyok.

101 megjegyzés:

  1. A szíjak, a szíjak...na majd visszajövök, most rohanok.
    insz...

    VálaszTörlés
  2. Azt hiszem , ha az ember egy talpalatnyi kövön egyensúlyoz miközben alatta és felette a végtelen
    mélysége tátong és rettenetes karmikus szelek süvítenek akkor biztos lehet abban, hogy eljött az a pillanat az életében
    amit érdemes komolyan venni.
    Nem hinném, hogy az élet tud ennyire morbid lenni mint ez a történet.
    Viszont, hogy egy derékszíj ennyire multi funkcionális legyen ez meglep.

    Helge

    VálaszTörlés
  3. Multifunkcionális derékszíj?
    De még mennyire!
    Jó vascsatos végével felszerelve pl.jobb mint a gumibot.
    Tapasztalatból mondom.
    Kizavarnak éjjel az ágyadból vagy huszadmagaddal egy sötét folyosóra - irány békaügetésben a lépcsőház - a falak mellett állók lecsatolják ántántszíjukat és dühödten munkához látnak.
    Föl az emeletre ahol újabbak várnak, s vissza ahol ahol a korábbiak terelnek megint fölfelé.
    Dolgoznak a szíjak, zúznak a vscsatok, ordítás, jajgatás, kitűnő éjjeli szórakozás.
    Így megy ez'.
    Sötét van, nem látod az arcokat, csak mászol a végighugyozott lépcsősorokon kifulladásig.

    Másféle szíjak is vannak.
    Bőröndszíjak, szép hosszúak, igaz vékonyabbak, de két méteresek, s rövidebbre fogva könnyen négyágú korbáccsá válnak.
    Kitűnő fegyelmező eszköz volt, odahaza ezt is sokszor megtapasztaltam.
    Bokafogás, s aztán, mint a fenti kép, olyanná válik az ember, s már nincs is kedve vacsorázni, legfeljebb a semmibe ugrani ott a világ végén.

    Mindezeket pedig az írás jutatta eszembe.

    Amúgy magam is szeretem a szíjakat, de nem próbálkoztam nég ilyesmivel
    Hatásosabb az ökölben szorongatott zsebkendő, ha kell.
    Ki lehet próbálni, de ez már off lenne, úgyhogy felejtsük el.

    Insz...

    VálaszTörlés
  4. natalija pobjeda2011. január 31. 22:02

    csak nem megint a rokkant testű/lelkű nő és a büszkeszado férfi története? hm. ha így látják sokan, akkor ilyen (van/lesz) a világ. ez jó?

    VálaszTörlés
  5. nati!
    egyszerre bonyolítja és sematizálja a dolgot. nincs ilyen kiterjeszthetősége a dolognak. vagy van, de minek. ez egy igaz történet. nem velem esett, de így. ideológia mentesen. :)

    g.

    VálaszTörlés
  6. ja, natália! fentebb, az insz... történetei, na azok a büszkeszado sztorik! :))

    VálaszTörlés
  7. Nem tudom , hogy szabad e megkísérelni leleplezni az írás mélyebb , lényegesebb üzenetét, melyet leginkább csak a beavatott fülek képesek kihallani a kissé morbid humorral spékelt visszaemlékezésből.
    A bardó (köztes lét) kómájának peremvidékén játszódik a történet.
    A halál és az élet mezsgyéjén bizonytalanul egyensúlyoz egy kis sziklán valaki,alatta és felette a végtelen nyitott tér melyet nem ismer fel, nem ismeri fel saját helyzetét ezért retteg és nem mer elengedni. Nem meri átadni magát a karmikus sodornak, ragaszkodik még az emlékek megmaradt foszlányaihoz.
    Állítólag a bardóban olyan erejű karmikus szelek süvítenek, hogy a hús lemállik az emberek csontjáról , így mesélte egy öreg tibeti láma, így tapasztaltam meg magam is. .
    A bardóban mindenki előtt lepereg az élete, mint az elbeszélésben ahol a mozifilm a gyermekkor egyik eseményénél kiakadt és katatón módon ismétli önmagát, mintha valamiféle üzenetet szeretne ezzel is jelezni. Már csak ez az egyetlen emlékkép mely itt-tartja a haldoklót, ha itt elszakad a film eltűnik a szikla és minden ami ehhez a világhoz kötötte.
    Mindannyiunk életében el fog jönni ez a pillanat és át fogjuk élni, meg fogjuk tapasztalni ezt, ki így, ki úgy. Ez a lényeg nem a műfasz.

    Helge

    VálaszTörlés
  8. Ami a lecsavarozható műfaszt illeti - hát igen - lecsavarozható és bármire fölcsavarozható a későbbiekben.
    Nem ez a lényeg, elismerem, csupán afféle ravasz "átvezetés".
    Neki is megvan a maga bája, hogy mire? - ...leginkább akármire, és történet folytatódhat.
    Akár a kis málnási is babrálhat vele egy kicsit.
    (remélem)
    Büszkeszado? - ez tetszik, majdnem annyira mint a bardó.
    Csak el ne felejtsem egyiket sem.

