két freskó

bögöz, református templom XIV. sz.


salamanca, catedral vieja XV. sz.

leviathan, és csak úgy, minden apropó nélkül.

a nap vége

reggel volt egy baleset a gellért-hegy alatt, a rudasnál. minden kék. három mentő és két tűzoltóautó villogja be a környéket. két autó ment össze. a törmelékek és üvegcserepek is sokszorozzák a fényt. kéken villogó mozaikok. csattanás. szinte az egész test csattan, és löki valami egy pillanatra a sötétbe és onnan ki. egy reccsenés és homokos morzsolódás hangja, egy villanásnyi kéj, egy összespriccelt női arc. a törött gerinc utolsó játéka. latrinabűz, egy gyerekkori orrvérzés szaga elviselhetetlenül felnagyítva. a másik kocsi műszerfalán egy összetört arc, az egyik szeme nyitva, látszik benne a gellért-hegy a tegnapi kirándulókkal, szerelmesekkel, éjszakai erőszakkal és rablással. a másik szem hiányzik, üregéből szivárog a vér. a kerületi tűzoltóság konyháján szürke kezeslábasban áll a rezsónál, a mobil vállával a füléhez nyomva, az asszonnyal beszél, ma megy kórházba, nőgyógyászati kisműtét, de izgulnak. kevergeti az apróra vágott hagymát a szalonnazsírban. a pörcöket kicsit kivette, később még tenne bele zöldpaprikát, gombát, kolbászt és tizenkét tojást, amiket nem keverne össze nagyon, csak épphogy, aztán a nagyon forró serpenyőben néhány gyors mozdulattal forgatná, és hol nyálkás, hol keményebb rántottát kapna, amit négyen ülnének körül. már a rúdon csúsznak, baleset bazmeg, a kurvaanyját, biztos megint valami belőtt fasz, vigyetek vágót az egyik kibaszottul beszorult. csengő, villogó lámpa, rohanás, kocsi, sziréna, gellért-hegy. fénylik és zúg minden, fáj a kék fény, összemosódik a szirénák hangja és az elhaladó kocsik döbbent csendje. aztán szétvágják az ajtót, feszítővel tágítják a rést, bíztatják, csukott szemmel is látja a rémületet az arcukon. nincs árnyéka.

lap tihanyból

hajnalra kijózanodott, ettől fel is ébredt. örült, mert ezt szerette a legjobban, kiülni hajnalban a présház elé, egyedül, és nézni a felkelő napot. a szájába nyomott egy adag szódát és ki is ült a padra, hátát a hideg falnak nyomta, nézett a sötétbe, várta a napot. eszébe jutott egy régi ismerőse, aki itt halt meg tihanyban. külföldön élt, üzletei bejöttek, a rendszerváltáskor sok pénzt hozott haza. vett egy házat tihanyban. saját kiadásban megjelentette rettentően dagályos verseit. feleséget is talált valahol vidéken, rendeset, kedves arcút, gyakran és könnyen szülőt. lett is gyerekük, fiúk, lányok, vegyesen, jó pár. ha közeledett a szülés ideje, mindig elutaztak az usába, hogy a gyerekek az ottszületés jogán állampolgárok lehessenek. erre nem sajnálta a pénzt, ki tudja mikor lesz szükségük a gyerekeknek amerikára. amúgy nagy szarrágó volt, ha a felesége barátnője meglátogatta őket, az ebédnél rászólt, hogy ne hagyjon ételt a tányéron, mert az nem ingyen van. a politikával is megpróbálkozott, a polgármesterségért is indult az egyik választáson. leszerepelt. aztán újabb építkezésbe kezdett. nem kellett volna. a szigorúan tartott asszonyka beleszerelmesedett az egyik kőműves legénybe, kivel meg is szökött, mint egy múlt századi fekete-fehér, negédes-bús szerelmes filmben. aztán jöttek a harcok, zsarolások, ahogy az lenni szokott. végül, a nő visszaköltözött. gyakran veszekedtek. az egyik ilyen reggeli veszekedést követően a nő lement a faluba vásárolni. a srác otthon maradt, tett-vett a házban.

a kőműves legény belépett és meghallotta, ahogy dúdolgatva jön-megy. egy kalapáccsal agyonverte.

eltűnt 2007. május 22-én sevillában. málnási vödön emlékezete.

már a neve is. vödön. kettős létű edény, a vödör és a bödön egyesítésével szülte a mackólelemény az erdei gyümölcsök begyűjtésére, de kultikus tárgy is, a méz és becsület egyház használja a szertartásaihoz. ennek a felekezetnek volt a tagja az idősebb málnási, innen hát a különös név.

málnási évtizedek óta emigrációban élt a félszigeten, hol spanyol földön, hol portugáliában. kapcsolatba került a falangéval is, de egy rosszul sikerült mulatozás után, mikor is addig táncoltatott egy néger jazzdobost, ostorral verve, és énekeltetve vele a cara al solt a pamplonai iruna kávéházban, hogy a néger holtan rogyott össze, el kellett hagynia várost, és a falange is szakított vele.

