2010. január 2., szombat

naplólapok a málnási dossziéból...patkányok


jose maria padilla nyugállományú csendőrőrmester visszateszi az üvegpohárba az egyszer már használt longcsing tealevél kupacot, újból felönti. lefedi.
találomra kivesz a dossziéból egy másik lapot, olvassa.


a város főutcájára merőleges utca az elején egy kicsit kiöblösödött, ott parkolt a környék összes autója. a froschekék harmincas évek béli skodája, amit mozogni sosem láttunk, annál inkább szerelni. froschek bácsi állandóan a kocsit buzulta. a sok állásban a futómű is meg-meg rokkanhatott, hiszen alig volt olyan, hogy valamelyik kerék helyét ne tégla támasztotta volna. aztán ott állt a lábody gróf volgája, persze nem az övé volt, ő csak vezette, hanem a kalapácsos elvtársé, a városi rendőrkapitányé, akinek a bátyja a központi bizottságban ült, de előtte mindketten horthy börtönében, mert partizánok voltak. a volga, amit a lábody gróf vezetett, a hivatali kocsi volt. a rendőrség udvarán ott állt kalapácsos elvtárs sajátja, egy huszas években gyártott csupa lakk, csupa króm, fekete szépség. egy mercedes. biztos partizánként zsákmányolta a fasisztáktól. a volgák elején akkoriban még volt egy szökkenő szarvast ábrázoló, krómozott szobrocska, amit később betiltottak, mert ha a volgákkal elütöttek valakit, akkor a lökhárító megdobta kissé az áldozatot, fel a motorház tetejére, a szarvas pedig felhasította a testét, és az áldozat bele ott tekergett a volga ablakában. és ott parkolt a kilimék topolinója. az sem sokat mozgott.

a parkoló melletti park sarkában volt egy, a szokásosnál nagyobb, beton csatornafedél, megbillenve, ingatagon. körülötte a talajt össze-vissza fúrták a patkányok. ott szoktunk, illetve ott is, patkányra vadászni. az egyik vadászaton, mikor körbeálltuk a menekülési útvonalától elvágott, rémült patkányt, és álltunk ott furkósbotokat lengetve, lesújtani készen, a vadászok szapora, felszínes légzésével, akkor a patkány hirtelen felbátorodott, és tulajdonképpen helyes taktikát választva, felrohant a kőhalmi gyerek nyakába. a kőhalmi gyereket brutálisan verte idegbeteggé az apja. erős ember volt, a gyereket még tíz éves korában is úgy verte két bokájánál összefogva a padlóhoz, hogy csak úgy kongott bele a feje. és ennek a roncs gyereknek, most ott volt a vállgödrében egy vicsorgó patkány. a rémülettől a kőhalmi is, a patkány is megdermedtek. aztán a kőhalminak elnyílt a szája, semmi más nem mozdult rajta, a patkány sem, és folyamatosan, egy hangon, sikítani kezdett. ettől mi is megjegesedtünk. mint egy szoborcsoport. körben mi, most már köztünk a kőhalmi és a patkány - valahogy a mozdulatlanságunkban körülvettük őket-, és a kőhalmi halálos sikolya. talán percekig tartott. aztán megjelent pócs bácsi, és egy valamelyikőnk kezéből kivett husánggal, egyetlen pontos ütéssel lecsapta a patkányt a kőhalmi testéről. a földre került patkányra azonnal rátolta toldi típusú kerékpárját, és addig járatta a testén le és fel a bicikli első kerekét a kormányra nehézkedve, amíg a patkány belső szervei, belei meg nem jelentek a seggén és a száján. közben a kőhalmiban elszakad a sikoly fonala, elnémulva és megmerevedve hanyatt vágódott.
kőhalmi megmentője, a pócs bácsi, tolvaj, betörő, áruházi szarka és egyéb ilyesmi volt. a börtönt is megjárta. időnként megverték a rendőrök. egyszer a munkásőrök is - akik a tanácsháza előtt a lenin szobrot őrizték -, mert pócs bácsi a szobor előtti virágágyásból virágokat szedett akkori szerelmének, aki a moziban volt jegyszedő, előtte meg az izraeli hadsereg őrmestere. a szerelemtől tüzelt pócs bácsi figyelme ellankadhatott, mert a kertészkedés közben két munkásőr termett mellette, fellökték, rátapostak, és megkérdezték, mit csinál. pócs bácsi, vesztére, viccelni akart: csak elültetek néhány virágot. alaposan, nagy kedvvel, véresre verték.
a kőhalmi gyerek többet nem jött patkányvadászatra.

