2010. május 8., szombat

töredék a málnási dossziéból


első asszony: repülj, magzatom, repülj!


második asszony: a kertben ülnek, a hölgy kéri, a lány töltsön még teát. kitölti. a csészében elül a hullámzás. a tea tükrében nézi az elszálló farman-doppeldeckert. megretten a szíve, a csésze a földre hull.


harmadik asszony: enst johannes berger, kurt max georg junghanns


kórus: chemnitzből, berlinbe repül a két hős. bajtársak tapsolnak, éljeneznek, pezsgőt nyitnak. részegek. a hősök mélybe buknak. villám és eső. eső áztatja a halottakat. a víz junghanns nyitott szemébe csorog. sárral keverednek berger tagjai.



újságcikk:

Katonatisztek szerencsétlensége

Két bátor német katonatiszt életével lakolt azért a vállalkozásáért, hogy Freibergből Drezdába akart jutni repülőgépen. Junghans és Berger hadnagy, illetőleg főhadnagy már ismételten repültek az Albatrosz kettős fedelű gépen, a repülés egész simán ment, természetes azonban, hogy a veszedelem épp akkor jelentkezett, a mikor legkevésbé számítottak rá. Freibergben szállottak fel és bajtársaik lelkes tapsai között emelkedtek a levegőbe. Már jó messzire jutottak el, mikor eddig kiderítetlen véletlen folytán a repülőgép elveszítette az egyensúlyát és mintegy négyszáz méternyi magasságban többször megfordult a levegőben, majd zuhanni kezdett. E közben Berger főhadnagy kibukott az ülésből és oly gyorsan zuhant le, hogy teste a földhöz való ütődés alkalmával mély gödröt vájt ki. Junghans a gép alatt lelte halálát.

1912.október


negyedik asszony: erich, hozza a rúzsomat, siessen, hozza!


29 megjegyzés:

  1. Méghogy szünet lesz, meg egyebek...!
    Van még rengeteg gőz a dómban, tessék csak szépen eregetni!
    Insz...

    VálaszTörlés
  2. de hiszen az élet is csak látomás! :)

    VálaszTörlés
  3. Na mi a pálya? Semmi pörgés a győzelem napi poszt alatt? :)

    Apropó! Lassan szervezhetnénk egy újabb blogtalálkozót, valami szép májusi estén.

    VálaszTörlés
  4. Pardon. Csak a fenti kommentek születtek a győzelem napján, ami ugye kilenc vagy tíz, vagy tíz vagy kilenc. Vagy hogy a fenébe van ez a győzelem napja...

    VálaszTörlés
  5. Mé' vót győzelem?

    Nézem a (jó Aranyunk fordításában) vészbanyákat…
    A Szűz, az Anya és a Banya. Az egyik legrégibb hármasság. A Teremtő, a Megtartó s az Elveszejtő.

    Újjáélesztve a (nagy)polgári regény három generációjában és degenerációjában.

    Párkák. Csak az a negyedik…

    VálaszTörlés
  6. "erich, hozza a kék színű rúzsomat, siessen, hozza!"
    ha egy melléknév befér

    VálaszTörlés
  7. "Mé' vót győzelem?"

    Vót, vót, csak valami ilyesmi "győzelem" vót az:

    http://www.youtube.com/watch?v=xW8BXukf1ig

    VálaszTörlés
  8. bloggertalálkozó? éppen időszerű lenne! mint mindig. :)

    VálaszTörlés
  9. beni, megnézte azt a kékrúzsos bringát? tisztára hofi. :))

    VálaszTörlés
  10. Ha ő a Hofi, akkor már értem!

    MP vendégművész Úr számára:
    A Szűz, az Anya és a Banya után a negyedik természetesen a meztelen igazság.

    De illik hozzá a Teremtő, Megtartó és Elveszejtő is, s akkor már Hofi egyik utolsó vonyítása is kapcsolódhat, ahol aról énekelt, hogy az Igazságról elveszett az ÍÍÍ.

    Amúgy részemről benne vagyok, mármint abba a májusi izébe, na!
    Insz...

    VálaszTörlés
  11. Hofiról jut eszembe: az a víztakarékossági reklám... igazán szégyen. Jellemző a volt et.-akra. Hol van ez Gaspi-tól, aki az energia- és víztékozlás (gaspillage) elleni reklámkampány "arca" volt... bár rajzolt arc.

    A találkozó valóban napról napra időszerűbb :-)))

    Üdv

    MP

    VálaszTörlés
  12. Talán a rondacsaj is eljönne. Habár nem hiszem.

    VálaszTörlés
  13. Grift, tényleg:)
    de a kék rúzs másról jött be

    VálaszTörlés
  14. "Mé' vót győzelem?"

    na hát ez az.

    vacek! sztoj!

    VálaszTörlés
  15. urak! akkor szervezzünk valamit? rondacsajnak írjunk egy meghívót? :)

    grift

    VálaszTörlés
  16. Szervezzünk, szervezzünk!
    Nekem már a jövő hét is jó, leginkább csütörtök vagy péntek. Vagy akár az azt követő hét.

    A rondacsajt már kétszer megpróbáltam becserkészni, most átruházom a nemes feladatot valaki másra.

    VálaszTörlés
  17. nekem a valamikor a jövőhéten nekem is jó. rondacsajnak írok egy offot a magyaridőre! :)

    g

    VálaszTörlés
  18. Urak, a jövő péntek+7vége nekem foglallt, a további alakítható.

    VálaszTörlés
  19. csütörtök nekem nem jó. akkor marad azt követő?

    vero

    VálaszTörlés
  20. Áruljátok már el ki az a rondacsaj??
    Egyre jobban érdekel!
    Insz...

    VálaszTörlés
  21. @Gasper & @Grift!

    Mondjam vagy mutassam?! :-D

    Figyelek. :-)

    ü
    bbjnick

    VálaszTörlés
  22. Insz,
    a rondacsaj most éppen közénk szorult: ő a Csita negatívban.

    VálaszTörlés
  23. De nem azért ronda, mert ő a Csita negatívban. :)))

    VálaszTörlés
  24. Urak, a ronda csajokon kívül, befér egy átlagos is, ha esetleg...

    :o)

    VálaszTörlés
  25. nemá! rah író-olvasó találkozót szervez? LOL

    én lehet hogy csütörtökön elutazom, meg hát az idő is ugye, sem teraszozás, sem kapatosan az árokban alvás nem szerencsés manapság, szóval talán a jövőhét? :)

    grift

    VálaszTörlés
  26. Moromogi írta, hogy neki sem jó ez a hét.

    VálaszTörlés
  27. Grift, hogy én-e?! Én csak bátortalankodom... :o)

    VálaszTörlés