    Insz...

    VálaszTörlés
  9. Megtörtént? Pedig már kezdtem volna dicsérni az élénk fantáziáját... :oD

    Helge, köszönöm, kiválóan elmondta, ami eszembe jutott, én nem tudtam volna ilyen kerekdeden szavakba önteni.

    Grift, ez a kép nekem rettenetesen rút.

    VálaszTörlés
  10. mert ez egy rettenetesen rút kép. :)

    g.

    VálaszTörlés
  11. Berakhatott volna valami szebbet, valami bardósabbat... :o)

    VálaszTörlés
  12. mit szól, nati? mennyire más egy valóságos szellemi atléta, helge, olvasata, mint a magáé, akinek mentális öltözőszekrénye ajtaján a das magazinból kivágott pucérnős képként lóg a feminizmus? :)

    g

    persze helge is túl sokat képzel egy egyszerű kis írásba. :)

    VálaszTörlés
  13. Régebbre visszamenve (30-as évek) volt egy UHU nevű német nyelvű művészfényképeket is közlő magazin. Még Josephine Baker is benne volt... valami efféle...

    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/6/66/Baker_Banana_2.jpg
    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/b1/Baker_Banana.jpg
    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/e/e6/JosephineBakerBurlesque.JPG

    Naggyon artisztikus volt. Meg persze "Das Körperkultur" - hogy a témába vágjak. Ha nagyon akarom még Finisterre is akadhat benne... de ennél több nem.

    Talán a hálókörletben mesélte az a szőkegöndör "szépfiú", hogy volt egy nője, akinek az egyik lába rövidebb volt öt centivel. Alátett egy téglát hogy ne billegjen. Aztán meg nem akarta. Erre ő kirúgta a téglát, s míg a másik a lábával tapogatózott utána, meg...esett a dolog.
    Persze az is lehet, hogy csak egy "vándormotívumot dolgozott fel" a bájgúnár. Mert volt több sztorija is...

    VálaszTörlés
  14. ahh, ez a téglás dolog olyan tananyag féle, minden rendes helyen előadják a nagyfiúk, hogy srácok, tudjátok, hogy kell sánta nővel? :)

    g

    VálaszTörlés
  15. Ezt a téglás dolgot nem ismerem, de a négy tányérosról műveletről már hallottam.
    Csak azt nem értetem miért kellett ehhez négy tányér.
    Hogy csúszkáljon...?
    Micsoda aberrált disznóság...!
    Kettő is elég lett volna.
    Insz...

    VálaszTörlés
  16. Grift:

    "a világ végén egy sziklán áll. finisterre. a zarándokút megfejelése. a világ vége. meztelenül egyensúlyoz egy sziklán, hol egy, hol két lábon. küzd a széllel."

    Lehet, hogy helge túl sokat képzel az Ön eredeti elképzeléséhez képest, de a fenti kezdő sorok tényleg olyan köztes-létbe bevezető ízűek. Egyensúlyozás az élet és halál határán... Az első villanás nekem is ez volt...

    Mostanig azon gondolkodom, hogy mi a francnak kellett neki fölcsavarozni...
    XD

    VálaszTörlés
  17. Nahát urak, maguk aztán... Arról nincs véletlen sztorijuk, hogy hogyan csinálja egy törpe egy normál méretű nővel? :oD

    VálaszTörlés
  18. világvége? sokat gondol. compostelát elérve ki szoknak menni a nagy víz partjára a zarándok népek. azt a helyet hívták régen világvégének. csak ennyi. :))

    g

    VálaszTörlés
  19. Ne magyarázza meg nekem, én vagyok a Befogadó!!:o)))) Világvége, és kész. :oDD

    VálaszTörlés
  20. Ne beszéljen mellé , felesleges szerénykednie, maga is a bardóra utalt. Az első bekezdés egy zarándok út befejezéséről szól, de a második egy bizonytalan kómában lévő ember élményét beszéli el. "nem tudja hol van, nem tudja, hogy került oda. billeg a szélben, közben, ahogy tudja, tapogatja a testét." Árulja már el nekem, miért ne tudná, hogy hol van, ha a zarándok út végén játszódik az esemény? Egy zarándoklat végére az emberi elme ki szokott élesedni, sokkal felfokozottabb, szinte euforikus állapotba kerül, pont ilyenkor ne tudná, hogy hol van és mit cselekszik.Ez a szerencsétlen a bardó kómáját éli meg, volt szerencsém hasonló kómás ember utolsó végóráit, agóniáját végig kísérni. Tiszta pontos ábrázolás, érzésem szerint azért is mert maga volt már kómában.:)

