2010. március 6., szombat

málnási a bronzvárosban sétál



egész éjjel utazott. négy ló száguldott a postakocsi elé fogva a visító szélben, szakadó esőben, a fekete, morgó ég alatt. orrát az ablakhoz nyomva nézte a kocsi mellett repülő denevéreket, sárkányokat, szellemeket, a kaffogó állkapcsú, rohanó farkasokat. a kocsis felváltva csépelte ostorával a lovakat és a szörnyeket. egyszer csak bronzváros kapujánál voltak. és sütött a nap. nem érzett fáradtságot. mintha nem is az ő teste utazott volna.


nem mehetett be a városba. előbb meg kellett szívnia a jósforrás valamelyik csecsét.

a jósforrás egy kétszáz éves öregasszony volt, három cseccsel. ha az emberfia látni akart, akkor jól meg kellett szívnia a szipirtyó valamelyik csecsét. a bal csecsből májas hurka sületlen tölteléke folyt, a jobb csecséből nátronlúg és kéngőz, a középsőből pedig elvarázsolt cigányasszonyok összegyűjtött havivére. volt egy negyedik csecse is, a lába közt. azt, csak az angyal nevű rühös kutya szokta szívogatni. ült egy átok a banyán, miszerint egész élete megromlik, ha nem kutyával szívatja a lába közét. az angyal nevű rühös kutya szeretett erre a különös csecsre járni, hiszen bűzös, vedlő és koszlott volt, és a szívásra bőségesen megeredt belőle a nyákos, rothadt döggomba ízű lé, amit az ilyen rühös ebek nagyon kedvelnek.


málnási megszívta a szipirtyó bal csecsét. dőlt belőle a májas pép. végülis ízlett neki, éhes volt. az utolsó nyeleteket már nem érezte, valami éber bódulatba került. mozdulni nem tudott volna, de az eszét igen élesnek érezte. és látott.


mit látsz fiam? kérdezte a szipirtyó.


a három királyleányt.

redundanciát, turbulenciát, és klitoriszt. és a királyt, aki mindig az udvari látnokra bízta a névadást, és a látnokot, aki béljóslással, asztrológiával, ólomöntéssel vizsgálta a jövőt és annak visszavetülő árnyékát, a jelent. így a királyi család tagjainak mindig a természetükhöz illő nevet talált. a kis redundancia már az arannyal szegett pólyájában is a feleslegesség érzésével küzdött, ébredező kis eszével nem értette mi dolga neki a földön, ahol már amúgy is annyian vannak, és mindenkinek megvan a maga foglalatossága, azonmód, ahogyan a teremtő azt kiparancsolta. turbulencia kiszámíthatatlan, kedélyében és életerejében örvénylő, hol vidáman kacagó, hol kásás hangon zokogó, változó egészségű gyermek volt. klitorisz, valóságos vénuszként született, gyermeki bája mögül hamar elősejlett a pokol feslettsége, imádott meztelenül futkározni a kastélypark labirintusszerűen ültetett bokrai között, felettébb szerette a május végét, mikor a bő esők után a selymes fű már az ágyékáig ért, és futás közben a szeméremajkak közül mindig veresen kimeredő csiklócskáját simogatta. fertelmes kancacsikó, morogta a király, ha meglátta klitoriszt.


és a varázslót.

aki egyedül élt, és ritkán hagyta el a város elkülönített negyedét, amit a hozzá hasonlóknak tartottak fenn, és ahol élték a maguk különös, babonás, buta életét. akihez, ha nagy néha kiment az utcára, mindig hozzácsapódott a kutya, aki angyalnak hívta magát, és aki a kocsmából kibóduló és aztán porba zuhanó hortyogóknak a fülébe nyalta-súgta, hogy ő ember volt, csak az öreg elvarázsolta. ezért a másnapos remegve ébredők mind azt hitték, hogy ugyanazt álmodják a kutyáról, ha a kocsma borát isszák. mindenesetre, és a biztonság kedvéért is, ha az angyal nevű, mindig bűzlő, rühes és undorítóan alázatos pofájú eb a közelükbe somfordált és meglátták gyűlöletet sütő, mindig csipás szemeit, hát gondosan megrugódták.


és a hírt.

a hírt, amit a vándormuzsikus és krónikás hozott. furcsa, szaggatott ritmusú, lüktető énekét, amely elbeszélte a királykisasszonyok, redundancia, turbulencia és a kis klitorisz hirtelen megbetegedésének hírét. a városka lakóit nemigen hozta lázba ez a hír, élték tovább az életüket, hiszen mit is tehettek volna a lányok érdekében, egyikőjük sem értett az orvosláshoz. bezzeg a hegyes kalapú varázslót érdekelte a hír. jött, ment, olyanokkal állt szóba, akikkel eddig még sosem, kérdezett, nyüzsgött, gyűjtötte mind a híreket, magában beszélt az utcán, vagy talán rontó varázsigéket mormolt, izgatott volt. láthatólag, fajtájára jellemző módon, igyekezett valami hasznot húzni a szomorú hírből. kapzsi, pokoltüzű szemében ott villódzott a palota, a hatalom, a lányok, és a városka megszerzésének őrültnek tűnő terve. és csak ő tudta, a saját meséikből, hogy nem is olyan őrült, és pláne nem példa nélküli az a terv.