a patkányok ellen a város is harcot hirdetett. csatornamunkás csapatok jelentek meg, tartálykocsikat kísérve. sorban felszedték a csatornafedeleket, és a tartálykocsikból harmonikabordás gumitextil csöveken át vízüveget nyomtak a csatornákba. sorban, minden utcában, minden lehetséges helyen. a patkányok légzőszerveit, tápcsatornáját összeragasztotta a vízüveg, némán vonaglottak a csatornákban, döglődtek. aztán a csatornamunkások leszálltak a mélybe és összeszedték a még élő, vonagló patkányokat. nem verték agyon őket. hegesztőpálcából karikákat hajlítottak és ezekre fűzték, orrukon átszúrva a drótot, a még tekergő patkányokat, majd a mocorgó füzéreket a csatornafedelek mellett hagyva tovább mentek, és ott is leszálltak a mélybe, és ott is elkészítették a döglődő patkányokból a szenvedés köreit. közben állandóan röhögtek. a város tele volt a döglődő patkányok felfűzött halmaival. aztán este teherautóval körbejártak és felhajigálták rá a már alig moccanó patkánykarikákat. a városból egy időre eltűntek a patkányok.


jose maria padilla nyugállományú csendőrőrmester leveszi a szemüvegét, megdörzsölgeti az orrnyergén a szemüveg tappancsainak nyomát, beleszürcsöl a teába, elgondolkodva néz a semmibe. a granadai patkány jár az eszében, a calle misericordián sétált kényelmesen, szinte peckesen, mögötte egy macska, felborzolva, fordított u betűvé görbülve, és bár ösztönei nem engedték, hogy csak úgy otthagyja a patkányt, de megtámadni sem merte.
granada, tele van az is patkánnyal, gondolja, és undorodva leteszi a teát.



70 megjegyzés:

  1. részvétem a patkányok és ujságírók hozzátartozóinak
    Mészáros Gábor

    VálaszTörlés
  2. a patkányokat értem, de az újságírók, azok hogyan jönnek ide? :)

    VálaszTörlés
  3. nem tudom Grift, a kezem talán igen...

    VálaszTörlés
  4. málnási életében olyan történések vannak (ennek köv. olyan alap információk) melyekről veronak évtizedekig fogalma sem volt. köszönet érte.

    a vízüvegre rákeresve most pontosítottam a kályha samottozáról való ismrereteimet,
    valamint elképedve szereztem tudomást róla, hogy az említett vegyületet az élelmiszeripar is használja (E550) és hogy nincs eü határértéke.
    lsz. az volt a a baj, hogy a patkányok nem megették, hanem szipózták.

    VálaszTörlés
  5. lsz. = vlsz. valószínűleg.

    VálaszTörlés
  6. Akkor ez most a patkány éve?
    Insz.

    VálaszTörlés
  7. vagy a patkányirtóké, ki tudja? ,)

    VálaszTörlés
  8. Beni haldoklik. Remélem viccel.

    VálaszTörlés
  9. Galileai patkány terjeszt kórt miköztünk
    a jól átgondolt Sauli gondolat.
    Testünkbe vájta körmét,
    zabálja a még gondolkodó agyat.

    Helge

    VálaszTörlés
  10. helge, ezt nem tudom megfejteni, de így megfejtetlenül is azt érzem, hogy valami keményet mondott. megmagyarázza?

    VálaszTörlés
  11. Nem értek én a műelemzéshez, viszont Adyval álmodtam az éjjel,
    ébredéskor meg kitáncolt a fejemből a versike. Még ritmus is volt hozzá,
    amit reggeli közben dúdolgattam. Még valami olyasmi is volt, hogy

    Saul rabbi a nagyvezér,
    kinek műve a mennybe tér.
    Leninnek ő testvére
    patkányt sütnek ebédre.