    Helge

    VálaszTörlés
  21. idefigyeljen maga jóember! ha keleti pályaudvarnál billeg valaki, akkor nyíregyházáról jött? miért kell a a zarándokutat végigjárni, hogy valaki finisterrében találja magát? gondolja, hogy hagyó miklós is végigjárta, vagy autóval vitték és itten-ottan lefotózták? nalátja!
    és ne rémísztgessen mán engem, mikor lettem volna én kómában? még ilyet! hogy nem szégyelli magát!
    és egyáltalán, mi köze a kómának a bardóhoz? olyan maga, mint a fény van a túlvilágon, visszatérői? a kóma az élet bardójához tartozik. a halál bardójából nincs visszatérés. legalábbis ebbe az életbe nemigen.
    a végén meg azt mondja: "nem a sziklán állok..."
    tehát, ha nem ott van, akkor az álom bardójában van. naugye.
    szóval abban igaza van, hogy valamelyik bardóban van :)))))

    g

    VálaszTörlés
  22. Valaki doki elemezze már legyen oly' kedves, hogy a kóma a halálhoz, vagy az alváshoz van-e közelebb! Már csak hogy oszoljék bennem a kétely, hogy melyik bardó felé kapjam a fejem... :oD

    VálaszTörlés
  23. Milyen zarándokútról van szó?
    Csak nem a Mária-útról?
    http://www.mariaut.hu/web/drupal63/

    (Aki szokott túrázni, újabban gyakran találkozik egy középen áthúzott, lila "m" betűvel. Na, az a mária-út, mint nemrég megtudtam.)

    VálaszTörlés
  24. http://www.mariaut.hu/web/drupal63/sites/default/files/photos/3395140320_50bce6e09b_b.preview.JPG

    VálaszTörlés
  25. http://www.santiago-compostela.net/finisterre/index_cfm_en.html

    g.

    VálaszTörlés
  26. A művészetnek nevezett véleményerőszak egyik legszebb példáját láthatjuk/olvashatjuk.
    Az író "gondolatébresztője", hasonló az okádék sokszínűségéhez, sőt a gyomorforgalom rögtöni kiürítését segíti elő!
    Új hanggal találkozhattunk -végre!- az emberi írás-mocsadék szartengerében!
    Éljen a hurrá!
    (Egyébként: Szarember az, aki eszközt használ az ivadéka megszabályozásakor!)
    abandi

    VálaszTörlés
  27. Grift,magát most leszarozták, vagy nem?

    VálaszTörlés
  28. rah! abandinál ezt nemigen tudni, lehet, hogy úgy értette, hogy a szerző kiválóan ábrázolta a világ fonákságait. amúgy abandi barátunk vállaltan alkoholista, szösszeneteit így kell vizsgálnunk. :)

    g

    VálaszTörlés
  29. :o)))) Igen, hallottam már hírét, hogy pia után "Ady-szerű" költemények törnek föl belőle böfögés helyett... :o))))
    No jól van... csak nem tudtam hova tegyem a posztot...

    VálaszTörlés
  30. Most mit rajongják körbe a lánfrészes-macskabaszó betklimpírozót?!
    Ami szargeci az szargeci.
    Töprengett volna egy kissé többet, mielőtt kiszarja magából!

    abandi

    VálaszTörlés
  31. abandi !

    jól tolja! :)

    g

    VálaszTörlés
  32. Esetleg kérdezzük meg a szerzőt:
    Vajon mi késztette ezen bethalmazkupac közzétételére?
    Illetve ezen írás gyérszámú tapsolóitól is elvárnám a magyarázatot a rajongás mibenlétére...

    VálaszTörlés
  33. Persze, ilyenkor kussoltok...
    Ne válaszoljatok mindenkori megalkuvók, nemzetünk arisztokratái!
    Tudom, hogy a lelki iszony nyomja rá bélyegét az örökké elégedetlen ajkaitokra!
    Tegyétek dolgotokat:
    Főzzetek pacalpörköltöt bográcsban!
    abandi

    VálaszTörlés
  34. Pacalpörkölt???

    Bográcsban?

    Pfúúúj...!

    VálaszTörlés
  35. Különben meg aludjon rá egyet - úgy mondják: az álom tanácsot hoz...

    Hogy aztán jót-é - én azt nem tudom.

    VálaszTörlés
  36. Mormogi Papa !
    Ne idegesítsen már maga is!
    Ugyan mondja már el, hogy mi a baja a bográcsos pacallal?!

    VálaszTörlés
  37. Hmmm... mi is? Megvan! A hypzott törülközőt nem kedvelem ;-)

    Dehát mint mind tudjuk: a szőrös hernyókról (De Gusztibusz) ne vitatkozzunk :-P

    VálaszTörlés
  38. Bevallom, hogy huszonéves koromig én sem ettem és csak erős (parasztbarátnői+éhségi+italozó életmód...) ráhatásra kóstoltam meg...Addig a kocsonyát sem szerettem...
    Egyébként:tényleg gusztustalan egy dolog!
    Épp úgy mint ez a blog...Brrrrr!

