2010. január 30., szombat

málnási rothko képet néz


a verebek csőréből szivárgó vér. a begylövés jele. halomban fekszenek a főutcai házak kapualjaiban. verébinvázió, mint kínában. a főutca platánjain ezrével gubbasztanak, csak közéjük kell csúzlizni csapágygolyóval és hullanak. szinte nincs haszontalan lövés. minden kapualjban gyerekek. mindegyiknél csúzli. minden zsebben csapágygolyók, kavicsok. gyűlnek halomba a verébtetemek. szivárog a hideg kőre az egymás csőrét, tollát bejárt vérük. a felnőttek mosolyogva nézik a nagyra nőtt vadászokat. büszkék rájuk. a gyárból hazaigyekvők némelyike bekéredzkedik egy lövésre.

gyerekkorában egy boncolást nézett. a temetőben dolgozott nyári munkán. tudta, hogy boncolás lesz, jönnek a megyeszékhelyről az illetékesek. a ravatalozó melletti boncteremnél leparkolták a zsigulit. a boncterem udvarra nyíló ajtaja mellé kirakták a kétfelé kihajtható szerszámos dobozt és egy szokol rádiót, rágumizott perion zsebtelepekkel. bekapcsolták. szólt a délelőtti zenés műsor, beöltöztek és nekiláttak. habzsolta a látványt. a hajas fejbőrt halántéktól halántékig vágta a boncnok és az arcra hajtotta. milyen jót lehetne így aludni fényes nappal is, gondolta. aztán felnyitották a hasat és kipakolták a szerveket a vesetál, vagy inkább kövér nyolcas alakú boncasztalra a test mellé, aztán lefűrészelték a koponyatetőt, kivették az agyat, mintát vettek belőle, majd a maradékot bedobták a hasüregbe, és utána dobtak minden mást is. bevillant a valahol olvasott vicces sírfelirat: tisztelettel tudatom, hasamban a tudatom.

a jóember hasüregét összevarrták, az arcát takaró fejbőrt visszahúzták a hanyagul visszaillesztett koponyatetőre, megfércelték. egy gumicsövet dugtak a tetem szájába, úgy mosták ki belőle az alvadt vért. az orrából, vízzel keveredve, bordó-bíbor vérrögök bugyogtak. aztán a boncsegéd és a sírásó megfogták a testet és jó lendülettel egy bádogkoporsóba hajították, csak úgy nyekkent. a becsapódástól a lemosott és még vizes testről néhány csepp a meztelen lábszárára fröccsent. rövidnadrágban volt.


micsoda tökéletes formák hordozzák ezt az alantas funkciót. szinte arcuk van. ahány féle, annyi karakter. szegény nők. nem ismerhetik. néha látják, mikor a férjükkel elmennek csempét venni a megfelelő boltba, de egyébként csak ritkán, részeg éjszakákban, mikor a pasijukkal bemennek a férfi wc-be, mert a nőknél sorállás van. olyankor irigykedve nézik és érzik, mennyivel magasabbrendűbb dolog odaállni és nem leülni, vagy nyilvános helyen nem is leülni, hanem combizomtól függően leülés nélkül megtartani magukat a csésze felett, vagy a csésze peremére felguggolni, vagy papírral körbe rakva mégiscsak leülni. nevetséges. ehhez odaáll a férfi, lehet pigmeus vagy kettőnegyven, mint egy kodiak medve, és a méret jó neki. és közben lehet beszélgetni a mellettünk állóval, lehet lesni, hogy a másik tud e hugyozni hamar, vagy prosztata gondjai vannak, lehet nézegetni a csempe mintáit, a fugázást, ebből következtetni a burkoló szakmai tudására, vagy lehet nézni, ahogy a vizelet habot vetve, turbulens áramlással örvényeket ír, meszes sárgán ömlik. és lehet nézni a nagyon ócska helyeken a praktikus gumi vagy műanyag szűrőszerkezetet, amivel meggyalázzák ezt a szép tárgyat. arcába rácsot tesznek, hogy az felfogja a csikket, a fanszőrt, a dohánysárga nyúlós-ragacsos turhát, amit egy hugyozó beleköpött és most ott libeg fennakadva a szűrőn a vizelet áramában. és néha vesekövet. ah, és a nagy sörözők wc-i, a vizelés dómjai. prága, münchen, u fleku vagy a hofbrauhaus, te jó ég, micsoda repetitív halmozása a szépségnek. szép lehetne-e egymás mellett tíz dávid szobor? ugyan, olyat legfeljebb a gipszszobor árudákban láthatnánk. a piszoár? magányosan is szép, de tömegében az igazi. ahogy sorban ismétlődnek a falon…..

gondolataiba belebúg archie shepp és a blase. a tenorszaxofon és jeanne lee.

málnási mosolyog, nézi a rothko képet.




