málnási szerelmes

belehajolt a hajamba és azt mondta, érzi rajta a tojás alá pirított szalonna szagát. és azt kérdezte, minden reggel rántottát sütsz a férjednek? és azt, hogy ugye legalább tíz éve nem lépett hozzád férfi, sem utcán, sem villamoson? azt is mondta, hogy a villamos végéből érezte a bőröm illatát, és azt, hogy szálljunk le és igyunk egy kávét. mikor a presszóban ültünk, és a térdemet fogta, akkor azt mondta, úgy remeg a combod, mint egy haldokló lónak. és felnyúlt a szoknyám alá.

mária, málnási ágyán fekszik, meg szeretne halni. és közben azon töri a fejét, hogy hogyan fogja felhívni holnap málnásit. vagy még ma délután. megsemmisült. ilyen szégyent még nem érzett. bele lehetne halni. érzi, hogy képes lenne meghalni, de nem tudja megtenni. az előbb még ordított, vonaglott, sikított, haláltusát vívott. robbanásszimfónia néhány hullámba sűrítve. kéjkantáta. soha ilyet. elképzelni sem tudta. málnási gumikesztyűben. mint egy állatorvos a tehénnel. a lába között most is ott a gumikesztyű.

a szobában egy nedves rongyokkal letakart agyagszobor. iszonyú szagot áraszt. csak most érzi meg. felkel. szédeleg. kimegy az előszobába. a fürdőt keresi.

málnási beáll mellé a zuhanyfülkébe, mária megsimogatja. málnási leveszi magáról az asszony kezét. elég volt. öltözzél! azt mondtad, a gyógyszertárba indultál. meg hogy otthon fekszik betegen a gyerek.

menjél!

mária nem száll villamosra, képtelen lenne emberek közé vegyülni, hozzájuk érni. gyalog megy, kezében a recepttel. nem tud sírni sem.