egyszer valaki felismerte córdobában. az alcazar de los reyes cristianos jegypénztárában ült és jegyeket árult. nagyon szét volt esve. zsíros ujjakkal tépkedte a jegyeket, mellette egy csorba tányéron, sült vér, meghintve pirított fenyőmaggal, a tányér előtt egy fél üveg már láthatóan langyos, rossz ízű, barna üveges mahou sör állt. a fülkében, felhőben legyek.

valamikor feltűnt a portugáliai estorilban is. a helyi kaszinóban dolgozott hétköznapokon, afféle ajtónálló volt, hajbókoló köszöngető ember. hétvégén a golfklubban a játékosokat szállította kis golfautóval. a többi idejét az óceán partján töltötte, a kaszinó előtti partszakasz homokjába írta a verseit, és nevetve nézte, ahogy a kicsapó víz megeszi a versek elejét, mire az írásuk végére ér. néhány évet töltött ott, aztán eltűnt. a rendészek egy verset találtak az üres öltözőszekrényében:

wmf

belemarkol a homokba
gyúrja a vízbe dobja fröccsen
valami keményet fog
egy kanál
megnézi homokos lepucolja
vízbe mártja
nem csillog de tiszta
szárát két ujja közé szorítja
meghajlítom gondolja
két ujjbegyem közé szorított
idővel hajlítok kanalat
a kanál nem hajlik
a kanál az időt hajlítja
a tenger keserű vizében
egy anya a karján gyerek
sír füle fáj
órák óta le föl
az anya lerakja kiskanálban
babaolajat melegít a fájós
fülbe önti enyhül a gyerek
végre alszik
kávét kavar törökös
cukros zaccos majd leülepszik
most kavarja
szemben a barátja bureket eszik
a homlokán hirtelen egy vörös pont
a vér a burekre loccsan
a kávé kidől
két szőke copf
málna fagyi
jár le föl a kanál
lázas gyerek a szülők már
kimerülten alszanak
a cukros citromtól ragacsos
kiskanállal kinyúl a takaró alól
a falat furkálja pereg a laza vakolat
egy kanál fagifor
a zubbony szívfelőli zsebe
a kanálban megáll a golyó
jó ez csak vicc
gyertyaláng felett kanál
szürkés por olvad a vízben
vatta tű fecskendő
véna
két cigány az egyik kalapban
másik fedetlen
szájbőgő két kanál csattan
a purgyé az apja kalapja
körül ugrál a porban
elfordul a víztől
csak a kanalat látja
szecessziós szép darab
a szár fonákján a jel
wmf
visszafordul messzire
dobja a tengerbe

utoljára sevillában a calle de trajanon egy kapualjban látták az emperador trajano kávézó mellett, a corte és a hotel venecia között úgy félúton. előtte még egy söröző mellett kukázott, aztán a calle trajano elején levő baszk tapas bárba ment. ott txakolit ivott négy pohárral és egy kis tál albondigát evett. mások szerint egy pohár marqués cáceres crianzát ivott és rákfarkakat evett. aztán ledőlt a rongyaira, nézte a kapualj falát, a csempéket, a plafont, és merengett, a délelőtti sétája járt a fejében. járta az üres utcákat trianaban, sehol senki, tisztára mint egy kísértet város. igen, a cigányok el rocióba mentek, gondolta, és lehunyta a szemét. egy turista le is fotózta, ő észre sem vette. másnapra eltűnt, csak a rongyok maradtak. senki, soha többet nem látta.

a jobbik részem

nekem nem fog hiányozni. én vagy húsz éve megszöktem tőle. nem lehetett elviselni azt, hogy ahányszor hallgatom, olyan érzés fog el, amilyen a leittasodott gyenge embert, aki meghatódik saját létezésétől, és azt a disszonanciát sem, hogy lényegem egy része tőlem különállón létezik. az első négy lemez után többet nem hallgattam. megszöktem, mint ahogy megszökik sok ember, ha olyan nővel találkozik, akit saját részének érez, és akitől ha most nem szökik, akkor végleg az övé lesz.

bereményi és csengey teleírt papírlapjait elfújta volna a szél, ha nem találnak erre az angyalra. mint a parton gyújtott öngyújtó fénye és a világítótorony viszonya. úgy tette a mindenség részévé a szövegeket, hogy a mindenségbe rántotta a hallgatóit.

ritka ajándéka a létezésnek.

lassan villanó pengék

állt a levegő, a haját meg fújta a szél. mintha egy másik világ barlangszája nyílt volna az arcába. a kabátját összerántotta, de így meg melege lett. izzadt és majd megfagyott az arca. reggel még gilgenben ült a kocsma padján, valamit evett, azt sem tudta mit, és bort ivott.

nézett bele a hóesésbe. reggel még esett, aztán hamar elolvadt. ült a kocsmában és nézte. a halcsont fogvájóval a hallójáratát piszkálta. talán el is ájult. aztán átgyalogolt stroblba. már a tóparton sétál. pára, gomba illat, moha, a hideg vízben lustán forduló halak.
fókákra gondolt, messzi, hidegebb vizekre