málnási rothko képet néz

a verebek csőréből szivárgó vér. a begylövés jele. halomban fekszenek a főutcai házak kapualjaiban. verébinvázió, mint kínában. a főutca platánjain ezrével gubbasztanak, csak közéjük kell csúzlizni csapágygolyóval és hullanak. szinte nincs haszontalan lövés. minden kapualjban gyerekek. mindegyiknél csúzli. minden zsebben csapágygolyók, kavicsok. gyűlnek halomba a verébtetemek. szivárog a hideg kőre az egymás csőrét, tollát bejárt vérük. a felnőttek mosolyogva nézik a nagyra nőtt vadászokat. büszkék rájuk. a gyárból hazaigyekvők némelyike bekéredzkedik egy lövésre.

gyerekkorában egy boncolást nézett. a temetőben dolgozott nyári munkán. tudta, hogy boncolás lesz, jönnek a megyeszékhelyről az illetékesek. a ravatalozó melletti boncteremnél leparkolták a zsigulit. a boncterem udvarra nyíló ajtaja mellé kirakták a kétfelé kihajtható szerszámos dobozt és egy szokol rádiót, rágumizott perion zsebtelepekkel. bekapcsolták. szólt a délelőtti zenés műsor, beöltöztek és nekiláttak. habzsolta a látványt. a hajas fejbőrt halántéktól halántékig vágta a boncnok és az arcra hajtotta. milyen jót lehetne így aludni fényes nappal is, gondolta. aztán felnyitották a hasat és kipakolták a szerveket a vesetál, vagy inkább kövér nyolcas alakú boncasztalra a test mellé, aztán lefűrészelték a koponyatetőt, kivették az agyat, mintát vettek belőle, majd a maradékot bedobták a hasüregbe, és utána dobtak minden mást is. bevillant a valahol olvasott vicces sírfelirat: tisztelettel tudatom, hasamban a tudatom.

a jóember hasüregét összevarrták, az arcát takaró fejbőrt visszahúzták a hanyagul visszaillesztett koponyatetőre, megfércelték. egy gumicsövet dugtak a tetem szájába, úgy mosták ki belőle az alvadt vért. az orrából, vízzel keveredve, bordó-bíbor vérrögök bugyogtak. aztán a boncsegéd és a sírásó megfogták a testet és jó lendülettel egy bádogkoporsóba hajították, csak úgy nyekkent. a becsapódástól a lemosott és még vizes testről néhány csepp a meztelen lábszárára fröccsent. rövidnadrágban volt.

micsoda tökéletes formák hordozzák ezt az alantas funkciót. szinte arcuk van. ahány féle, annyi karakter. szegény nők. nem ismerhetik. néha látják, mikor a férjükkel elmennek csempét venni a megfelelő boltba, de egyébként csak ritkán, részeg éjszakákban, mikor a pasijukkal bemennek a férfi wc-be, mert a nőknél sorállás van. olyankor irigykedve nézik és érzik, mennyivel magasabbrendűbb dolog odaállni és nem leülni, vagy nyilvános helyen nem is leülni, hanem combizomtól függően leülés nélkül megtartani magukat a csésze felett, vagy a csésze peremére felguggolni, vagy papírral körbe rakva mégiscsak leülni. nevetséges. ehhez odaáll a férfi, lehet pigmeus vagy kettőnegyven, mint egy kodiak medve, és a méret jó neki. és közben lehet beszélgetni a mellettünk állóval, lehet lesni, hogy a másik tud e hugyozni hamar, vagy prosztata gondjai vannak, lehet nézegetni a csempe mintáit, a fugázást, ebből következtetni a burkoló szakmai tudására, vagy lehet nézni, ahogy a vizelet habot vetve, turbulens áramlással örvényeket ír, meszes sárgán ömlik. és lehet nézni a nagyon ócska helyeken a praktikus gumi vagy műanyag szűrőszerkezetet, amivel meggyalázzák ezt a szép tárgyat. arcába rácsot tesznek, hogy az felfogja a csikket, a fanszőrt, a dohánysárga nyúlós-ragacsos turhát, amit egy hugyozó beleköpött és most ott libeg fennakadva a szűrőn a vizelet áramában. és néha vesekövet. ah, és a nagy sörözők wc-i, a vizelés dómjai. prága, münchen, u fleku vagy a hofbrauhaus, te jó ég, micsoda repetitív halmozása a szépségnek. szép lehetne-e egymás mellett tíz dávid szobor? ugyan, olyat legfeljebb a gipszszobor árudákban láthatnánk. a piszoár? magányosan is szép, de tömegében az igazi. ahogy sorban ismétlődnek a falon…..

gondolataiba belebúg archie shepp és a blase. a tenorszaxofon és jeanne lee.

málnási mosolyog, nézi a rothko képet.