2009. november 21., szombat

tio malnasi


úgy fújt a szél ahogy csak nálunk tud. át a falakon, a koponyacsonton, mindenen. ilyenkor vonyít az eresz, vinnyognak az ablakok. a szél, és a szórványos lövöldözés. lövések. hol egészen közelről, hol alig hallhatóan. a köztársaságiak már, a mieink még bent voltak a városban, itt-ott összecsaptak. így ment napokig, aztán csönd lett, a harcosok tovább mentek, és megjelentek az utcákon a köztársaságiak koszlott ruhájú rendfenntartói. bejártak anyámhoz. mindent hallottam. többnyire a rácsos ágyban ülve játszottam, bár kinőttem már rég, de szerettem beleülni, magam elé borítani a cipősdoboznyi játékkatonát, és nézni őket. csak kiborítottam és néztem őket. ilyenkor nem is hallottam a vendégeket. apám többnyire éjszaka dolgozott. egyszer otthon maradt, mikor jöttek a vendégek, talán beteg lehetett. amíg el nem mentek, az ágyán feküdt fejére szorított párnával és reszketett.

egy nap, mikor újra csöngettek, és vadul, részegen röhögtek az ajtó előtt, apám ment ki ajtót nyitni. valami eddig ismeretlen, bátor lendülettel. nem láttam még ilyennek a hátát. én a szobaajtó résében álltam és mindent láttam. anyámat, apámat, a katonákat. néztem ki a résen és közben az ajtó előtt is én álltam. felomlottam, szétoszlottam, több testben álltam össze. mindenhol ott voltam, mindenki én voltam, mindent láttam. mindent hallottam. nem zavart semmi. felnőtt lettem az elmúlt napokban.


parancsnok elvtárs, baszki, nyomjad már azt a csengőt, biztos itthon van, már a gondolatra áll a faszom, na!
kussoljál már bazmeg add ide az üveget, nyomom, a faszba már, csak kijön, aztán mi lesz?
mi lesz bazmeg mi lesz jól megbasszuk a kurvaannyába. azt mondták juanék simán meg lehet.
a parancsnok tovább nyomja a csengőt, bentről léptek közelednek, de nehezek, férfira vallanak, a fegyveresek egymásra néznek, de már nincs idejük semmire, kinyílik az ajtó, kit keresnek az elvtársak kérdezi az ajtóban álló kövér, izzadtságszagú, atléta felsőt és elől húgyfoltos alsót viselő negyvenes ember, kicsit remegő hangon.
na, menjél befelé öltözzél, aztán takarodjál a kocsmába, itt egy kis pénz, hol az asszony?
ne! itthon a gyerek!
leszarom bazmeg! mikor éjszakás voltál és a többiek bejöttek tekerni egyet, akkor is itt volt, nem fél az tőlünk, a múltkor juan még mesélt is neki. a kis lókötő meg is kérte, hogy vigyék el lőni.
na, itt vagy te ribanc, mondd már meg a balfasz uradnak, hogy menjen már el itthonról a picsába!
parancsnok elvtárs, itt egy üveg bor, te meg nem hallod mit mondott az elvtárs, takarodj itthonról!
de már megy is, a lyukas zoknira húzza a félretaposott cipőt. elindul. hát szervusztok elvtársak, viszont látásra! de adjatok még egy kis pénzt elvtárak, hozok még nektek is bort.

jól van, nesze, tünés.
hol a gyerek?
játszik, nem fog zavarni.
gyertek, elvtársak, mondja és megmarkolja a nadrágban duzzadó faszt, gyertek, egyetek hát valamit.
hozott a bátyám galiciából csomagot.
előhoz a kamrából egy lapos galiciai kosarat, szürke vászonnal van fedve, nagy öltésekkel odavarrva a kosár pereméhez.
a parancsnok feltépi a vásznat, bazmeg micsoda hurkák!
olajat hozzál, és vágjál hagymát, teríts, hozzál poharat, öntsél bort, de ugorjál már!
csak egyetek elvtársak a kenyeret is felszelem, egyetek.
a fegyveresek falni kezdenek, némán járnak a késes kezek, a hurka, a kenyér, és a hagyma közt, tömik a pofájukat.
add ide azt a kolbászt is, te, és gyere ide, vedd le a szoknyádat te ribanc, ülj ide az ölembe.
beleül, a parancsnok félrehúzza a bugyit, zsíros ujjaiból négyet benyom a szőr közé.
az asszony felnyög.
ne nyögdécseljél, baszki, mi jöttünk élvezni nem te! zsíros pofával röhög
a nő lecsúszik a földre, a parancsnok elé térdel.

várjál már, hagyjál békén nincs kedvem, töltsél. tegnap lelőttem egy tudóst!

milyen tudóst? rémült.

egy olyan szemüvegest. mikor levertem a szemüvegét, behugyozott. aztán ököllel vágtam az arcába, az meg elesett, bőgött és biztos összeszarta magát. hülye tudós. hátravetett fejjel, hörögve röhög.

ekkor kapja a golyót. a torkába. a másik fordulna az ajtó felé, az a hátába kapja.


az ajtóban apám állt, a puskát még célra tartva. a kétlövetű vadászfegyver csövei füstöltek. mosolygott. gyönyörűek voltak a szemei. ilyen boldognak még sosem láttam. a kurva anyjukat, mondta, a kurva anyjukat. állt az ajtóban és mosolygott. egy pillanat múlva hátulról fejbe vágták. elvonszolták. anyám ott állt bugyiban, kilógott a szőre és sikított. becsuktam a szobaajtót. beültem az ágyba. néztem a katonákat. apámat másnap félholtra verve felszögezték a városháza kapujára. hamar meghalt.


málnási elveszi a töltőtollat a lapról, rácsavarja a kupakot. felnéz az asztaltársára, elolvasod, gyima? a nagybátyám története. drezdában ülnek a folyóparton egy wernesgrüner sörözőben. az asztaltárs ránéz, bólint, elveszi a lapokat, olvasni kezd. málnási nézi. milyen halszemei vannak ennek a gyimának. hideg szemek, és mégis bujkál bennük valami kedvesség. vagy az erő derűje. nem szeretném az ellenségemnek tudni. még hogy a kereskedelmi kirendeltség, hát persze. szov-jet ke-res-ke-del-mi ki-ren-delt-ség haha, nem ám kgb! az orosz felnéz. kemény történet, kemény. majd beszélünk róla, de most mennem kell, elszaladt az idő. szervusz vlagyimir vlagyimirovics! az orosz elsiet. málnási nézi. gyima putyin, te gazember. mosolyog

69 megjegyzés:

  1. Hááát Grift elvtárs, ha ezt odaát megtudják...nem lesz üres a városháza kapuja.
    A kremlinológusok meg vakarhatják a fejüket, melyi szárnyon lenne illendő. A jobbikon, vagy a balikon...?
    Nem is beszélve a kis hugyos málnásiról aki mindent látott.
    Most mit mondjak?
    Jó kép, erős kép - odakinn eső szitál, szél fújja a sárga barackfaleveleket.
    Na tessék, csak előkerült a sárga...

    Insz...

    VálaszTörlés
  2. azért remélem, hogy vlagyimir vlagyimirovics nem üti meg a bokáját, hogy most kiderült, hogy málnásival találkozgatott, ha elhagyta a drezdai kgb villát. :)

    VálaszTörlés
  3. jó kis sztori. amolyan fekete-fehér 60as évek művészhorrornak látom magam előtt. még szerencse, hogy a valóságban nincsenek ilyenek! :D

    VálaszTörlés
  4. Nem értem magát, miért kell ennyire sötétnek ábrázolni a bolsevikot.
    Arra nem gondol, hogy az ilyen jellemábrázolás nagyon sértheti mai vezető elvtársaink önérzetét.
    Egyébként honnan vette ezt a történet, nekem mindig úgy tanították, hogy a vörösök sosem voltak gonoszok, sőt ők a nép barátai. El tudná képzelni, hogy ilyen történelmi múlttal rendelkező emberekkel lehetne szocializmust építeni? :)

    Helge

    VálaszTörlés
  5. @Inszeminator & @Grift & @Vero & @Helge!

    "odakinn eső szitál, szél fújja a sárga barackfaleveleket"

    1. Nagyapám nagyon ritkán beszélt. Ha viszont beszélt, akkor...

    Egyszer a rádióban, a hírekben "bemondták", hogy egy kutya széttépte a gazdáját. Nagyapám megszólalt: Régen, ha egy kutya megtámadta a gazdáját (ha csak "megkapta" is), azt ott helyben agyonütötték. Mert az a kutya, amelyik "megkóstolta" az embert, az már semmire se jó.

    2. Aki elfelejtette, az kénytelen lesz újra megtanulni, amit a spártai anyák mondtak csata előtt a fiaiknak: Vagy a pajzsoddal vagy a pajzsodon!

    ü
    bbjnick

    VálaszTörlés
  6. És...

    3. Sok évvel ezelőtt, amikor először olvastam Apor Vilmos püspök haláláról, úgy hatott rám, mint egy "beavatás".

    Apor püspököt Győrben ölték meg a várost megszálló szovjetek.

    Egy csapat győzelemittas szovjetszkij szoldat lerontott abba pincébe, ahol a püspök jónéhány győri polgárral együtt az ostrom alatt meghúzódott, és fiatal asszonyokat követelt krumplipucoláshoz. A püspök kedvesen, atyaian eléjükjárult és felajánlotta, hogy van ott néhány idős férfi, aki nagy gyakorlattal bír a kruplipucolásban, ők szívesen elmennek velük konyhai munkára. A katonak ordítozni, követelőzni kezdtek, a püspök útjukat állta. Egyikük nekiszegezte a géppisztolya csövét, amit Apor higgadtan, egy nyugodt mozdulattal eltolt maga elől, jelezve, hogy: Nem, fiam, te itt nem. A katona megsorozta Aport.

    Apor ott, azokban a pillanatokban, mindent tudott. Előre látta mi következik, mindent fölmért és belépett saját sorsába. Ő a példaképem.

    ü
    bbjnick

    VálaszTörlés
  7. @ Bbjnick

    A Győrben serénykedő felszabadítók nagyon kiéhezettek lehettek.
    Nagybátyám terhes feleségét próbálta védeni. Útban volt, lelőtték.
    Mert kellett a nő.
    Mint biológiai szükségesség kellett, mint préda.
    Még ha várandós is. Várandós, de szép. Nagyon szép és büszke.
    Az ilyet megtörni fegyverrel maga a gyönyör.
    Ürügyet sem kerestek hozzá.
    Az asszony túlélte és eltűnt.
    Van valahol egy félárva unokatestvérem akit magával vitt.
    Semmit sem tudok róluk.
    Csak azt tudom amit az iskolában tanultam:

    Jöttek a felszabadítók harmónikával, kinyitották a pinceajtókat, kenyeret, csokoládét osztogattak, mosolyogtak és mindent tudtak a marxizmusról.
    De tényleg...
    Insz...

    VálaszTörlés
  8. helge! szocializmust építeni csak ilyen emberekkel lehet. legalábbis azt amit ezek annak hívtak.
    persze a spanyol rémtetteik elég jól dokumentáltak, és büszkék lehetünk, hogy olyan nagyságokat adtunk ehhez, mint gerő elvtárs, aki pedró nickkkel szerepelt ottan, mint barcelónai hóhér.

    VálaszTörlés
  9. bbjnick, gondolkodtam, hogy mit kéne okosat szólnom ahhoz amit írtál, de nem tudok mit. :)

    VálaszTörlés
  10. Insz...

    azért a történetek másik oldala is hátborzongató. ahogyan eljut az ember az emberalatti tettekhez.
    a teljesség hálójában jobb dolga van e az erőszaktevőnek, mint a megerőszakoltnak?

    VálaszTörlés
  11. Témába vág.
    Gyömrői gyilkosságok néven apokaliptikus dolgok történtek Pest megyében is, 1945. tavaszán. Az egyik áldozat Csaba Gyula, ev. lelkész, akit válogatott módon kínoztak halálra: szemeit kiszúrták, nemi szervét levágták és szájába tömték, majd ezek után szabályosan keresztre feszítették azzal a szöveggel, hogy "most menj az Istenedhez!"

    A neten egy fórumon találtam egy részletes leírást erről a történetről és a gyömrői gyilkosságokról. Feltétlenül olvassa el, akinek van hozzá idegrendszere. Szalonna nevű nick második hozzászólásától olvassátok:

    http://209.85.135.132/search?q=cache:tR5BqI23-wMJ:forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi%3Fubb%3Dget_topic%26f%3D2%26t%3D006182%26p%3D18+csaba+gyula+lelk%C3%A9sz&hl=hu&client=firefox-a&gl=hu&strip=0

    VálaszTörlés
  12. és mihez asszisztáltak a nemzetközi haladás erői, a nyugati "értelmiségiek", az ócska horgászregény nobel-díjas cimborái. a sátán katonái:

    "Minden mérvadó spanyolországi napilap beszámolt a 498 spanyol mártír szerzetes és pap mai boldoggá avatásáról, akik 1934-ben, illetve a spanyol polgárháború (1936-1939) során vesztették életüket. Vatikánban José Saraiva Martins bíboros XVI. Benedek pápa nevében a XX. század mártírjainak nyilvánította őket. A Vatikán eddig 977 boldoggá, illetve 11 szentté avatást hagyott jóvá abból a mintegy 10.000 papi személyből, akit a II. Spanyol Köztársaság idején gyilkoltak meg. A történelmi múlt közös rendezése azonban az eltelt évtizedek ellenére még mindig nagy akadályokba ütközik: 1999-ben II. János Pál pápa boldoggá avatta az 1934-ben, az úgynevezett Asztúriai Forradalom idején meggyilkolt hét papi személyt. Az autonóm asztúriai kormány azonban arra hivatkozva nem vett részt az eseményen, hogy "az ilyen megemlékezések nem járulnak hozzá az akkor egymással szembekerült két Spanyolország közötti gyűlölet feloldásához"

    és a komcsik asztúriában is azok amik.

    VálaszTörlés
  13. Hová tűnt Madame Chauchat és a márkiné, oly régóta nem szólt hozzá, pedig a tengernagy igazán sokat tett a magán vagyon védelméért.

    Helge

    VálaszTörlés
  14. @Grift!

    "bbjnick, gondolkodtam, hogy mit kéne okosat szólnom ahhoz amit írtál, de nem tudok mit. :)" --- írod.

    Sose rágd magad amiatt:-D

    És:

    "és a komcsik asztúriában is azok amik" --- írod.

    Nohát, erről beszélt nagyapám!

    ü
    bbjnick

    VálaszTörlés
  15. @Inszeminator!

    Ez felfoghatatlan! És megbocsáthatatlan! Ez semmivel sem menthető! Vannak gyalázatos létállapotok, vannak nyomorúságos tettek, de ez egyik sem! Ez démonikus aljasság! Erre, Isten bocsássa meg nekem, egy válasz van!

    ü
    bbjnick

    VálaszTörlés
  16. mondja, helge? maga csajozni jár ide? :)
    egyébként nem tudom hová lettek e drága hölgyek. bár a márkinéni jelezte korábban, hogy olvasgat itten néha, és csak akkor szól ha késztetése van rá. most nincs ezek szerint.
    szóval ne izguljon maga jégbefagyott deli svéd

    VálaszTörlés
  17. szóval ne izguljon maga jégbefagyott deli svéd...donhuán, majd előkerülnek a hölgyek! :))

    /valahogy lemaradt/

    VálaszTörlés
  18. bbjnick, lenne egy kérdésem, tényleg érdekelne, hogy mi a véleményed arról, hogy nem nagyobb e a szenvedése a gaztettet elkövetőnek, mint az elszenvedőnek. egyáltalán felvethető e ez a kérdés?

    VálaszTörlés
  19. Karmikusan biztos nagyobbat a súly az erőszaktevőn, de nem tudom elképzelni, hogy ez vigasz tud lenni az erőszakot elszenvedettnek...

    VálaszTörlés
  20. rah,
    ó, hát persze hogy nem. minimum megvilágosodottnak kéne lenni az áldozatnak, ha ha lenéz az erőszakban elvetélt gyerekére és azt mondja, ó, uram nekem sem leányálom, de milyen rossz most annak aki ezt tette velem.
    a kérdés, vagy inkább gondolat felvetés, teoretikus volt és a végső igazság felől közelítő.

    VálaszTörlés
  21. Hiszen tudom én, de mindig éppen csak egy gondolat-pillanat erejéig vagyok képes elszakadni a földi valóságoktól... :o)

    VálaszTörlés
  22. Grift // nem, nem. nem karma tekintetében, hanem valóságban. legalább egy percet gondolna az ember, mikor az elméje kitisztul. tán csak az utolsókat lélegezve.
    legalábbis ebben reménykedve. de csak az ő érdekében.
    mert ha nem, akkor tényleg a kárhozat.
    f@sz tudja.

    VálaszTörlés
  23. @Grift!

    Ha kérdezed, válaszolok.

    Én ennél egyszerűbb vagyok. Vannak esetek, amikor nem bír érdekelni, hogy kinek mi fáj, amikor másoknak fájdalmat okoz. Másokat se érdekeljen ilyen esetekben, hogy nekem mi fáj, ha, ne adj Isten, én másoknak fájdalmat okoznék. Aki állapotos nőket erőszakol, gyerekeket, magatehetetlen öregeket kínoz, gyilkol (és tudnék még néhány ilyen minősített esetet felsorolni), az nem bestiális (hiszen nem állat teszi), hanem egyenesen démoni kegyetlenséget követ el. Ezzel, szerintem, nem lehet, s, valószínűleg, nem is szabad, együttérezni.

    Erre én csak azt tudom mondani, amit a hadbíró mond a kivégzéseken a "Kegyelmet az elítéltnek!" -kérésre:

    Istennél a kegyelem!

    (Amit másra érvényesnek tartok, mondom, magamra is érvényesnek tartom. Ha valaha ilyen helyzetbe kerülnék - Isten mentsen engem attól! -, velem is úgy bánjanak, ahogyan én bánnék másokkal.)

    ü
    bbjnick

    VálaszTörlés
  24. bbjnick, értem. de szó sem volt kegyelemről, csak annak felvetéséről,hogy szenved e a bűnös. az együttérzés pedig kötelezően kijár mindenkinek szerintem, hangsúlyozom: nem felmentve, de megtorolva.
    de mindegy is.

    VálaszTörlés
  25. byzo, maga meg mit hümmög itten? :))

    VálaszTörlés
  26. vero, valami ilyesmire gondoltam. milyen lehet mikor valakire akár egy pillanatra rázuhan minden. hát még ha nem csak egy pillanat, hanem feltisztul az agy a démoni befolyás alól. mondjuk egy fél élet ilyen tettekkel a hát mögött.
    hát, kemény az istentelen élet, no! :)

    VálaszTörlés
  27. Hümmögök-hümmögök..., de legalább már be tudtam lépni a nevemmel... Micsoda fejlődés... Tessék...., kész mondatokat írok... Azaz vagyok...

    VálaszTörlés
  28. GRIFT írta...
    bbjnick, lenne egy kérdésem, tényleg érdekelne, hogy mi a véleményed arról, hogy nem nagyobb e a szenvedése a gaztettet elkövetőnek, mint az elszenvedőnek. egyáltalán felvethető e ez a kérdés?

    2009. november 23. 10:19

    Talán csak Jézus az, aki tudott ilyen empátiával nézni az ellene és mások ellen vétkezőkre... És nem csak az általa ismert történet beteljesedése miatt... Szerintem alapból ilyen volt... Ugyanakkor az az igazi kérdés számomra, hogy ismerheti-e, vagy miként a bűnös szenvedéseit az, aki soha nem volt bűnös...(?)

