tio malnasi

úgy fújt a szél ahogy csak nálunk tud. át a falakon, a koponyacsonton, mindenen. ilyenkor vonyít az eresz, vinnyognak az ablakok. a szél, és a szórványos lövöldözés. lövések. hol egészen közelről, hol alig hallhatóan. a köztársaságiak már, a mieink még bent voltak a városban, itt-ott összecsaptak. így ment napokig, aztán csönd lett, a harcosok tovább mentek, és megjelentek az utcákon a köztársaságiak koszlott ruhájú rendfenntartói. bejártak anyámhoz. mindent hallottam. többnyire a rácsos ágyban ülve játszottam, bár kinőttem már rég, de szerettem beleülni, magam elé borítani a cipősdoboznyi játékkatonát, és nézni őket. csak kiborítottam és néztem őket. ilyenkor nem is hallottam a vendégeket. apám többnyire éjszaka dolgozott. egyszer otthon maradt, mikor jöttek a vendégek, talán beteg lehetett. amíg el nem mentek, az ágyán feküdt fejére szorított párnával és reszketett.

egy nap, mikor újra csöngettek, és vadul, részegen röhögtek az ajtó előtt, apám ment ki ajtót nyitni. valami eddig ismeretlen, bátor lendülettel. nem láttam még ilyennek a hátát. én a szobaajtó résében álltam és mindent láttam. anyámat, apámat, a katonákat. néztem ki a résen és közben az ajtó előtt is én álltam. felomlottam, szétoszlottam, több testben álltam össze. mindenhol ott voltam, mindenki én voltam, mindent láttam. mindent hallottam. nem zavart semmi. felnőtt lettem az elmúlt napokban.

parancsnok elvtárs, baszki, nyomjad már azt a csengőt, biztos itthon van, már a gondolatra áll a faszom, na!
kussoljál már bazmeg add ide az üveget, nyomom, a faszba már, csak kijön, aztán mi lesz?
mi lesz bazmeg mi lesz jól megbasszuk a kurvaannyába. azt mondták juanék simán meg lehet.
a parancsnok tovább nyomja a csengőt, bentről léptek közelednek, de nehezek, férfira vallanak, a fegyveresek egymásra néznek, de már nincs idejük semmire, kinyílik az ajtó, kit keresnek az elvtársak kérdezi az ajtóban álló kövér, izzadtságszagú, atléta felsőt és elől húgyfoltos alsót viselő negyvenes ember, kicsit remegő hangon.
na, menjél befelé öltözzél, aztán takarodjál a kocsmába, itt egy kis pénz, hol az asszony?
ne! itthon a gyerek!
leszarom bazmeg! mikor éjszakás voltál és a többiek bejöttek tekerni egyet, akkor is itt volt, nem fél az tőlünk, a múltkor juan még mesélt is neki. a kis lókötő meg is kérte, hogy vigyék el lőni.
na, itt vagy te ribanc, mondd már meg a balfasz uradnak, hogy menjen már el itthonról a picsába!
parancsnok elvtárs, itt egy üveg bor, te meg nem hallod mit mondott az elvtárs, takarodj itthonról!
de már megy is, a lyukas zoknira húzza a félretaposott cipőt. elindul. hát szervusztok elvtársak, viszont látásra! de adjatok még egy kis pénzt elvtárak, hozok még nektek is bort.

jól van, nesze, tünés.
hol a gyerek?
játszik, nem fog zavarni.
gyertek, elvtársak, mondja és megmarkolja a nadrágban duzzadó faszt, gyertek, egyetek hát valamit.
hozott a bátyám galiciából csomagot.
előhoz a kamrából egy lapos galiciai kosarat, szürke vászonnal van fedve, nagy öltésekkel odavarrva a kosár pereméhez.
a parancsnok feltépi a vásznat, bazmeg micsoda hurkák!
olajat hozzál, és vágjál hagymát, teríts, hozzál poharat, öntsél bort, de ugorjál már!
csak egyetek elvtársak a kenyeret is felszelem, egyetek.
a fegyveresek falni kezdenek, némán járnak a késes kezek, a hurka, a kenyér, és a hagyma közt, tömik a pofájukat.
add ide azt a kolbászt is, te, és gyere ide, vedd le a szoknyádat te ribanc, ülj ide az ölembe.
beleül, a parancsnok félrehúzza a bugyit, zsíros ujjaiból négyet benyom a szőr közé.
az asszony felnyög.
ne nyögdécseljél, baszki, mi jöttünk élvezni nem te! zsíros pofával röhög
a nő lecsúszik a földre, a parancsnok elé térdel.

várjál már, hagyjál békén nincs kedvem, töltsél. tegnap lelőttem egy tudóst!

milyen tudóst? rémült.

egy olyan szemüvegest. mikor levertem a szemüvegét, behugyozott. aztán ököllel vágtam az arcába, az meg elesett, bőgött és biztos összeszarta magát. hülye tudós. hátravetett fejjel, hörögve röhög.

ekkor kapja a golyót. a torkába. a másik fordulna az ajtó felé, az a hátába kapja.

az ajtóban apám állt, a puskát még célra tartva. a kétlövetű vadászfegyver csövei füstöltek. mosolygott. gyönyörűek voltak a szemei. ilyen boldognak még sosem láttam. a kurva anyjukat, mondta, a kurva anyjukat. állt az ajtóban és mosolygott. egy pillanat múlva hátulról fejbe vágták. elvonszolták. anyám ott állt bugyiban, kilógott a szőre és sikított. becsuktam a szobaajtót. beültem az ágyba. néztem a katonákat. apámat másnap félholtra verve felszögezték a városháza kapujára. hamar meghalt.

málnási elveszi a töltőtollat a lapról, rácsavarja a kupakot. felnéz az asztaltársára, elolvasod, gyima? a nagybátyám története. drezdában ülnek a folyóparton egy wernesgrüner sörözőben. az asztaltárs ránéz, bólint, elveszi a lapokat, olvasni kezd. málnási nézi. milyen halszemei vannak ennek a gyimának. hideg szemek, és mégis bujkál bennük valami kedvesség. vagy az erő derűje. nem szeretném az ellenségemnek tudni. még hogy a kereskedelmi kirendeltség, hát persze. szov-jet ke-res-ke-del-mi ki-ren-delt-ség haha, nem ám kgb! az orosz felnéz. kemény történet, kemény. majd beszélünk róla, de most mennem kell, elszaladt az idő. szervusz vlagyimir vlagyimirovics! az orosz elsiet. málnási nézi. gyima putyin, te gazember. mosolyog