68 megjegyzés:

  1. Byzo is hallgatja a Rothko-képet és nézi Archie Shepp-éket... :)

    VálaszTörlés
  2. hát ez hihetetlen kemény baszki! :o)))
    ezzel nem mersz bemenni a kékharisnyák közé. de inkább ne is!

    érdekes, hogy ezek közül képszerűen nekem is sok minden megvan emlékeimben, de nem raknám össze ilyen sztorikká. nem ilyen sztorikká raknám össze.
    csak úgy elgondolkodtat.

    VálaszTörlés
  3. ellenvélemény: hölgyismerősöm szerint a olyan piszoár undorító dolog.
    de tényleg lehet akár műalkotás is.
    http://images.google.co.uk/images?hl=en&q=pissoir&oq=&um=1&ie=UTF-8&sa=N&tab=wi

    lehet, hogy lesz egyszer a tájképen is egy pissoir post?

    VálaszTörlés
  4. képeket végignézni! nagy csúcs a párizsi nyílt, ahonnan nézelődhetsz is! de a többi is király!

    VálaszTörlés
  5. már majdnem spammelek.

    VálaszTörlés
  6. olyan piszoár undorító = a piszoár olyan undorító; term.

    VálaszTörlés
  7. Úgy nyolc éve, egy éjszaka a Tűzoltó utcában nagyon csúnyán helybenhagytak egy barátommal együtt. Úgy berúgták az orromat, hogy csak úgy nyeltem vissza a sűrű vért, ráadásul már semmit nem láttam. És basszus, ez a Rothko-kép, meg ez a boncolós téma teljesen visszaidézte azokat a perceket. A halálfélelem és a sűrű, ragadós, mindent beterítő mélyvörös vér kemény dolog tud lenni így együtt.

    VálaszTörlés
  8. vero. a hölgyismerősöd kamuzik. vagy nem, de akkor szakíts meg vele minden kapcsolatot! :)

    VálaszTörlés
  9. kommentelek, amint kijózanodtam

    VálaszTörlés
  10. értettem. igen, így lesz! :-))
    most ment péteranna és bodrogi eszter a kossuthon. együtt. vajon ők hogyan vélekednének?

    VálaszTörlés
  11. //Vero!
    Pedig demennyire betuszkolnám a kékharisnyák közé.
    Éppen most vágott alám egy, de visszakézből izé, bókot bukét küldtem neki.
    Lemondott rólam, remélem...
    Ezek olyan kiöregedett tanitónénis figurák, a harisnyájuk már rég kifakult és körbetekeredik a lábukon, de a szerelemről bájolognak és szenvednek és fosszínű panelekkel babrálnak és...szóval na ez kellene nekik.Egyébként nemrég találtam egy érdekes, kemény csajt, szóval van azért remény.
    Insz...

    VálaszTörlés
  12. ...hogy ne csak pofázzak a kemény csajról, idézek egy kicsit szőr málnásinak:

    "tulajdonképpen szórakoztató. sose abúzáltak még. talán gyerekkoromban, szexuálisan, de hát ezen szinte minden kislány átesik, és szerencsésen el is fojtja. a személyiségfejlődés-elméletek be is építik ezeket a tapasztalatokat, általuk lesz a nő feminin. a férfi meg buzi.

    szóval érdekes érzés, hirtelen olyan törékenynek érezni magam. a csontjaimat. és olyan könnyűnek. aki repül fél métert, ha meglökik. igen, végülis csak 53 kiló vagyok. hiába a nagy pofám, a tömegem attól nem lesz nagyobb. a gravitáció sem hat rám jobban.
    meg hirtelen tudatosul az emberben a csontváza. kirajzolódik és bizsereg. hogy hű de nagyon nem szeretnék kapni egyet a pofámba. az orrcsontomra. vagy a fogaimba. az állkapcsom is igyekszik visszahúzódni, ne legyen már feltűnőbb, mint a homlokom. vagy nem lenne jó, ha a könyököm hirtelen visszafelé hajlana. és jó helyen van a kulcscsontom is ott, ahol van.
    érdekes érzések. újszerűek."

    Insz...