    VálaszTörlés
  39. Abandi, hogy minek tapsolunk? Nem mindig tapsolunk. Én személy szerint próbálom a gyomorforgató képeket lefejtve megtalálni a velőt. De egy ideje rájöttem, hogy a gyomorforgató képek az igazi velő. Mert ezek a dolgok vannak, léteznek, az emberek csinálnak ilyesmiket, mint ez a féreg Málnási, meg a többi, csak mindenki akivel történik sunnyog. Írni, beszélni róla meg - ahogy a maga példája is illusztrálja - úgy tűnik irodalmiatlan. Olyan sötétségek ezek az emberi lélek bugyraiban, amik vannak, léteznek, állandó tagadásban. Grift pofánbaszósan szókimondó. Ez az ő eredetisége. Meg sem próbál utalásszerű, sejtető lenni. Kevesen merik ezt megtenni, mert mindenki az olvasók kegyeit keresi. Szerintem ő leszarja. Jól teszi. De ezt csak a nem megélhetési blogírók engedhetik meg maguknak...:o)))

    Na jó, ennyit éhgyomorra, meg talán baromságokat is beszélek... elmentem futni, csókolom!

    VálaszTörlés
  40. rah, ne mérgelődjön olvasótársára! abandi kritikája jogos /azt nem mondom, hogy nem lehetne kifejtősebb, érzékenyebb, meg ilyenek, de hát magam is utálom az értelmisiket, hát mit akarhatnék?/. és tudja a falangizmus a nép boldogságának szolgája, és ha a népet nem tudjuk kielégíteni, bármilyen igényében, bandi esetében irodalmi igényről beszélünk, hát a szerző csak törölje le az arcáról a ráköpött nyálat, és illőn köszönje meg a jogos kritikát.

    rah, drága? féreg málnási? az a jóember csak él. olyan mint minden más ember, ahogy kegyed is helyesen látja.
    azt viszont nem látja helyesen, hogy ne keresném az olvasók kegyeit. keresem ám!
    :)))

    g

    VálaszTörlés
  41. Idézet népisch műdalból (nem kell hallgatni ilyet, ám néha el nem kerülhető…) A megértést nem zavarva néhol "lájtosabbra" vettem az eedeti szöveget :-)

    "Ennek a szép barna lánynak szőrös a csunyája.
    Jade… Montam azannyának mér nem beretvájja,
    Erre az a vén boszorgány aszt felelte rája,
    Hogy akinek nem teccik az ne feküggyön rája."

    Ennyit arról, hogy nem erőszak a gyesznó még illen formában se… : -)))

    VálaszTörlés
  42. Ó, én nem mérgelődöm, csak válaszoltam abandinak, nehogy azt gondolja, válasz nélkül marad. A kritikák feldolgozása az Ön dolga, s ha ilyen alázattal teszi, az mindenképpen tiszteletreméltó, kb. erre is számítanék magától. Viszont az meglepő fordulat számomra, hogy a kegyekre hajt... csak vigyázzon, nehogy kommersszé kurvuljon... ;o)))
    Málnási meg igenis féreg. Lehet, hogy sok ilyen ember van, de nem mind ilyen. Ők a féregebbik fajta... szerintem. De látja, ezt a hülye málnásit is volt, aki szerette... Bár ez a Padilla sem az akit a kebelemre ölelgetnék, mert oly ölelni való... :oDDD

    VálaszTörlés
  43. Grift, ne hallgasson a kritikákra!
    A mégoly hízelgőekre se!

    VálaszTörlés
  44. néhány év, és málnásiból érettségi tétel lesz

    VálaszTörlés
  45. Málnásira lehet azt mondani, hogy nem emberi,hogy túlvilági, de hogy féreg lenne ez azért elég szegényes jellemábrázolás. Málnási egy érzékeny lélek, gondoljanak az aranyos szemű fátyolkákra ahol könny szökött a szemebe az élet és halál mélységes misztériumának felismerésénél.
    http://gozdom.blogspot.com/2009/09/malnasi-fatyolkai_03.html
    Vannak emberek akik másként, magasabb rezgésszinten működnek, több figyelmet kívánnak, ezért a mi profán világunk kínálta lehetőségek, ahová miattunk jöttek le nem bizsergetik meg az ingerküszöbüket. Ezt a hiányt pótlandó elveszik a környezetüktől akár erőszakkal is, nem törődve a sok-sok szenvedéssel melyet teremtenek ezzel. Az ilyen lelkek szebb és jobb időkben bodhiszatvák, szentek kik a szenvedő lényekért dolgoznak, de Málnási esetében kimagasló képességét nem ismerték fel időben, ezért öntörvényű, kíméletlen és önpusztító lett.


    Helge

    VálaszTörlés
  46. alfi, kedves, de fölösleges a figyelmeztetése. és értem a benne bújtatott gyilkos iróniát! :)))

    művésznő, ne szórakozzon velem :)

    helge, szimpatikus amit ír. de akik "miattunk jöttek", de unalmukban rosszalkodnak, azok nem potenciális bodhiszatvák. a könnyeik meg önimádatsajnálatok.

    g.