és a muzsikust.

aki, mikor a városkába érkezett az angyal nevű rühös eb nagy csaholása kíséretében, kendergúzként mutatkozott be a kocsma népének, és nevéhez méltóan, ügyes kis cigarettákat sodort nekik, miután helyet kért közöttük. persze, a rémálmokkal gyötört eszű kocsmanépség azonnal a szívébe fogadta a kissé zavaros beszédű idegent, és nagyon meg is szerették vicces természetét és cigijét. ettől kezdve gyakrabban szűrődött ki vinnyogó, buffogó, visszatarthatatlan röhögés a kocsmából, mint a régente megszokott ingerült, néha ordítós lárma.

és aki, egy délutáni órán, mikor kiültek a kocsmalakók a fal melletti lócára és bamba nyugalommal tartották arcukat a délutáni nap sugarába, végleg eltűnt.


jól van fiam, bemehetsz már a bronzvárosba. mindent láttál.


málnási, a bronzvárosban sétál.






30 megjegyzés:

  1. Eltűnt - így nem lehetett övé egyik királyleány sem - még az a bizonyos legkisebb sem.
    Hiszen: muzsi kuss...

    VálaszTörlés
  2. patent. csúságában szép, torzságában egész. olyan, mintha valamit el akarna mondani a történet.
    remélem, hogy nem!

    VálaszTörlés
  3. vero, ez jó, örülök, pont ilyenre akartam. és nincs szándékolt töblettartalma.
    csak gondolom nem baj, ha kész mesékel várom az utódot.
    vagy lehet, hogy ez meredek egy kisgyereknek? :)))

    VálaszTörlés
  4. ha a mi népmeséinkre, vagy a grimmekre gondolok, akkor csakis az idegen nevek miatt.

    jó, hogy nincs alárendelve idegen gondolatnak. szabadon lebeg. ki-ki rávetheti saját csákjáját.

    VálaszTörlés
  5. Ezek szerint magát is megkínálta abból az ügyesen sodort kis cigarettákból?
    Nem baj, hadd táguljon az egyébként beszűkült elme a végtelenbe.

    Helge

    VálaszTörlés
  6. Mese... Ma kerestem gyermekeknek való programot a neten. Az egyik ajánlóban erre akadtam:
    http://arsamandi.fw.hu/
    Érdemes végignézni a képgalériát.
    A gyerekek tudják meg, mire számíthatnak alapon :-(
    Valahogy ideillőnek érzem...

    VálaszTörlés
  7. Ebben az egészben az a kaland, hogy mindenkinek saját fantáziavilágára (akár perverziójára) van bízva a történet feldolgozása és megemésztése.

    "vagy lehet, hogy ez meredek egy kisgyereknek? :)))"
    Szerintünk meredek, Egy "kisgyerekléleknek" teljesen más lenne a történet. Remélhetőleg nem is érti! Ő másképp képzeli el a szipirtyót, a három királyleányt....
    Hát igen, Grift úr, az Ön által kiválasztott nevek sem semmik! :)

    Szeretem a gyermekirodalmat! Várja csak Ön is kész mesékkel az utódot! :))

    Köszönöm, hogy benézhettem!

    incipinci

    VálaszTörlés
  8. én köszönöm, hogy benézett! és ne higgye, hogy ilyesmivel terhelnék egy gyermeket! :)

    VálaszTörlés
  9. Jó kis mese, a fene egye meg! Közben azon gondolkodom néhány villanása ismerős valahonnan. De nem tudok rájönni honnan. És az is lehet, hogy nem is ismerős egyik sem, csak azzá válnak ezek a villanások a történet folyamán.
    Micsoda mázlista ez a kis hugyos málnási.
    Na most hirtelen rájöttem, de nem mondom meg mi az ismerős...HeHe.
    Insz...

    VálaszTörlés
  10. Off: azért az felettébb különös, hogy egy olyan nevezetes dátum, mint a tegnapi nőnap, ilyen hidegen hagyta a kis málnásit.

    VálaszTörlés
  11. Gasper, ez nem különös igazándiból: M. nem imádja őket, csak egyszerűen él velük...

    VálaszTörlés
  12. milyen kismálnási, meg mivan, mitkavarmakmagukitten egyáltalán? :)
    gasper, csókolja homlokon a kláracetkint! :)

    VálaszTörlés
  13. És ezért egy kicsit sajnálom is Őkelmét :-)

    VálaszTörlés
  14. Senki sem tud egy egyszerű kis mesét értelmezni?
    A vízióban megjelenő három királylány málnási jövőképe
    a majdan megszülető gyermekeiről.
    És ezzel, máris értelmet nyer málnási bácsi királysága,
    ki első törvényeivel megszünteti birodalmában az abortuszt,
    a mesterséges megtermékenyítést.
    Ezekre semmi szükség sem lesz többé,
    mivel élni fog nemesi előjogával a
    ius primae noctisszal.

    Helge

    VálaszTörlés
  15. Fúj, ez a szipirtyó tényleg undorító lett :) Ezt a mesét nem olvasnám egy gyereknek. Nem tudnám vele megbeszélni, mit csinálnék, ha magyarázatot, megnyugtatást igényelne?

    VálaszTörlés
  16. megvárom, amíg elfogynak a kommentek...

    VálaszTörlés
  17. andris! hát milyen ember lenne aki ilyeneket mesélne egy gyereknek!? :)

    VálaszTörlés
  18. Helge, nem tudok szabadulni bizonyos emlékképtöl egy filmnovella kapcsán…
    Az uradalomban már 20 éve nincsen esküvö egy szál se, mert az Úrnak nem akaródzik teljesíteni a ius primae noctis kötelezettségét. Öreg is mán, gyenge is mán - no, meg igen kedvelte már elhúnyt feleségét. Palotaforradalom vagyon kilátásban.
    Aztán valahogyan kisül a turpisság: elegendö fél percre beengedni a házasulni vágyó leányokat az úri hálószobába - az egész csak amolyan Pulcinella titka, hiszen a leányok szüzessége már régen a múlté, csak a tisztesség úgy kívánja, hogy mindezt az idézett törvény és az úri ágy függönye takarja…
    No meg az az apró kis földesúri ajándékocska is számít…
    Végül az birtokos ráál a dologra, s röpke fél óra múltán a faluban több tucat lakodalom tartatik, s elégedett mindenki.

    VálaszTörlés
  19. Azon morfondírozom magamban drága Grift, hogy önmagában már az csoda, ha ilyen fantázia mellet, mint amivel ezt a szipirtyóból, s angyal kutyából kihozta, képes még egyáltalán nőhöz érni, s nem bottal piszkálni... :lol:

    VálaszTörlés
  20. ...de addig is, így félúton megjegyzem, a három lánynak egy testben a helye...

    VálaszTörlés
  21. tudja, rah, hosszú pályafutásom során még nem találkoztam eleven 3+1 csöcsű szipirtyóval, így aztán a szipirtyó vázlatos fantáziaképe hogy miként érinthetné a nőkhöz való viszonyom, nem tudhatom. :)

    VálaszTörlés
  22. Jajjj má', hát a +1 csöcs angyal kutyával való relációra utalásom elkerülte a figyelmét?! Hadd ne részletezzem már mire célzok, elég volt egyszer végigolvasnom... :o))))

    VálaszTörlés
  23. Ugyan már, kedves Rah - maga szerint Mary Shelleyt tán Victor Frankenstein galvanizálta életre holmi halottasházból kilopkodott hullákból???
    Distinguo, Altesse!
    A mü nem azonos alkotójával, sem viszont. Ráadásul már az un. materializmus sem olyan népszerü :-)))

    VálaszTörlés
  24. MP/
    " az egész csak amolyan Pulcinella titka, hiszen a leányok szüzessége már régen a múlté"

    A "Puszták népében" van egy vizsgálat szüzesség ügyben fiatal lányoknál, és csak a puposnak van meg amit keresnek.
    Insz...

    VálaszTörlés
  25. @Insz…:
    Mondhatnám rosszhiszemüen, hogy csak azért, mert folyton oldalra borult :-)))

    Gödröt meg minden legény lusta volt ásni…

    Pedig nem kizárt: jól jártak volna - de legalábbis jobban. A fatelepen volt egy púpos lány - sajnos, már nem él - aki nagyon dolgos, rendes leány volt, s bár késön ment férjhez, az nem panaszkodott.

    VálaszTörlés
  26. grift, megadná málnási telefonszámát?
    szeretném megkérni, hozzon nekem a muzsikustól egy jointot, mert ez olyan undorító, hogy az már szinte gyönyörű.

    VálaszTörlés
  27. mp, insz! maguk aztán... LOL
    egyébként azt mondják, hogy a púpos nők ördögien jó szeretők. van valakinek ilyen irányú tapasztalata? :)

    VálaszTörlés
  28. benikuty! nem képzeli, hogy ilyen átlátszó dumával kicsalja belőlem málnási vagy a dílere telefonszámát?! :))

    VálaszTörlés
  29. Tapasztalatom csak arról vagyon, hogy minösíthetetlenül öntelt alakok szoktak ilyesmikkel dicsekedni… Példának okáért volt egy bájgúnár, amolyan önjelölt "falu bikája", aki a körletben kiállt hencegni. Egyszer eképpen:
    Na, kopaszok, aki még nem dugott kövér növel, az nem is tudja, mi a jó! Én egyszer…
    - és itt eléggé részletes élménybeszámoló következett, aminek mi persze a huszadát se hittük. Jó okkal egyébként :-)
    A pasi feje olyan volt, mint egy szöke birka és titokban mindenki meg volt róla gyözödve, hogy tiszta homok az ipse…

    VálaszTörlés
  30. Az első és egyetlen púpos nő tapasztalatomat Fellininek köszönhetem.
    Fellini, Casanovájában, a fogadóban van egy szekrény jelenet ,
    na az engem is lázba hozott.

    Helge

    VálaszTörlés