    VálaszTörlés
  13. insz, baszki, azért te kemény életet élsz! remélem időnként össze is futsz ezekkel az egzaltált csajokkal egy kapucínerre, meg kis kalácsra valamelyik kávéházban!?:)))

    VálaszTörlés
  14. péteranna, és bodrogieszter nem nő. nincs nemük.
    a vért el kell fogadni, szeretni kell. ha szeretkezéskor ömlik belőle a vér. ha így is imádom. az a nő.

    VálaszTörlés
  15. Grift, én nem bánnám, dehát a távolság...meg a...!
    Hogy érzékletesen finom legyek.
    Bár szeretem a kapucínert.
    És kiváncsi lennék az 53 kilóra is.

    Egyébként meg most tettek közzé egy meghívót, de nem ezek, a Kassákgenerátoros versben élő világmegváltók, s a szépelgőn szenvelgő banyák.
    Ott a helyem.
    Baltát nem viszek.
    Kipróbálom milyen a ránctalanító alapozókon megfagyott műmosoly.

    Insz...
    Hahhh, nagyon készülök rá.

    VálaszTörlés
  16. szervezeteink részéről nagy az érdeklődés. kérnénk közeli portrét és pucérfotót totálban benikutyról, griftről, inszről, veróról a gumibugyi@freemail.hu címre. (bárki más is küldhet.) nagyfaliújságunknak ünnepi kiadása lesz nők napján és fegyveres erők napján. képeitek lenne a díszük. mielőbbi fotóitók reményében: kékharisnyék és keménycsajok szövetsége

    VálaszTörlés
  17. nők napja! vazz, ilyen is van. esküszöm először nők lapját olvastam. az reálisabb. vagy ami a legvalósabb: nők apja.

    VálaszTörlés
  18. ja, hogy nemzetközi nő nap, meg klára zetkin. ok. megvan.

    VálaszTörlés
  19. tévedés. róza lukszemburg vagyok. várom a képeket. (de alapozó és fotostopp nélkül)

    VálaszTörlés
  20. Úristen, ezek előcsalogatják még Hindenburgot is...
    Insz...

    VálaszTörlés
  21. mi van mán itten, megérkezett insz... hölgycsapata? :)

    VálaszTörlés
  22. Hindenburg és Rosentern2010. január 31. 19:28

    most mit okoskodtok? még mindig ne kaptuk meg a fotókat.

    VálaszTörlés
  23. Hej, csapos, elhúzom a nótádat! Ide egy dupla whiskeyt de szódamenteset ám, mielőtt kitör a balhé!

    MP
    (aki csak most nézett be a műintézetbe...)

    VálaszTörlés
  24. és azt még nem is írtam, hogy 1 darab hímmel be sem érik. hah!
    insz.nek volt igaza.

    VálaszTörlés
  25. front van, vagy mi a fene van itten? :)

    VálaszTörlés
  26. tisztelt kke, nem lehetne a képet mellőzni? cserében vállalom, hogy elszavalom az ünnepségen Fodor József, Piros fejfák c. örökbecsűjét.

    VálaszTörlés
  27. A frontra való tekintettel. Suffragette city:

    http://www.youtube.com/watch?v=zLnPd7lzT4g

    VálaszTörlés
  28. A résnyire libbenő férfi wc ajtókon kivehető látványból megítélve a piszoárok látványa inkább taszító, semmint vonzó... A fent említett rácson fennakadható dolgok említése után kifejezetten undort keltő...

    :o))

    *jelzem: a női wc-k nemkülönben...*

    VálaszTörlés
  29. rah,
    nem hogy nem különbek a női wc-k, hanem bizonyos helyeken sokkal keményebbek.

    VálaszTörlés
  30. rah, megírná kérem vendégszerzőként az ebbéli tapasztalatait? :)))

    VálaszTörlés
  31. illetve, gasper. félrenéztem! gasper, várom beszámolóját a női wc-ről.
    emlékszem, egyszer a szelidi-tavi fesztiválon félájultan hevertem félig becsúszva egy parkoló lada ezeröcsi alá, és a színpadon a zenekar ezt játszotta: női wc, női wc, szabadíts meg a gonosztól.... :))

    VálaszTörlés
  32. ezeröcsi! vazze! te se mai csóka vagy!
    mikor ezt legutoljára hallottam, akkor még a vágy netovábbja volt! asztakurva!

    női wc. ki játszotta ezt a számot?