    VálaszTörlés
  47. Jajjj Helge, maga egy édespofa... Jobb napjaimon szoktam én is ilyesformán felmentegetni társadalmi normáinkat galádul kerülgető embertársaimat, de rosszabb napjaimon rájövök, hogy az én rezgésszintem - amit nyilván én is küldetéssel választottam - meg azt diktáljam, hogy őket leférgezzem, s társadalmunk életével össze nem egyeztethetőnek tartsam. Talán majd a következőben magasabban rezgek, és az önéhez hasonlóan elnéző tanítói mosollyal szemlélem őket.
    Egyébként a fátyolkás sztoriról eszembe jutott a Leon a profi... Imádtam benne Jean Renot, ahogy előbújik belőle a gondoskodó apa az elárvult kislánytól... de hát azért előtte csak halomra hullatta a hullákat lelkiismeret furdalás nélkül... Szóval azért, mert egy féregben fölcsillan néha az ember... szóval érti...

    VálaszTörlés
  48. Tegnap kaptam:

    Alexander Steele? Kezdő írók kézikönyve

    (részlet)

    "Az egyik tanárunknak Brian Dillonnak szokása, hogy öt különböző színű cukorkát oszt ki az első órán. A színek a mesterségbeli tudás egy-egy elemét jelentik: a piros szereplőket, a fekete cselekményt, a zöld a párbeszédeket, a narancssárga a nézőpontot, a sárga pedig a témát. Miután feltárja a cukorkák jelentését Brian arra kéri a hallgatókat, hogy egytől egyik egyék meg. Van értelme az oltáriszentség eme írói változatának. A tanár azt szeretné, ha tanítványai megemésztenék a mesterségbeli tudás összetevőit, zok szinte szervezetük részévé válnának – ez nyilván nem azonos a szabályok merev követelésével

    Ez a könyv mesterségbeli tudásra összpontosít. Nagyon-nagyon sokat olvasni, és értelmezni az olvasottakat, megbeszélni írótársakkal.

    Ha az érdekel bennünket, hogy ágyazhatjuk be a történetet a környezetbe, úgy hogy annak minden egyes pontja elevenen részt vegyen a történet alakításában, lapozzuk fel Faulkner A hang és a tébolyát. Ha ara vagyunk kíváncsiak, hogyan lehet a nézőponton keresztül az olvasó érzékelését befolyásolni, vegyük elő Henry James A csavar fordul egyet című kisregényét, Ha tanúi szeretnénk lenni a hétköznapi élettörténetté alakulásának, olvassuk el Raymond Carver „Katedrális című elbeszélését.
    Ha olyasvalamit olvasunk, ami nem érint meg bennünket, rá kell kérdeznünk ennek okára. Mi hiányzik a szövegből? Nem hihető a történet? Nincs semmi értelme? Erőltettek a mondatai? Olykor sokat tanulhatunk a nekünk nem tetsző történetekből. És igenis, az is rendjén való, ha untatnak bennünket azok a szövegek, melyekről mindenki más azt gondolja, hogy ezek aztán a valaha megírt legjobb történetek.
    Bízzunk a saját ízlésünkben. Duke Ellington mondta egyszer a zenéről”Ha jól hangzik, akkor jó is”. Úgyis olyan történeteket akarunk írni, melyek nekünk magunknak tetszenek. Már csak rá kell jönnünk, hogy ami tetszik, az miért is tetszik, hogy megfelelő mesterségbeli fogások segítségével meg is tudjuk ragadni. Ha saját ízlésünkre hallgatunk, magunkhoz is közelebb jutunk-, már amennyire különbséget tudunk tenni utánzás és újítás között.

    Az olvasói sor: térjen vissza kedvenc szövegéhez. Válasszon ki egy részletet, mely különösen kedves önnek. Másolja le szóról szóra, csak hogy érezze, milyen lehetett ezeket a mondatokat leírni. Talán az is felsejlik mindeközben, hogy szerzőjük hogyan érte el ezt a hatást. Ha más nem annyi kiderülhet, hogy mindenki így dolgozik: vagyis megküzd minden egyes szóért.

    A mesterségbeli tudás elsajátításával elindulunk azon a rögös úton, mely elvezet ahhoz, amit az általunk olvasott és tisztelt szerzőkben csodáltunk: hogy a próza lenyűgözzön másokat. Történeteket kelthetünk életre a semmiből – szó szerint a semmiből, a képzelőerő láthatatlan felhőjéből, szórakoztathatunk, nevettethetünk, az életüket is megváltoztathatjuk az olvasónak."
    - - -

    Nem tudtam végigolvasni - emésztési nehézségeim vannak...

    Kiváncsi lennék ki milyen színű cukorkát kapott itt az osztályban, milyet szeretett volna, és mit szopogat otthon titokban?

    Insz...

    VálaszTörlés
  49. Tetszik a megközelítés :-)

    Az én cukorkám fehér volt, kék csíkokkal. Vagy fordítva?…

    VálaszTörlés
  50. "...mikor lettem volna én kómában..."

    ad1. Giftem-griffem..., ne szépítsük, azért láttam én már kendet kómaközeli állapotban néha... :D ad2. Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy a mű helyett a "kritikát" elemzem, de ha kissé továbbgondolta is Helge, nekem szintén tetszett az a megvilágítás, amit fent előadott... :)

    VálaszTörlés
  51. ...egyébként is... Mit tud a szerző arról, amit leírt...?