    Reggeli után rámegyek a gozdomra és mit látok, szaladgáló patkányokat.
    Micsoda szinkronicitás, gondoltam..

    Helge

    VálaszTörlés
  12. MP által:
    Kedves Insz! Tudom, költői kérdés volt ;-)
    De a legutóbbi Patkány Éve 2008 február hetedikétől 2009 január 25-ig tartott, Yang és Föld jelleggel...
    Jelenleg a Bivaly, február 14-től a Tigris Éve jön. (bár az eredményt tekintve a Patkány Éve egeret szült...)

    VálaszTörlés
  13. Az a sok cilinderes ott fenn tisztára mint az ejrópai bizottság.
    A doboz jobb meg bal sarkában egymás hegyén hátán a küldöttek...
    Középen Putyin regulázza a függetleneket, meg az ejrószkeptikusokat.
    Egyébként csak szeretnének egyesek patkányírtás évet hahaha...
    Álliólag a patkányok rokonai a mókusoknak, csak ez utóbbiaknak jobb a pííárja.
    Jön a mókusok éve, vagy évtizede, jöhet az is, nem bánom, csak maradjanak a fán.
    Insz...

    VálaszTörlés
  14. helge, adyval álmodott? az is valami? van olyan olvasóm, levélben írta, aki málnásival álmodott! na, ez mán valami! :)

    valahogy a magyarázatában is érzek valami blaszfém borzalmat.

    VálaszTörlés
  15. insz, nyilvánvaló, hogy a patkányirtás már örökre elmarad. :)

    VálaszTörlés
  16. Bocsánat, csakis a patkányok istenének blaszfémiája,
    de lehet, hogy csak azért mert patkányt reggeliztem.

    Hegel

    VálaszTörlés
  17. MP kezével…

    Tegnap este hangzott el a Hír-ben a legrövidebb jó tanács az új évre :

    "Abba kéne hagyni a lopást…"

    Ebben már a mókusok is benne vannak.

    (Egyébként elnézést, de erröl a patkányozásról mindig a 93-as, úgynevezett vicc -valójában hecc- kampány jut az eszembe. Mint Pistikének. Akkor is veszítettem egy régi barátot…)

    VálaszTörlés
  18. hegel!? ez kész! maga tényleg furán étkezhet! :)

    VálaszTörlés
  19. MP! mi ez a 93-as kampány? nem ugrik be mi volt akkor patkányhoz köthető. kopik az eszem :)

    VálaszTörlés
  20. A Patkány nem Árpi bácsi fedőneve/gúnyneve volt a sitten?

    Mindenesetre ezt emlegették akkoriban igen gyakran.

    VálaszTörlés
  21. Mp által kevésbé homályosan…

    Ne feledjük: még a Boross-kormány lehetŒségének felmerülte elŒtt történt, hogy valakik terjeszteni kezdtek egy aljas, átlátszó "viccet", aminek lejáratókampány-célja egyértelmü volt.
    Ezt mesélte el nekem valaki, aki addig nekem rendes ember volt.
    A "tréfa" (ld. Mrozek) lényege az volt, hogy minden patkány be akar lépni a kormánypártba…

    VálaszTörlés
  22. de, bizony, árpibácsi a patkány, a nép ajkán.
    de azért csak nem áll nekem össze, hogy mire gondolt MP. vicc kampány? na, majd megmondja! :)

    grift

    VálaszTörlés
  23. na! meg is jött a válasz! mp, így már értem! :)

    g.