    VálaszTörlés
  33. Grift,
    elkezdtem ideírni az élményeimet, aztán inkább töröltem az egészet, mert megijedtem, hogy a végén még a Tumblr-szcéna legalja színvonalára zuhanunk.
    Ha nagyon érdekel, akkor majd a sokadik spriccer után, a fehér abrosznál mesélek.

    vero,
    ezeröcsi szép krómozott díszlécekkel, tuning esztergált fa sebváltóval, lehetőleg sötétkék színben. Ej, azok a szép barakk-évtizedek. :))

    VálaszTörlés
  34. ...már megint MP kezével.

    Valahol a budai várban láttam egyszer egy olyan Ladát... Az egész műszerfalat házilag fargták ki egy darab fatörzsből! Tévedés ne essék: nem az a lapos deszka + ráapplikált műszerek kombináció volt, amit annyiszor csodáltunk gyerekkoromban "nyugati" drága autók üvegén át lábujjhegyre kepeszkedve; nem. Ez valami térbeli szoborszerűség volt, kicsit olyan, mint a műanyagból öntött "áramvonalas" műszerfalak - de teljes egészében kézi munka, saját részre. Persze az egész belső ilyen szinten volt átalakítva, valóban egyedi - sőt: egyéni darab volt. A festés se széria kívül.
    Nemigen fenyegetett az a veszély, hogy valaki ellopja... bár a rongálás lehetősége azért megmaradt az irigyeknek :-(
    Egyszóval: a tulaj szerette azt a kocsit...

    VálaszTörlés
  35. gasper, mikor lesz mán az a poharazás? :)

    VálaszTörlés
  36. vero, tegnap nem jutott eszembe hogy ki a nyavalya játszotta azt a borzalmat, valami akkor éppen néhány hétig futó primitív rockzenekar volt, és lám, ahogy olvastalak, beugrott. rockwell. fasza kis név nem? :)))

    VálaszTörlés
  37. mp, ennél csak a székelykapu cockpit lenne menőbb egy dácsiában! :)

    VálaszTörlés
  38. Megírnám én szívesen, ha olyan csodás vénám volna mint magának, de félek, csak csalódást okoznék...

    De lehet, hogy megpróbálom...

    VálaszTörlés
  39. rah, utoljára a heroindílerem dicsérte így a vénámat! / ez jól hangzana, de opiátban sosem utaztam :)/
    viszont a laborasszisztens már mondott ilyet vérvételnél.

    és ne féljen. biztosan csalódást okozna! lol

    VálaszTörlés
  40. Na látja, ezért inkább nem is strapálom magam... ;o)

    VálaszTörlés
  41. Grift,
    hát ideje volna levezetni a blogoszférális feszültségeket. Meg kéne kérdezni borsodi kapcsolatunkat is.

    rah,
    kukkolj ide:

    http://retronom.hu/files/images/kepek/eredeti/90/1977_LADA_1500.jpg

    VálaszTörlés
  42. Köszönöm, és mi az "ezeröcsi" elnevezés eredete?

    VálaszTörlés
  43. ezeröcsi :D
    hihetetlen! :D
    tiszta majális fílingérzés hvcs-kkel! műbőrdzseki, kétpálcás a céllövöldében.

    VálaszTörlés
  44. MP-vel:

    Volt még ötpálcás is - egy helyen eredeti pléhboly! Vagy ki tudja… Az irányzékot a biztonság kedvéért azért mindig elcsavarták.
    Egyszer jött egy vadászgyerek saját légpuskával (neki lehetett) - na a csepürágó nem is hagyta löni, pedig még fizetett volna is :-)))

    VálaszTörlés
  45. Gasper, nem véletlenül van a kép jobb alsó sarkában egy jobbkormányos kivitel!
    Meséltem már a Scania-Volga sztorit, ami csak exportra ment az almásláda volgákból - be akartak vele törni a britt piacra… aztán valahogy nem jött össze. Pedig a Scania- motort azért tették bele, hogy fürgébb legyn :-)

    MP

    VálaszTörlés
  46. látja, rah, milyenek? nem válaszolnak. lada ezeröcsi: lada 1500-as. :))

    VálaszTörlés
  47. Áááááá! Köszi! lol

    VálaszTörlés
  48. ötpálcás pléboj! ilyet még nem is hallottam! nagyon kemény! :D
    köszi MP! terjeszteni fogom.
    vajon van ilyen most is? mármint amin lefekszem 30 év múlva, csak most nem veszem észre? vagy ezt csak idő érleli ilyenné?

    VálaszTörlés
  49. igen! célgömbferdítés! hah! fogalom.

