2010. január 23., szombat

naplólapok a málnási dossziéból...erkély


jose maria padilla nyugállományú csendőrőrmester felhangosította a lemezjátszót, callas énekelte a „casta divát” bellini normájából, szerette. aztán elővett egy lapot.


ahmed, a szír, a negyedik viszkijét itta. a holland pultostól kért egy cigit, meggyújtotta, beleszívott, és azt mondta, anyám csinálta a faluban a legjobb töltött cukkinit. az a titka, hogy belülről minél vékonyabbra kell faragni, szinte csak a héja maradjon, és úgy tölteni a bárány és marhahús keverékét a cukkini csőbe. paradicsomlében főzte. nagyon szerettük. meg az édességeket. haza kéne utaznom egy időre.

koccintottunk. egyszer a lakásajtó melletti gázórafülkében meg akartam nézni a csontkukacokat, amiket a horgászathoz tároltam egy dobozban, és mikor kinyitottam a dobozt, vagy ezer nedves légy szállt az arcomba. majdnem elhánytam magam az undortól. a csontkukacot úgy készítettük, hogy a fogásból egy kisebb keszeget felvittünk a háztetőre, aztán mikor beköpte a légy, kiszedegettük a nyüveket a rothadt húsból és fűrészporos dobozba tettük. egy ilyen dobozból szálltak az arcomba a legyek.

álltam a lépcsőház ablakában, és néztem le a térre, közben őszibarackot ettem. a lehúzott héjdarabokat a nedves felükkel az ablak párkányára terítettem, szorosan egymás mellé, megnyomkodtam, dörzsölgettem, éreztem a mázolás repedéseit az ujjbegyemmel. nagy meleg volt, a héj hamar rászáradt a párkányra, szinte ráégett. évekig ott volt, lemoshatatlanul, el nem kopva. mikor újra festették az ablakokat, akkor kaparták le a festők. megszenvedtek vele.

a lépcsőház olajlábazatát egy zöld csík választotta el a fal diszperzit festésétől. azon húztam végig az ujjamat, fel nem emelve a csíkról, így mentem le egy emeletnyit. az ablakon kihajolva láttam, hogy nyírőék sárgabarack magot szárítanak az ablakpárkányukon. lementem az utcára egy botért, azzal piszkáltam le néhányat. néztem, ahogy zuhannak a barna magok. összeszedtem, féltéglával törögettem a magokat. volt köztük keserű is, azt is megettem. anyám mondta, hogy az mérgező, és egyáltalán fiam, csak a prosztók eszik a sárgabarack magot, de gondoltam, hogy ez hülyeség.

aztán visszamentem az emeletünkre, és néztem a szomszéd ajtaját, vörös papíron valami szöveg volt, meg egy fekete halálfej. tegnap irtottak náluk poloskát. nekik persze el kellett menniük otthonról egy időre.

az ujjamat a zöld csíkra tettem, végig vigyázva, hogy fel ne emeljem róla, lementem az elsőre. kiléptem az erkélyre. aztán fel az erkély mellvédjére, és kiugrottam. hatalmas homokkupac volt az erkély alatt. építkezéshez hozta egy dömper. puhán, nevetve zuhantam a homokba.

ahmed, iszunk még egyet? persze!

aztán hazamentünk.

a nő morgott valamit mikor mellé feküdtem.


az áriának vége lett. az őrmester értetlenül nézett maga elé, ennek se füle se farka, gondolta. aztán összegyűrte a lapot és a szemetes kosárba hajította. később kivette, mert akkor meg arra gondolt, hogy hátha egyszer fényt derít valamire ez a katyvasz.

54 megjegyzés:

  1. míg a lépcsők szélén csúsztattam le szandálom talpát, így ereszkedve fokról-fokra, ujjam alatt a fal szinte hidegnek érződött. a lépcsőház kellemsen hűvös, nem is akaródzott az udvarra kimenni a forró nyári délutánba.

    VálaszTörlés
  2. Mekkora mázlista vagyok!
    Sohasem volt kedvem horgászni...