    VálaszTörlés
  29. "ismerheti-e, vagy miként a bűnös szenvedéseit az, aki soha nem volt bűnös"

    keresztény kérdés :)
    egy életem egy halálom aspektus.
    senki nem bűntelen, ha nem ebben az életében akkor egy előzőben. tehát a bűn bennünk van, ahogy a megvilágosodás fénye is. legfeljebb mindkettő látenciában marad, hogy kriminológusiasan fogalmazzak :))
    persze a napi életében a bűntelen a maga teljességében nem élheti át a más szenvedését. erre valók bizonyos meditációk.
    vagy valahogy így. :)

    VálaszTörlés
  30. "...milyen lehet mikor valakire akár egy pillanatra rázuhan minden. hát még ha nem csak egy pillanat, hanem feltisztul az agy a démoni befolyás alól" írja Grift.

    Valami ilyesmi történt Pállal is a damaszkuszi úton.

    VálaszTörlés
  31. Gasper , igen, azt hiszem igazad lehet!

    VálaszTörlés
  32. Átélheti-e vagy sem, s mennyire..., nem tudom... Jó kérdés a bűnös és a bűn elszenvedője szenvedésének mérlegelése is, de engem praktikusan gyakran inkább az időben/térben(?) eltérő bűnök és bűnösök összevetése foglalkoztat... Lehet ugyan nevetni a száját elfedő emberen, aki nem szeretne muslincát, bogarat a szájában meghalni látni...(így!),
    de ne tegyük... Azért se, mert emberünk az útját járva ha véletlenül rálép egy csigára, szinte biztosan nagyobb tragédiát, bűntudatot él át, mint az "egyszeri" hazai anyagyilkos, akinek talán évek kellenek, hogy felfogja tettének súlyát..., ha egyáltalán...
    Ennek csak kicsit analógiájára gyakran elgondolkodom hazai mai komcsiainkon, akiket összemérve elődeikkel időnként azzal mentegetek, hogy "ma legalább nem ölnek"... De aztán mostanában gyakran ráébredek, hogy persze, hogy nem, mert nincs meg nekik az a környezet...
    Amint azonban nyeregben érzik magukat, kicsit enged a környezet nyomása rajtuk, azonnal összeszűrik a levet például megint az oroszokkal...
    S ha lanyhul a figyelem, byzony talán még ölnek is... Ha megtehetik... De hát nem itt kezdődik-e az (úri)ember: megtehetném ugyan, de mégsem teszem...? Miért? Csak...

    Megint elkalandoztam... :D

    VálaszTörlés
  33. "mert emberünk az útját járva ha véletlenül rálép egy csigára, szinte biztosan nagyobb tragédiát, bűntudatot él át, mint az "egyszeri" hazai anyagyilkos, akinek talán évek kellenek, hogy felfogja tettének súlyát..., ha egyáltalán..."

    érdekes dolog a kultúrák különbözősége. :))))



    csak visszatérve kicsit a szövegre. tia malnasi résztvevője az eseményeknek, élvez. és áldozat. kurva, vagy csak a túlélésre játszik? hány rétege van a bűnnek?
    azt hallották már, hogy a nemi erőszak elszenvedőinek jó része kéjérzetet, sőt orgazmust él át? a borzalommal együtt/mellett?
    csak hangosan gondolkodom, bocs. :)

    VálaszTörlés
  34. bizókám, bassza meg, öregszünk! úgy moralizálunk itten, mint két utolsó téli muslinca az újborban részegen a halál előtt. :))))))

    VálaszTörlés
  35. Hát..., szerintem is jöhetne már egy fasza legény, aki leihatná rólunk a borocskát..., vagy legalább tőőthetne egy kis szódát ide mellénk... :D

    VálaszTörlés
  36. Hééé, urak, csak nem a magán kvaterkázás.... ;o))))

    VálaszTörlés
  37. Nemhogy a téren innánk a forraltbort...ugye... :D

    VálaszTörlés
  38. Eszembe jutott a két borocskásról és egyikük korábbi megjegyzéséről az órás mester meg a többiek, meg aztán Gyugyu és gazdája...
    Üdv

    pantala

    VálaszTörlés
  39. üdv pantallóka! :)
    igen, az a gyugyus dolog is ilyes.