    VálaszTörlés
  50. Heló!
    Maga tudatlan.
    A verebek csőréből, még lelőtt állapotban sem szivárog vér!
    Üdv.:
    egyvoltverébmészáros
    abandi

    VálaszTörlés
  51. Grift, nehogy már odavesd a vénádat minden jöttment asszisztensnek! Aki hozzám tűvel közelít, attól elvárom a Phd.-t, szerintem ez Neked is jár.
    Urológustól ezt a tudományos fokozatot nem remélem, inkább csak hogy nőnemű legyen. Elég reménytelen ügy.

    VálaszTörlés
  52. abandi, jegyezze meg, a veréb a madarak prolija. ezért nem megbízható! :)

    VálaszTörlés
  53. jól van beni, de maga nagylegény! :9

    VálaszTörlés
  54. Mi a túró van itten?
    Jön a tavasz?
    Kirügyeztek a pállott agytekervények?
    És hová tünt a róza, a lukszemburg?
    Ott akadtam el...
    Insz...

    VálaszTörlés
  55. MP,
    1984-ben amikor először jártam Svédországban, viszonylag sűrűn feltűntek az utakon Ladák is. Aztán azt is megtudtam, hogy a Lada amolyan státusszszimbólumnak számított akkoriban a svéd komcsik körében.
    Ha megláttál Stockholmban mondjuk a Slussennél egy dinosárga Ladát, akkor rögtön lehetett tudni, hogy azt egy mezei svéd kommancs vezeti.

    VálaszTörlés
  56. Köszi az infót, Gasper!

    Jó tudni az ilyesmit - különösen most, hogy úgy tünik: sajna a SAAB is gallyra ment…

    Megjegyzem, nekem már az is gyanús volt, miért nŒtt AKKORÁRA az új Volvo-kon a címer… föleg a terepezökön.
    Amúgy a hölgylátogatók figyelmébe: ez az egyetlen kocsimárka, amelyik ilyen "hímsoviniszta" :-)))
    MP

    VálaszTörlés
  57. 83-ban a haverom a farka által irányítva viszzajött Stockholmból, megjelent egy Ladával. Látva arcomon a néma döbbenetet, így szólt:
    -Baszod. Erre futotta.
    Vagyis, Gasper, ez kissé árnyalja a Lada-komcsi korrelációt.

    Aztán ha a Volvo egy méretes hímtag, akkor a Renault egy hamvas muff?:)

    VálaszTörlés
  58. MP,
    a kínaiak elsősorban a svéd technológiára utaznak. Néhány év, és megjelennek Európában az első kínai verdák.

    Benikuty,
    ez bizony tényleg árnyalja a képet. LOL
    Azért hozzáteszem, a svéd kommert sem vetette fel soha a pénz. Ők nem azok a kimondott 68-as lázadók, akik ma már a méjnsztrím üzleti világ irányítói.

    VálaszTörlés
  59. Benikuty,
    mégvalami. A Volvo hímtagügyi vonatkozásait kérdezd meg kedvencedtől, péterannától. :)

    VálaszTörlés
  60. Gasper - én nem erre gondoltam :-)
    Az az embéna (sic:-) állítólag egy pajzsot meg egy dárdát mintáz. A dárda persze lehet fallozófikus szimbola, de alapvetöen nem nevezném azt a kocsit tagnak :-)
    MP

    VálaszTörlés
  61. A téeszbe meg nem csak a hímeket tagosították :-(((

    MP

    VálaszTörlés
  62. Kedves Gasper, kedvencem(ünk) Volvója olyan öreg, hogy a nyíl lefelé figgyed, lassan cialisra több kell, mint benzinre.
    péteranna nő?

    VálaszTörlés
  63. lassan kell írnom egy volvós posztot! :)

    VálaszTörlés
  64. MP,
    tudom hogy mire gondoltál, de miután Volvo-buzeráns vagyok, kapva az alkalmon, elsírtam aktuális bánatom. :)

    Benikuty,

    LOL

    Grift,

    megaLOL

    VálaszTörlés
  65. mit röhög? nem aztat írtam, hogy vulvásat!? :))

    VálaszTörlés
  66. Gasper,
    eddig csak a SAAB-mániáról tudtam :-)
    Nekem meg a nyugati (kicsivel fejlettebb) DAF volt ikon, azt meg benyelte a - na ki? :-)
    Emlékszem, pár évig gyártották Hollandiában a Variomatic váltós hímpajzsos autót...
    MP

    VálaszTörlés
  67. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés