álmodni a rómain - béke csónakház

ahogy elaludt a napozóágyon, azonnal álmodni kezdett. saját magáról. arról, ahogy felébredt reggel. nem merte elmondani senkinek, de gyakori volt, hogy arról álmodott, ami pár órával azelőtt történt vele. magába záródott végleg. és álmodott.

álmában megint felkel, agyonizzadt, zsíros testét kigördíti az ágyból. nem reggelizik, elfelejti. rohan a géphez, bekapcsolja, bútolj már a kurva anyádat, morogja. még nem hozott fel semmit a gép, de ő már dúltan fújtat, idegesen remeg a szája széle, le-föl mozog a toka. mit csinálhatott ez a geci cigánytörpe már megint. ide-oda lapozgat, sehol semmi a cigánygeciről. mi van már, nem nyilatkozott, nem emlegetik, hol van? néha nem tudja mi a jobb, ha írnak valamit róla, és akkor friss sebeket kell nyalogatnia, vagy kénytelen a régi dolgokon öklendezni újra és újra, sokadszorra és egyre idegesebben visszaolvasva, mert nem tud meglenni nélkülük, mint a gyerek, akinek ugyan fáj, de bele-bele nyúl a térdén levő sebbe, mert nem tud elszabadulni a fájdalom örömétől és izgalmától. a rohadt kis kisztitkár a párttitkár apjával! hát miért csak én vagyok bűnös? már magamra is bűnösként gondolok? mit csináltak velem ezek a rohadt nácik? nem vagyok bűnös életű, a fenét, miért lennék bűnös, élni kellett, és jó is volt az elvtársak között. kicsit elmosolyodik, eszébe jut az első vállalati négyszög ülés amin részt vett, ahol előléptetésekről, lakáskiutalásokról, útlevélkérelmekről döntöttek, és ott volt a párttitkár, meg a tócsányi elvtárs: a vezér, aztán padlási szakszervezeti titkár és ő: cinóber, a kisz titkára. és eszébe jut, mikor az első emeleti folyosón elindult a vezérigazgatóság felé, még belépett lelkész elvtárshoz a személyzetishez, aki régi elvtárs volt, igaz, ávós múlttal, de biztos nem csinált semmi rosszat. szóval belépett lelkész elvtárshoz és elmesélte gyorsan, hogy most megy az első üzemi négyszög ülésre, és izgul, és köszöni lelkész elvtársnak, hogy ilyen helyzetbe hozta őt, és igen, meg fogja hálálni. lelkész elvtárs hátba veregette, közben keservesen mosolygott, a szeme nem látszott a foncsorozott üveg mögött. már egészen ellágyult arccal ül a gép előtt, nézi a képernyőt, de nem látja, csak tócsányi elvtárs irodáját, ahol már ott ülnek, és emberi sorsokról döntenek, és igen, megszólalt ő is, tócsányi elvtárs felé fordulva, de kicsit padlásira pillantva közben, azt mondta, hogy tudjátok elvtársak, sokat beszélgettünk a fiúkkal a kiképzésen, tudod vezér elvtárs, hogy munkásőr vagyok, a kovácsék lakáskérelméről, és az volt ám a vélemény, hogy csak kulák családból származnak mindketten, és a szocialista rendszernek sem igazán hívei és jobban megérdemelnék a vargáék. padlási halványan biccentett, és tócsányi elvtárs azt mondta, jól van cinóber elvtárs, ti tudjátok, ti vagytok a dolgozók között, és vargáék meg is hívták a lakásszentelőre, ahol egy kicsit be is rúgott, de másnap arra még azért emlékezett, hogy amikor már eljövőben volt, varga talált egy pillanatot, mikor ketten lehettek és egy erős kézszorítással megköszönte neki azt amit érte tett. aztán ránéz a képernyőre, fókuszálni próbál, a rövidlátók tipikus mozdulatával még a szemüveg egyik szárát is odanyomva kissé a halántékához, de nem látja jól, mert kicsit párás a szeme, feláll zsebkendőért, hogy megtörölje, és akkor ránéz a párafüggönyön át a kedves lenco lemezjátszójára, még tisztító fej és folyadék is volt hozzá, még akkoriban persze, mikor vette. ma már beszerezhetetlen. felemeli a tetejét, közben a hejtepuskát dúdolja halkan, egy könnycsepp ráesik a lemeztányérra, azt is megtörli, előkeresi a kelet-berlini amiga cég vangelis lemezét, amit egy fdj-kisz cserekiránduláson vett karl-marx-stadtban, és fúj egy nagyot, kicsit megkönnyebbül és felteszi a lemezt. istenem, mennyit hallgattuk régen, és most is mennyire szép.

a hirtelen támadt szél felkapta a mellére ejtett népszavát, erre felébredt. a háta mögötti üdülőszobából vangelis szólt. sírni lett volna kedve, de inkább úgy döntött átsétál és iszik egy fröccsöt a bandival.