    VálaszTörlés
  40. Byzo írta: "De hát nem itt kezdődik-e az (úri)ember?"

    Eszembe jutott (igen, de nem azért :-) híresen antiszemita katonatiszt, aki zsidókat mentett azért, mert:
    "- Az, ahogyan velük bánnak, az nem fair."
    MP alias Saulus

    VálaszTörlés
  41. MP alias Saulus :) ,

    különös állatfaj az úriember. valahogy más anyagból van gyúrva, mint azok akik különös anyagból vannak gyúrva, ugye. :)

    VálaszTörlés
  42. "málnási elveszi a töltőtollat a lapról, rácsavarja a kupakot. felnéz az asztaltársára, elolvasod, gyima? a nagybátyám története. drezdában ülnek a folyóparton egy wernesgrüner sörözőben."

    De miért nem Radeberger sörözőben...? Radeberg ott van valahol Drezda környékén..., s még a drezdai állomás falán is egy gigantikus Radeberger-reklám volt valaha... Legalábbis a 80-as években... :D De öreg vagy Grift barátom... :D

    Üdv a Gyugyuknak is... :)

    VálaszTörlés
  43. Nagyanyám mondotta volt nyolcvan felett:
    - Öreg az országút, én nem!
    MP

    VálaszTörlés
  44. byzo, egészen őszintén? egyszerűen elbasztam. még éreztem is, hogy az a parti söröző nem wernesg. volt. hát tessék, így jártam :)

    VálaszTörlés
  45. "mondja, helge? maga csajozni jár ide? :)"

    A fene sem szeretne sörétet a bőre alá.

    Helge

    VálaszTörlés
  46. kedves helge, köszönjük meleg sorait, reméljük jó egészségnek örvend. az igazság az, hogy a márkinéval öngyilkosságot követtünk el lisszabonban (gondoltuk kell egy kis háttéranyag a bloggereknek), és az ilyesmi időigényes (leveleket irkálni, vidéki casinokban mutatkozni, eccetetrá). aztán coimbra és lipcse érintésével indultunk haza, mert őszintén szólva estorilt már eléggé untuk tengernagyostul, nem beszélve arról, hogy magánvagyonunknak is teljességgel a nyakára hágtunk, így az egész (minden) kérdés avittá vált aktuálisan. most meg még ki kell csomagolnunk.

    VálaszTörlés
  47. jajj, madám, itten bajok lesznek, farigcsálom éppen a málnási és a lisszaboni hölgyek történetet, erre előáll egy ilyen légbőlkapottal? :)

    VálaszTörlés
  48. kedves grift, maga mindig ilyenekkel jön, hogy én légből kapok, magával ellentétben. holott a szintiszta igazságot írom, csakis azt. rengeteg esetet tudnék mesélni málnásiról és a pajzán lisszaboni dombokról. csak magunk közt említem, hogy málnási emlékére virtuális örömházat is alapítottunk (bomba siker volt a gumibetétes szájberplüsscica), de persze ha a részletek nem érdelik annyira, nem kell feltétlenül erről beszélnünk. maradhatunk a sarlókalapácsos önkielégítésnél.

    VálaszTörlés
  49. madám, de kérem, ennyi igazság a földön sincs! netán málnásiból van sok? majd utána járok.
    a sarlókalapácstól kasztrációs félelmeim vannak, ezt ne feszegesse! :)

    VálaszTörlés
  50. málnási itt, málnási ott. más más alakot ölt és mégis ugyanaz. vagy mégsem? szinte káprázat.
    sosem lehet tudni melyik az igazi.

    VálaszTörlés
  51. MP írta:

    Erről ez: otthon nem is hívta jóatyám másként ezt a virágot (pedig nem tudhatta, még majd tíz év volt a kibábozódásig) mint sэggfű -nek.
    Tudom, tudjátok: azért, mert a kalapcsához a szeg illik, a másikhoz meg a fű...
    (S hogy aztán fűvel-fával megb... arátkoztak, az már magától értetődik.)
    De itt legalább tudok hozzáírni !

