naplólapok a málnási dossziéból...a protapopov házaspár

jose maria padilla nyugállományú csendőrőrmester a lakása nappalijában egy bőrfotelben ül, teát készít. a kis mudejar asztalon teaforraló edény, abból önti a forró vizet egy finom, vékony falú üvegpohárba. üvegpoharat használ, szereti nézni, ahogy a vízbe szórt longcsing levelek szétnyílnak. szereti elképzelni, ahogy szorgos kis kínaiak hajtogatják hegyesre a tealeveleket, sütögetik wokban, szeret kínáról ábrándozni. a három perc letelt, leszűri az italt, letakarja, kicsit félreteszi.

iratokat vesz elő. naplórészletek málnási dossziéjából. nem tudja, hogy málnási írta-e őket, vagy valami rokon. a kézírás nem sokat mond, lehetett málnásié is, meg nem is. olyan volt, de nem egészen. persze tudja, hogy más nyelven, másmilyen az ember kézírása. most a fordítás másolatai vannak nála. eredeti iratokat nem vihet haza. leveszi a kis fedőt a pohárról, szürcsölve iszik. felteszi a szemüvegét, olvas.


a kezemben jegyzettömb, felül spirálos, kockás. az elhaladó kocsik rendszámait írom fel. nem tudom miért, puszta fontoskodás, vagy rendőrt játszom, vagy valami misztikus következtetéshez szeretnék eljutni az így nyert betű és számsorokkal. nem tudom.
ha a jegyzettömb kicsit nagyobb lenne, és nyelet szerelnék rá, akkor játszhatnék jégtánc-bírót. eljátszhatnám, hogy a kűr után kicsoszogok a jégre, kiveszem a bőrkötényem kenguru zsebéből a tömböt és felmutatom a produkciót minősítő számomat.
így lepontozhatnám a protapopov házaspárt.

lódarazsat fogok gyufás skatulyával. kitolom a fiókját, ráközelítek a lódarázsra, visszatolom a fiókot, már bent zümmög őrjöngve. persze nem is lódarázs, hanem poszméh, de mi lódarázsnak hívjuk. mindig itt fogjuk őket, a házunk mögötti focipálya nyugati oldalát szegélyező aranyeső bokrokon.
a focipályát a közeli vasgyár nagyolvasztójából hozott salak borítja. szétmorzsolt üvegbuborékok, végtelen pengemező véges részlete. nincs olyan gyerek, akinek ne lenne a térde, vagy a könyöke bőre alatt ezekből a salakszilánkokból. a nyári nagy melegben a pálya kohógáz szagot áraszt. ha esik, savanyú levet ereszt.
a pálya keleti oldalán hatalmas nyárfák, szépen sorban. tavasszal, nyárelőn vattatengert teremtenek. foci közben a szájba megy, köhögtet, köptet.
a déli oldalon bokrok és két nyárfa, a két nyárfa éppen kiad egy kaput. persze csak ha sokan vagyunk, akkor használjuk így. ha kevesen, akkor kispályázunk, kiskapura. az két féltégla szokott lenni.
én nem vagyok jó focista, biztos nem vennének be a csapatba, vagy csak akkor, ha hiányzik valaki. viszont, én kaptam bőrfocit karácsonyra. jó ha van az embernek bőrfocija. hatalom.
a pálya északi oldala a veszedelem. ott is két nyárfa a kapu, de nincs közte, mögötte bokor, a gólok a kapu mögötti ház földszinti ablakába csapódnak. a weisz bácsiékéba.
nem weisz bácsi a veszély, hanem a weisz néni. ahogy törik az üveg, már vetődik a labdára, és látványosan, a kitört ablakba állva, hatalmas kést szúr bele. persze ez csak a pöttyös gumilabdával ilyen egyszerű, a bőrt nem lehet így leszúrni. és drága, így abból baj lehet, jöhet a gyerek szülője. ezért a bőrlabdáért be kell menni. két pofon, bocsánatkérés. a bőrlabdát visszaadja.
weisz bácsi szelíd, szomorkás, apró kis keszeg ember. időnként felveszi a munkásőr egyenruhát és megy kiképzésre, összetartásra, ki tudja. ilyenkor még megtörtebb mint máskor. ha messziről nézi az ember, olyan, mintha a penge orra földig érne.
a pálya környékén vannak póklyukak is. ezekbe cérnára erősített kis szuroknudlit lógatok. a behatolóra támadó pók csápja beleragad a szurokba, így könnyű kiemelni. a pókot egy családi gyufás dobozba teszem. néha kitépem egy lábát.
a lódarazsat a kissé kitolt fiók résén egy gyufaszállal benyúlva lefogom, aztán jobban kinyitom a skatulyát és letépem a darázs szárnyait. kész a másik gladiátor is.
szólok a fiúknak, hogy viadal lesz.
a családi gyufa fiókja az aréna. már benne a pók, mellédobom a tépett szárnyú, repülve menekülni képtelen darazsat. hamar harcolni kezdenek. minden szenvedésüket egymásra látják többnyire a darázs győz.


jose maria padilla nyugállományú csendőrőrmester ízlelgeti a nevet, protapopov. képtelenségek ezek az orosz nevek, gondolja.