    VálaszTörlés
  52. Speciel én nem eszem cukorkát... kb. ekkora a tehetségem is bármiféle íráshoz... :oDD

    VálaszTörlés
  53. Átgondolva az egészet, kérem ne menjenek le az M2 "Hajónapló"-és beszélgetés az "alkotókkal" szintre!
    Maradjunk a rögvalónál:
    Málnási mozaikjai olyanok, mint amikor a hétköznapi halandók misszionárius pózban történő szeretkezése közben, csók helyett belehánynak az elaléltba!
    abandi

    VálaszTörlés
  54. Azon röhögök magamban, hogy vajon abandi édes hasonlatait akkor is ilyen rezignáltan venném, ha nem edződöm hónapok óta Málnásin...?:oD

    VálaszTörlés
  55. Feleim, megérne egy misét az említett műsorokban - no meg az M1-2 hasonló jellegű adásaiban - szereplő műsorvezető kékharisnyák karriertörténete…
    Avagy hogyan kerül valaki a Szerencsjáték Rt. műsorvezetői posztjából két hónapon belül felelős ítészi státusba…
    És miért nem sikerül ez sohasem hímnemű egyedeknek ;-)
    (Ámbátor lehet: addig örüljünk…)

    VálaszTörlés
  56. Ha nem volna úgymond "Felségsértés" - azt találnám mondani:
    "angyal szállt át a termeken..."

    :-P

    VálaszTörlés
  57. És csak száll, csak száll... valaki szedje már le!

    VálaszTörlés
  58. ...szerző,...szerző! ;o)

    VálaszTörlés
  59. Málnásinak annyi,kómában van és ha nem ébred fel belőle akkor a dómnak VÉGE.

    Helge

    VálaszTörlés
  60. elnézést hölgyek és urak, de hát izé.

    helege! szurkoljunk málnásinak!

    :)

    g.

    VálaszTörlés
  61. Pech, pech !

    izé...


    Szurok, szurok !

    VálaszTörlés
  62. Talán egy új karakter... Málnási a kómából ébredve egy teljesen új személyiséggé válik... bár nem tudom, mi tudna a mostaninál érdekesebb lenni... :oDDD

    VálaszTörlés
  63. Akkor legyen nagyon stabil!

    Egy untermann-nál csak ez számít…
    Kivéve, ha az illető néger. Mármint irodalmi néger, un. "Ghostwriter". Mint a Polanski film címében…

    VálaszTörlés
  64. Én csak azon gondolkozom, hogy vajon mi célt szolgálhatott a felcsatolható műfasz (ami ráadásul már nedves)? Vagy a sajtevőnek kicsi, és megtoldotta, vagy a ferdenyakú próbálta ki a homoszex aktív szerepet. Biztos van még más verzió is, csak szegényes a fantáziám.

    VálaszTörlés
  65. Valami hasonlót én is kérdeztem már, de csak a csönd volt a válasz... :oD

    VálaszTörlés
  66. lányok, lányok. színvonal alatti kérdésekre nem tudunk válaszolni. :)

    miért lányok? ilyeneket csak lányok tudnak kérdezni.

    g

    VálaszTörlés
  67. Grift, maga mellélocsog! Fogadjunk, maga sem tudja! ;o)))

    VálaszTörlés
  68. "Mondok valami rémeset,
    ami valóban rémeset,
    rendeltem málnás krémeset,
    és rámesett."

    VálaszTörlés
  69. Az, hogy nem tudja, vagy nem érdekli, nem ugyanaz a káposzta. Márpedig Málnási története szemszögéből nincsen ennek jelentősége egy csepp se :-)
    Honi soit qui mal y pense...
    http://en.wikipedia.org/wiki/Honi_soit_qui_mal_y_pense

    VálaszTörlés
  70. Abból nincsen, mivel azonban a történeten már hetek óta túl vagyunk, ezért sorra kerülnek a lényegtelen részletek is... ;o))

    VálaszTörlés
  71. Az ígért emilt elküldtem.

    ü
    bbjnick

    VálaszTörlés
  72. Kedves Tewton, Grift, Mihint!