    Ami esetleg jó benne: a csendesen üldögélés, azt ingyen is véghezvihetem. Még akár egy horgászt is nézhetek közben. Nu, proszit.

    VálaszTörlés
  3. Már megint lehagytam a kézjegyem :-(
    MP

    VálaszTörlés
  4. Ez legalább olyan szép és megható mint amikor "finom kis tücskök ciripeltek" a tiszasasi tájban.

    Helge

    VálaszTörlés
  5. "finom kis tücskök ciripeltek" az milyen?
    ez most akkor dicséret, vagy más? :))

    VálaszTörlés
  6. arcodba repülnek a legyek? hmm. az se rossz, mikor az öreg padláson keresel valamit és a szúnyogokkal, legyekkel teli pókháló ragad a fejedre úgy, hogy lemosni is alig tudod. :o))

    egyik barátom, mikor gyerekkorunkban fociztunk, futás közben véletlenül bekapott egy zöld legyet és elharapta. mikor kiköpte, azt mondta mentolos volt az íze.

    VálaszTörlés
  7. vero, reggel az uszodában azon gondolkodtam, a tegnapi kommented kapcsán, hogy mi a gyerekekben, ez a lépcsőházban bolyongani jó, érzés. és arra jutottam, hogy ez valami ősi labirintus ösztön megnyilvánulása. az meg a megvilágosodásé és az odavezető úté. ha nem így van, akkor is jól hangzik. :)

    VálaszTörlés
  8. szóval a barátod gyerekkorában bekapta a legyet? nem mondom! :)

    én ha horgásztam, simán méretre haraptam a gilisztát, de annak sajnos csak föld íze volt. ha tudom, hogy az egyébként is meglehetősen gusztusos, már szemre is roppanósan leveses zöld döglégy mentolos, hát istenemre, rászokom! LOL
    persze rájöhettem volna, hiszen a mentolos cigiknek is zöld volt a doboza. gyerekkoromban szívtam filtolt is.

    VálaszTörlés
  9. filtol LOL! ja, megvolt.
    gondoltam, hogy ez a zöld döglégy mentolos ízzel ütni fog.
    isten bizony ezt mondta, de már akkor gyanús volt, hogy nem csak csupasz asszociáció-e.

    lépcsőház; van benne valami. kétségtelen, hogy van misztikája. egy átmeneti stáció a kinn és a benn között. mindkettő, de egyik sem. egyedi, mégis megfoghatatlan hangulata van. egy átvezető folyosó, míg ott vagy és áthaladsz a másikba való jutás ígéretét hordozza. a benne való édes mélázás felfedni enged valamit a titokból (vagy csak a vélt titokból) de meg ne állj, mert mindez szertefoszlik !

    VálaszTörlés
  10. Egy nagy faszt... A döglégynek döglégy íze van... és kész... :D

    VálaszTörlés
  11. csak az tudja, aki kóstolta :o))

    VálaszTörlés
  12. Byzo!
    De hát maga a mentol is döglégy ízű. A Filtol meg pláne az volt. :))

    VálaszTörlés
  13. Adalékok a lépcsöház misztikájához:
    Janisch Attila "Hosszú alkony" címü filmjében a lépcsö juttatja a föszereplöt valami misztikus helyre, bár az egész közeg valami lebegö…
    (Töröcsik Mari egy Shirley Jackson novellából készült filmben.)
    Alain Resnais "Tavaly Marienbadban" -jában is szerepel egy lépcsö, amin folyvást jönnek lefelé - de hogy ki és milyen ruhában…

    MP

    VálaszTörlés
  14. Az eozin zöld döglégy, mely gondolom a Zsolnai urat is inspirálta a világkiállítás idején a legszebb legyeink egyike. Ritkábban,de előfordul acélkék eozin változatban is. Természetesen szépség tekintetében az aranyos rózsabogár és az aranyos bábrabló sem maradna mögötte.
    Én csak fekália légynek hívtam, mivel leggyakrabban friss, gőzölgő szarkupacok tetején szeretett sütkérezni, lakmározni. Az eozin légy elkapása, ébersége és gyorsasága miatt nem volt egy könnyű feladat, ahhoz előbb be kellett cserkésznem, majd egy ügyes karlendítéssel, éspedig úgy, hogy az ember tenyere ne súrolja a kupac tetejét, lehetőleg pár milliméterrel csak felette surranjon el, és a legfontosabb az volt, hogy a kellő pillanatban az ember ujjai bezáródjanak a zümmögő kis test körül.