    VálaszTörlés
  52. @Grift!

    OFF!

    Küldtem neked emilt:-)

    ü
    bbjnick

    VálaszTörlés
  53. bbjnick, tuti, hogy oda küldted, ami tegnap megszűnt! :)
    kérlek, ismételd meg a gozdom.blog@gmail.com-ra!

    VálaszTörlés
  54. @Grift!

    Megtörtént:-)

    ü
    bbjnick

    VálaszTörlés
  55. :)
    igen, láttam! mondtam is gaspernak, hogy amennyire húzódozol, biztosan egy jó ronda nő vagy! :)))))))))))))

    VálaszTörlés
  56. @Grift!

    :-D (...) :-D (...) :-D ...

    Csak mintegy mellékesen, afféle széljegyzetként, jegyzem meg: ez a poén (azért) téged mégiscsak sokkal jobban jellemez, mint engem:-)

    ü
    bbjnick

    VálaszTörlés
  57. Madame Chauchat és Márkiné


    Nem értem magukat , jönnek mennek a nagyvilágban, mit keresnek, gondolják, hogy lehet bármit is találni kifelé fordulva. Térjenek be hozzám a nagy menekvésben , békét és nyugalmat tapasztalhatnak majd az én meleg otthonomban.

    Helge

    VálaszTörlés
  58. Madame Chauchat és Márkiné


    Nem értem magukat , jönnek mennek a nagyvilágban, mit keresnek, gondolják, hogy lehet bármit is találni kifelé fordulva. Térjenek be hozzám a nagy menekvésben , békét és nyugalmat tapasztalhatnak majd az én meleg otthonomban.

    Helge

    VálaszTörlés
  59. bbjnick! :))) tudtam, hogy baj lesz ezzel a poénnal, de nekem tetszett! tudom, ez engem minősít!. :)))

    VálaszTörlés
  60. helge,
    egyedül van, jön a karácsony, és fél az öngyitől?
    kérem ne dőljön be a kommunista-pszichológusi hablatynak, a statisztikák szerint semmivel nem több a karácsonyi öngyi, mint a más napokon.
    jó, rendben, ha simán csak csajozik, az persze ok! :))

    VálaszTörlés
  61. GRIFT írta...
    byzo, egészen őszintén? egyszerűen elbasztam. még éreztem is, hogy az a parti söröző nem wernesg. volt. hát tessék, így jártam :)

    Jó-jó..., nekem könnyű... Hisz '81-ben volt radebergi nőm... :) Ha ő nincs, akkor a helyedben lehet, hogy Ceske Budejovicét írtam volna... :D

    VálaszTörlés
  62. ...vagy České Budějovicét... :)

    VálaszTörlés
  63. már ne haragudjon, drága uram, de egy nő, hogy az isten csodájába lehet radebergi. hát már milyen dolog ez?
    - kisasszony, ön hová való?
    - radebergi vagyok...
    nebassz, ember!
    :)

    grift

    VálaszTörlés
  64. :D

    Őnnek teljes mértékben igaza van..., de ugye mindez még a néhai NDK-ban történt..., ott pedig, mint tudjuk, tudtak csuda dolgok megesni...

    Ráadásul a párbeszéd németül még cifrábban is hangzik..., már amennyire én bírom a német nyelvet...:

    - Kisasszony, ön hová való?
    - Ich bin radeberger ...
    -...?... ...én meg szomjas... :D
    - (...és itt a válasz - persze ők ezt nem tudják - német nyelven így szólna: "Tegyen magáévá...")

    :D

    VálaszTörlés
  65. kedves helge, az élet nagy menekvés, hol az ember néha betér a melegbe, aztán megy a hidegbe. A márkinét most épp a hideg rázza, de átadom a kedves üdvözletét. (rendbe szokott jönni, ilyenkor csupán átmenetileg tompul mérhetetlen kalandvágya.) a helyzet az, hogy kifelé is meg befelé is talál az ember ezt-azt.

    VálaszTörlés
  66. csk úgy ne járjon, byzo, kérem, mint a jó jfk a berlinerrel! :)

    grift

    VálaszTörlés