    Kérdezték/kérdeztétek, hogy mi az oka, hogy elkerülöm a Delphoi Jósdát? Az oka az, hogy nincs jogom (és igazság szerint, kedvem sem)
    asszisztálni a blaszfémiához. A Zinternet nagy dzsumbuj, a virtuális betyárkodásba sokminden belefér, virtuális sértésre csak virtuálisan
    érdemes megsértődni, azonban van egy pont, amit a parasztbecsület úgy kívánja, ne lépjünk át. Szerintem ez a pont ott átlépetett. Elpet
    megkérdezte tőlem, hogyan látom ezt a kérdést (elmondta ő is nekem, hogy ő hogyan látja, amit, mivel nem hatalmazott fel rá, nem tudok
    elmondani), valami olyasmit válaszoltam, hogy nem érzem magam felhatalmazva, hogy (hitbéli és erkölcsi kérdésekben) felületet nyújtsak
    unatkozó nyikhajoknak rossz hajlamaik kiélésére. Ha csak ennyit lehet kihozni az ottani társalgásból, akkor én nem fogom forszírozni. (Benne
    van ebben az is, bevallom férfiasan, hogy én respektáltam/respektálom azokat a nickeket, akikkel ott társalogtam; onnét nem vártam volna
    efféle tempót. De számomra ez nem jelentett traumát, én hobó vagyok, de, gyanítom, Elpet komolyan meghökkent és megütődött.)
    Kérdésükre/kérdésetekre ezt tudom távirati stílusban válaszolni.

    ü
    bbjnick:-)

    VálaszTörlés
  73. köszönöm. világos. de nem értem. bár mondjuk a mandarinon tucatszor több blaszfémia jelenik meg. és ott kommentelsz. mintha kaptatok volna elpettel a mártírium alkalmán.

    g.

    VálaszTörlés
  74. "nem érzem magam felhatalmazva, hogy (hitbéli és erkölcsi kérdésekben) felületet nyújtsak unatkozó nyikhajoknak rossz hajlamaik kiélésére"

    Ebben az a legviccesebb, hogy Tölgy (asszem ő volt az egy főblaszfém) szerintem pont nem nyikhaj és talán még nem is unatkozó. Ráadásul hithű katkó. Loxont meg sok mindennel lehet vádolni, de hogy vallás- és egyházellenes lenne azzal pont nem.
    De ha neketek annyira sértő volt, amit írtak, én nem szólok bele. Nekem hisztinek tűnik. (Mellesleg ilyenkor szerintem az a szokás, hogy "ignore listára" teszitek az illető(ke)t. Mindegy.)

    VálaszTörlés
  75. uraim, felraktam a blogjaikra, csak elolvassák valahol :)

    kedves bbjnick és elpet!
    olvasván bbj levelét, egy dolgot nem értek. maga/te térdig gázoltatok az ateisták, liberálisok és egyéb pokollények szarában, küzdöttek vitézül a patással, most meg egy egyszeri kisiklás /nem tudom milyen súlyú dolog volt, nem vagyok keresztény, nem tudom megítélni, de gyakorló katolikusok az illető imposztorok is, okosak, és nem tudom elképzelni, hogy valami nagyon keményet mondtak volna/ egy szeplőnyi excrementum okán sátánista, blaszfém, istengyalázó borzalomnak láttatjátok a jósdát. nem aránytalan ez? nem akkor lenne indokolt, ha addig és azóta is az istengyalázás bűnében fetrengene az egész blog?
    és ha valóban szörnyűség történt, hát bocsássanak meg a bűnösöknek, és jöjjenek vissza! nézzenek a szívükbe, nevessenek, és jöjjenek!


    g

    VálaszTörlés
  76. @Grift!

    @Elpet nevében nem tudok nyilatkozni, csak a magaméban. Én ezt az egész "Jósdás-dolgot" nem szerettem volna különösebben felfújni, mivel bennem semmiféle sértettség vagy bántottság nincs (s ha lett volna, akkor pláne nem szerettem volna:-)). Bizonyára te sem egyformán reagálsz különböző személyek azonos jellegű megnyilvánulásaira. Van, akitől fel sem veszed, van, akitől elfogadod, van, akitől meglep, s van, akitől megüt ugyanaz a megnyilvánulás. Hát, így vagyok ezzel én is. És ennyi, és nem több, a magyarázata távolmaradásomnak. De érdeklődésed és szíves invitálásod megtisztelő, nagyon köszönöm!

    ü
    bbjnick

    VálaszTörlés
  77. @Alfőmérnök!

    "szűrés"? :-D (...) :-D (...) :-D ...

    ü
    bbjnick

    VálaszTörlés
  78. bjnick, értem. csak azt nem, hogy akkor mi ez a végleges szakítás.

    g.

    VálaszTörlés
  79. Nahát urak, mit műveltek... Elüldöztek két briliáns koponyát...?
    bbjnick, Elpet, ha olvassák: fogalmam sincs arról, hogy mi az ami idevezetett, de had csatlakozzam Grifthez. Nem lehet annyira kirívóan tragikus, amit ne lehetne - akár idővel - megbocsátani. A maguk kifinomult stílusa, tiszta következetes látásmódja, véleménye hiányzik, ha nincs. Kérem Önöket, legyen!

    VálaszTörlés
  80. pamocsnyik
    persze mielőtt félreértené, nem erről a blogról van szó a fentiekben.
    g.

    VálaszTörlés
  81. Tudom. A Jósdáról. Maguk után lihegtem oda én is. A mandi nagyon felhígult, viszont ott is Elpet és bbjnick hozzászólásait kereste mindig a szemem. A fentiek szerint vissza kell járnom - bár azért még azt is olvasom -, ha őket akarom olvasni.