    Helge

    VálaszTörlés
  15. helge // mindent tudsz! kajakra. én se jobban, pedig deaztán...

    VálaszTörlés
  16. Hát, Helge, mit is mondjak?
    Nem vagy egy sas…

    (Aquila non captat muscas…)

    Ami persze NEM annyit tesz, hogy Szent Tamás nem fogdos muszkákat… ámbátor az is igaz.

    MP

    VálaszTörlés
  17. helge, ez a karlendítés, ez gyanús! bácsfi diánna is így kezdte, vigyázzon! :)))

    VálaszTörlés
  18. Vero, akkor én még kis sas voltam, 10-13 éves talán, fejletlen, kíváncsi kis sas.
    Ma már én sem kapkodom eozin legyek után, viszont azt tudom, hogy szexuális serkentőként jól használhatók, 10-15 db légy már hatásos, hatásosabb mint a kőrisbogár ( spanish fly) mely Sade Márkinak oly sok örömöt okozott, viszont nem olyan durva mint a viagra. A legyek kiszárított, porrá tört teste kakaóba, kávéba jól el rejthető az ízét meglehet szokni.:))
    Fergeteges éjszakában lesz részetek. Rajta.

    Helge

    VálaszTörlés
  19. bácsfi diánna? Tudom nem hiszi el, de nekem nagyon bejönne az a csaj valamiért.
    Fülledt erotika árad belőle.

    VálaszTörlés
  20. a sast mp írta! én csupán elismeréssel adózom.
    a légyevést még nem próbálom. talán 20 év múlva. ha lesz egy húsz éves csajom. de azért köszi.

    VálaszTörlés
  21. Köszönöm, Vero, hogy megvédtél :-)

    MP

    (A legyeket én is kihagyom. Most hírdetnek egy filmet Konfúciuszról, tavaszi vetítésre. azt rebesgetik, nyolcvan évesen még gyereket nemzett. Vajh mit használt?...)

    VálaszTörlés
  22. vlsz. semmit. jó levegőt, tiszta vizet egyszerű ételeket és néhány li sétát minden nap. no meg egy jó asszonyt, aki minderre képessé tette.

    az ilyesfajta írásokon (mint e fenti) keresztül kezd derengeni, hogy az írás/olvasás mennyivel több infót enged át a szűrőkön a kép/hanghoz képest, mennyivel gazdagabb hangulatok áradnak, amik nem elszállnak, hogy a rewind gombot nyomva keressem újra őket, hanem meg is maradnak.
    nem fényezni akarom griftet, ezek lehetnének nőklapja kolumnák is, dehát én itt találkozom velük.
    manapság alkalmasabbak, mint a regény vagy a vers.

    bocs MP/Gasper. majd megcáfoltok, de én most így gondolom. meg régebben is.

    VálaszTörlés
  23. Már miért kéne cáfolni? Az irodalom másra való, s megint másra a vizuális élmény. Ha a kettőt összekeverik, az meg vagy katyvasz, vagy "képeskönyv" a legtöbb esetben.
    Fiatalabb korunkban (majd 30 éve) nyilatkozta egy barátom, hogy bármiből lehet filmet csinálni. Ere kölcsönadtam neki Füst Milán Hábi-Szádiját. Visszahozta és elismerte, hogy abból valóban nem :-)
    MP

    VálaszTörlés
  24. vero
    "nem fényezni akarom griftet, ezek lehetnének nőklapja kolumnák is"

    hát, köszönöm. most erőst elgondolkodom, hogy itten hagyjam e abba a blogot, vagy tiltsalak e ki téged?! :)

    VálaszTörlés
  25. mp. a hábi szábiból nem is, de nem is irodalom. :) vagy olyan filmet lehetne, amilyen irodalom. vagy valami ilyesmi.