    VálaszTörlés
  82. pamocsnyik, nem tartod különösnek, hogy Elpet azóta máshova se ír? Mert az még hagyján, hogy egy „helyet” otthagy valaki(k) hülyesége miatt (bár szerintem ez sem indokolt, elég lenne az adott nickeket ignorálni, ha valóban sértő volt, amit írtak), de hogy az máshova se írjon, ahova előzőleg írt, nem túl logikus. Vagy netán azt várja el, hogy az egész magyar blogszéra határolódjon el Loxiéktól, mert Jézus Krisztus nemi életére tettek tréfásnak szánt utalást? Hát arra várhat...

    VálaszTörlés
  83. Pardon, a mandi otthagyásának más oka volt:

    "Elpet 2011.01.20 18:45:11
    Hogy te milyen független vagy, nénike. Meg kritikusértelmiségi.

    Elpet 2011.01.20 23:58:15
    @tölgy:
    @Bell & Sebastian 2011.01.20. 23:53:47
    Na, urak, akkor én itt a magam részéről be is fejeztem a ténykedést, ez a gusztustalan írás volt a legutolsó csepp a pohárban, odaát a Jósdában találkozunk. Majd kommentel nekik a mavo meg a trigger."
    http://blog.hu/user/73581/tab/activity

    VálaszTörlés
  84. Alfőmérnök, az a helyzet, hogy viszonylag keveset vagyok online, ezért nem tűnik fel rögtön, ha valaki kevesebbet kommentel. Gyakran sokat kell visszaolvasnom, és csak akkor esnek le a papírtantuszok. A blaszfém históriáról sem tudom a konkrétumokat, úgyhogy én nem tartok furcsának szinte semmit... :D

    VálaszTörlés
  85. pamocsnyik, én viszonylag sokat vagyok online, de én sem tartok furcsának semmit, tkp semmin nem lepődök meg. :) A "különös" itt inkább logikátlant jelentett, de miután rájöttem, hogy a mandiról való távozását is indokolta, ezt visszaszívom. (Viszont azt a feltételezésem erősödött, hogy előre eltevezett lepattanásról van szó, amihez ürügyeket kreált. Hangsúlyozom, ez csak feltételezés.)

    VálaszTörlés
  86. Lehet, nem ismerem az urat ennyire

    VálaszTörlés
  87. Van egy olyan érzésem, hogy Elpet már visszatért, csak más nicken...

    VálaszTörlés
  88. az nagyon nem lenne jellemző rá. nem az a fajta aki némi személyiségváltásra, apró megjátszásra lenne képes, hogy szerepeljen újból. de kire gondol?
    g.

    VálaszTörlés
  89. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  90. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  91. Grift, maga rideg cenzor!... :o)))

    VálaszTörlés
  92. Tessék mondani, kit kell itt "szerzőn" érteni? A bloggazdát, avagy a hozzászólás szerzőjét?

    VálaszTörlés
  93. jelen esetben a bejegyzés szerzője távolított, mert privátban folytattuk. :)

    g.

    VálaszTörlés
  94. rah, Mormogi! A kommentjük alatti dátum után (ha be vannak lépve) van egy kis kuka. Ha arra rámennek, el tudják távolítani a kommentjüket. Ezt tettem én is. :o)
    Ezt a blog.hu-n nem lehet megcsinyálni, ott mindent felülről vezérelnek. :)

    VálaszTörlés
  95. Hallgassanak zenét!
    http://www.youtube.com/watch?v=aLZ7yVszwgk&feature=related

    VálaszTörlés
  96. Alfőmérnök@ : Kérem, én itt csak mint Név/URL szólhatok hozzá, ezért nem láthattam a kukát.

    (Először úgy olvastam: "Ha be vannak tépve..."
    Hogy miért így,én azt nem tudom :-) Talán, mivel mindkettő helytelen - nyelvtanilag is)

    A felülről vezérlés meg biztosan létezik itt is, csak kevésbé tetten érhető szinten. Mer' nehogymá' asziggyük...

    VálaszTörlés
  97. Nyelvtanilag miért helytelen? Hülyén hangzik, az igaz. De hogyan írjuk helyesen? (Persze ha nem lenne ez az idióta tölgyes magázódás, nem hangozna hülyén - "be vagytok lépve".)

    VálaszTörlés
  98. "Mint aki halkan..." - vagy nőstény?

    "A kommentjük alatti dátum után (ha már beléptek) van egy kis kuka..."

    - mondanám én. A másik olyan germános.
    "A macska fel van mászva a fára" stílusú. De nem vagyok nyelv-erénycsősz. Csak nem tetszik.

    VálaszTörlés
  99. Nekem se. :)
    De szoktam használni, és másoktól is halottam már így. (Ettől persze még nem feltételnül helyes - nyelvhelyességileg.) A macskásat még csak példamondatnak. :)

    VálaszTörlés