    VálaszTörlés
  26. szívesen :o)
    azért az mégis emel a dómon, hogy téged olvasunk és nem a nőklapját!

    VálaszTörlés
  27. pontosabban; lehetnének onnan valók is, amik ezt a hatást kiváltják. nőklapjába azért ezek elég meredekek.

    VálaszTörlés
  28. Azért én még ezen a héten követelni fogom ám olvasói levélben a Nők Lapja mélyen tisztelt szerkesztőségétől, hogy Griftet azonnal fogadják be... :D :D

    Gasper!
    Ha csak úgy nemm... A Filtolnak kétségtelenül volt egyfajta döglégybukéja... :D ...báááár, a legundorítóbb cigi mégiscsak a sátoraljaújhelyi symphonia volt (most ezt rendesen meg kellett ám néznem, hogy vajon hogy is írják le)...

    Helge!
    Akkor "Zöldségfogás" közben, a szarkupac felett néhány milliméterre elsuhanó karlendítés gyakorlatozása közben gyermekkorodban te bizonyára többször csaptál szarba, mint csapbaszartál... :D

    VálaszTörlés
  29. "aztán visszamentem az emeletünkre, és néztem a szomszéd ajtaját, vörös papíron valami szöveg volt, meg egy fekete halálfej. tegnap irtottak náluk poloskát. nekik persze el kellett menniük otthonról egy időre"

    Szóval ciánoztak...

    Mekkora riadalom volt ebből a Pasaréten, amikor amikor a kitelepítettek után jöttek a betelepített elvtársak.
    Nem maradt mindenhol eredeti bútor, hozták a sajátjukat a saját poloskáikkal.
    Gyufásskatulyából árulták a Baár-Madas féle iskolában a poloskát, nem volt drága, olcsóbb volt mint a puskapor meg az ekrazit harisnyával vagy anélkül.
    Aztán az ajtó alatt "hazaküldték" az új lakónak.
    Puskaport mégsem küldhettek...

    Zöld legyek...? Bahh, az semmi egy poloskainvázióhoz képest.
    S, ha már itt tartunk, ki olvas ma Nők Lapját?
    Amíg Gyurkovics nagy barátja a Galsai szerepelt benn, volt ott némi irodalomféle.
    Ha a Grift bekerülne a Nőklapjába, hát nem is tudom....Azt a visítást!
    A sok állatvédő bogárvédő, gilisztavédő - megnézném azt a rikácsolást, lehúnyt szemmel hallgatnám...
    De szép lenne!!!!!!!!!!
    Insz...

    VálaszTörlés
  30. azért egyet szögezzünk le: a legundorítóbb cigi a románc volt.
    vagy 20 éve egy öreg alkeszt kérdeztünk az utcán:
    - peti bácsi, mitől van ilyen jó bőrben ilyen öregen?
    - gyerekek, azt, hogy így nézek ki 3R-nek köszönhetem.
    - ???
    -rum, ruszli, románc.

    VálaszTörlés
  31. http://retronom.hu/files/images/kepek/7/cigi.preview.jpg

    VálaszTörlés
  32. Helge!

    Újra és újra átolvastam érzékletes leírásodat a "vadászatról". Már ez a "becserkészés" kép is milyen szép... Mert ha egyetértünk abban, hogy tényleg a gőzölgő szarkupacon lelhető fel a tárgyalt állat, akkor a becserkészésnek nem is csupán a döglégy vagy a szarkupac megtalálására kell koncentrálnia, hanem felkészült, profi elejtőt feltételezve már az üríteni kívánó nemesebb állatot, embert kell jóelőre kifigyelni...
    Ez pedig egyfajta pszichológiai tudással való felvértezettséget igényel...:D

    VálaszTörlés
  33. Na jóóóó... a románc tényleg... De az cigi...? :D

    VálaszTörlés
  34. insz // a nőklapja mára csupán közvetett rekámhordozóvá vált. cikkek bujtatott reklámokkal.
    nyraranta néha a 60as évek belieket forgatom nagyanyám öreg padlásán, ahol egy kupacban a földön hevernek már vagy 40 éve. leseprem a legfelsőről a vastag porréteget és a cserepek között beszűrődő fénycsíkokban olvasgatom a töredezett szélű lapokat. milyen érdekes a sok-sok barna-sárga szépiafelvétel! soha meg nem vénülő csinos modellek divatos kiskosztümben fehér szőrmesapkával.
    modern hetilepok, de olyan régiek, hogy talán már a retro fogalmába sem férnek bele.

    VálaszTörlés
  35. uraim, még egy nőklapjázás és felszámolom a blogot és magukat is. csak szólok! :))

    VálaszTörlés
  36. Románc!
    Te jó ég, az a cigaretta szívhatatlan volt. Nem úgy, mint a talpas (25 darabos?) Symphonia. Egyébként Románc-színvonalú volt a filteres Kossuth is.
    Viszont koromnál fogva komoly büszkeséggel tölt el, hogy még szívhattam Honvéd cigarettát is, amit egy padláson talált valamelyik haverom.

    Más. Amióta bedobtátok ezt a Nők lapja dolgot, azóta látom lelki szemeim előtt Griftet, ahogyan a szerkesztőségi megbeszéléseken unott fejjel bólogat a sok öregcsaj között.

    VálaszTörlés
  37. Dehogy bólogatna, előbb hívnának a nénik ördögűzőt Grifthez... :o))

    VálaszTörlés
  38. Az a helyzet, hogy a Nők lapja szerkesztőségéről és a Románc cigarettáról az ímént ugrott be a világhíres szlovák Warhola egyik aranyköpése, amely valahogyan így szól: sex is hard, but romance is harder.

    Hmm. Azért ebben van némi igazság. :))

    VálaszTörlés
  39. "Más. Amióta bedobtátok ezt a Nők lapja dolgot, azóta látom lelki szemeim előtt Griftet, ahogyan a szerkesztőségi megbeszéléseken unott fejjel bólogat a sok öregcsaj között."

    És mind szerelmes belé. És uszodabérletet vesznek, direkt diákbérletet.
    No de csitt, ki leszünk rúgva...
    Én már biztos.
    Szombatig nem is jövök.
    Majdnem MP-t írtam, ő már kapott fenyítést, de maradok
    Insz...

    VálaszTörlés
  40. nana! azért vannak ott elég jó milfek! csak egyszer kell megnézni az impresszumot.

    VálaszTörlés
  41. Gasper // Warhola; és milyen igaz!

    VálaszTörlés
  42. Jól is néznénk ki, ha a Nők Lapja MEGBECSÜLT SZERZŐJE a katonai rendészetet (Military Police) csak úgy eltávolíthatná egy blogból... .D Micsoda feje tetejére állt világ ez...? :D

    VálaszTörlés
  43. vero,
    naná hogy igaz! Például amikor az egyik alkalmi hölgyismerősöm a második liezon után vett nekem egy fogkefét, én azon nyomban, gondolkodás nélkül letipliztem. Kemény, nem?

    VálaszTörlés
  44. Köszönom, kedves Insz, hogy nem sóztad a nyakamba.
    Azért és mindenekelött: az úr a pokolban is úr, nemde?

    MP

    (Byzo, én nem az vagyok, akit Te gondolsz…)

    VálaszTörlés
  45. MP!
    Tehát azt akarod mondani, hogy te nem az ámerikai filmek sokaságában időnként felbukkanó MP-karszalagosok egyike vagy...? :D

    Akkor bocs... :D

    VálaszTörlés
  46. De nem ám! :-)
    (Karszalag-undoritiszem van már a naposság óta…)

    Mormogi Papa

    VálaszTörlés
  47. Áááá...., ééértem...
    Morgásban én is jó vagyok... :)

    VálaszTörlés
  48. Akkó má' inkább a másnaposság, pedig assejó.
    MP

    VálaszTörlés
  49. gasper // jó hogy nem papucsot vett baszki! (vagy szappant?) szerencséd volt.
    az embert kétségtelen jobban meggyötri a lelki teher. az asszonyt ellenben nem.

    VálaszTörlés
  50. "az őrmester értetlenül nézett maga elé, ennek se füle se farka, gondolta. aztán összegyűrte a lapot és a szemetes kosárba hajította. később kivette, mert akkor meg arra gondolt, hogy hátha egyszer fényt derít valamire ez a katyvasz."

    Most péntek délután van és ez az 50-edikk bejegyzés.
    Meglehet holnapra új lapot talál az őrmester.

    Most érkeztem a mélyvízből, az irodalmias iszapból, ahol a lelki és tartalmi lélekboncolás dívik óriási lihegések közepette.
    Állandóan az a nem is tudom micsoda jár az eszemben:
    "Uram egy zseni lakozik Önben - s Önben nemkülönben".

    Kéj...Ingyen...és viszont!!!

    Muszáj hát most így ötvenedikként a "nők Lapját" messze elkerülve megállapítanom Padilla őrmester olvasmányainak fontosságát.
    Szegény lélek, nem is érti a mozaikkockák egyszerűségének lényegét.
    Az irodalmiaskodó hablatyolások, maszatolások mélységeiben, a gyorsan száradó iszap szürkeségében, ahonnan érkeztem talán föl sem tűnnének ezek az apróságok. Sőt...
    A fene egyen meg Grift, nem fogok neked muzsikálni, se így se úgy az már biztos, ilyen alkalom is csak egyszer van.
    Insz...

    VálaszTörlés
  51. inszeminátor,
    "Most érkeztem a mélyvízből, az irodalmias iszapból, ahol a lelki és tartalmi lélekboncolás dívik óriási lihegések közepette."
    ez mi volt? hol voltál? :)

    ez a "muzsika" most jól esett ám! :)

    VálaszTörlés
  52. Tudom, gonosz vagyok, néha beszólok itt ott, ha már elegem van a rózsaszín, vaniliaillatú, műszenvedésekkel telí cukrászdából, ahová baltával járok tortát szeletelni.
    Ez utóbbi kijelentésemmel persze okoztam némi riadalmat, valószínüleg perszónanóngráta is vagyok, de a főszerkesztő csaj úgy látom élvezi.
    Egy göngyszem a hozzászólásokból:

    "Pőreséged - testi, lelki - a legszebb ajándék annak, akihez vitted...
    Katalin kedves... Mesteri módon használod nyelvünket. Versed zaklatott formája hű inasként szolgálja, és segíti kiteljesedni a témát, a hősnő vesszőfutását, és megérkezését a vágyott, és megkapott szabadságba.
    Csekélységed? Nem! Nagyságod előtt fejet hajtok, és gratulálok, Lótusz.

    Az oldal korábban sokkal jobb volt. Az új szerkesztésben és tulajdonlásban minden értelmes hang eltűnt belőle.
    Tollal.hu - könnyű megtalálni.
    Korábban mindenféle neveken kevertem a szart, de mostmár mindenhol Inszeminator vagyok.
    A Prae-n is. Ott néha vannak jó, erős cuccok.
    Mindkettő emlékeztet arra az Irodalmi Körre, mely a József Attilában működött, ahol mint az intézmény alkalmazottja kellett jelen lennem.
    Vannak egyéb portálok is, sokkal rosszabbak, én ezeket ismerem.
    Egyébként kiváncsi lennék, hogy a Tollal körében pl.micsoda felfordulást okozna egy málnási naplólap.
    A főszerk csaj fiatal harmincas, őt sztem nem zavarná, de az "irodalmárok" vagy kussolnának, ahogy szokták, vagy visítoznának, és álmatlan éjszakáik lennének.
    Na ennyit ma.
    Insz...

    VálaszTörlés
  53. már értem! virtuális irodalmi kávéházakat látogatsz, és időnként szétnyitod a kabátodat, a sok kékharizs meg visít! :)
    lehet, egyszer én is benézek valamelyikbe, korbácsos kézzel. :))

    grift

    VálaszTörlés
  54. Megrendezzük a hösnök hímvesszöfutását…
    lehetŒleg a naplóíró részvételével :-)

    MP

    VálaszTörlés