    VálaszTörlés
  24. vero, azért az döbbenetes, hogy amivel patkányt irtanak, az számunkra élelmi adalék! :))

    grift

    VálaszTörlés
  25. Gasper ne feledje, ha Árpi bácsi nem kerül be talán soha nem fordítják le a Tolkien-t.
    Azon kívül a börtön elég szélsőséges körülmények elé állítja az emberi természetet.
    Azt mondják aki benn buzi az nem biztos, hogy kinn is az.
    Vagy fordítva, aki kinn buzi az lehet, hogy benn nem az?:)))
    A jellemmel ez hogy lenne? Aki benn patkány azzal mi a helyzet kinn?
    Most hogy van ez?:))

    Helge

    VálaszTörlés
  26. tolkien? na azt is falhoz kellett volna vágni, mikor tollatt vett a kezébe.

    grift

    VálaszTörlés
  27. Helge,

    Hát igen. Tolkien számomra sem igazán hívószó. :)))

    Arra pedig hogy kiből mit hoz ki a börtön, talán Inszeminator pontosabb választ tud adni.
    Én Árpi bácsit elsősorban a kilencvenes években betöltött szerepéért rühellem (nem kicsit, nagyon). Állítólagos patkánysága inkább amolyan adalék számomra.

    VálaszTörlés
  28. Na épp most értem ide.
    Ha akarjátok, mondok egy példát tőmondatokban.
    Insz...

    VálaszTörlés
  29. Nem mondok nevet az illető uracs megtalálható egy nevezetes lexikonszerű összeállításban ahol is arról van szó, hogy 58' februárjában 15 évre ítélték államellenes blabla...stb.
    Ekkor 16 éves lehetett.
    A nagyidős zárka lakója volt eredetileg, életfogytos.
    Állítólag azzal a kitétellel, hogy szökési kisérlet esetén kivégzik.
    57' Szilveszterére kitörést szerveztek, ő lett volna a "beteg" akihez hívják az őrt, és felszerelkezve a folyosón található poroltókkal megtámadják a körletirodát megszerzik a kulcsokat, ha lehet fegyvert, stb.
    Szilveszter éjjelén a zárka felöltözve várt, és döbbenten konstatálta, hogy a résnyire nyílt ajtón hősünk kilép, s az mögötte rögvest bezáródik.
    Aki részt vett a "játékban", annak ügye újratárgyaltatott és súlyosbodott, ügyében újabbak kerültek ítéletre, szülők testvérek, hősünk itélete viszont ekkor csökkent 15 évre, s az említett összesítésben említés sem esik az életfogytról.
    Pedig milyen szépen is hangzana.

    Az újratemetésen találkoztam vele ismét, ahol is MDF-es karszalagot viselő faszfejek tologattak ide oda, s véletlenül" megjegyeztem, hogy akár haza is mehetnénk.
    Horblóer kapitány kapott az alkalmon - komolyan gondolod, kérdezte és hazaindultunk.
    Pedig a cécó még hátra volt.
    Ekkor viszont megpillantottam a fickót, hősünket a TIB gyülekezete körül sürgölődni.
    Elbúcsúztam a kapitánytól, maradtam, mert érdekelt hogyan vitte fel az Isten egy ilyen szarházi dolgát?
    Több órát vártam míg unatkozva végül egyedül maradt.
    Nem emlékezett rám, még szép, s arra a kérdésre, hogy hogyan lehetséges, hogy a Sátoraljaújhelyi társaságból egyetlen egy embert sem látok, a következőket volt képes előadni.
    Őt bízta meg a TIB, hogy gyüjtse össze ha lehet az egykori fiatalokat, vidékieket és a "budapesti" srácokat, de a gyüjtőbe való felköltözésünk során elvesztek a papirok.
    Namármost lehet-e valakit nyílt szinen, egy hosszadalmas temetési aktus során élő televíziós közvetítésben heves felindulásból pofán vágni...?
    Ez volt a kérdés. Erősen gondolkodtam, de nem tartottam illendőnek.
    A választási harc' során megjelent a képernyőn, mint valamely zöld pártnak a képviselője, s aztán soha többet.
    Remélem valamelyik rászedett kutatta fel s némi eligazítás után lebeszélte a politikai karrierről.

    A fenti történet talán nem éppen olyasmi amire Gasper gondolt, de ez is egy jelenség, s talán épp ellenkezője a Mansfeld jelenségnek, amely...
    Na ezt hagyjuk inkább.
    Insz...

    VálaszTörlés
  30. Tényleg nem teljesen olyan. Ez sokkal megrázóbb.

    VálaszTörlés
  31. gasper, és tudod mi a legborzasztóbb benne? hogy amíg nem vagyunk élesben kipróbálva, nem tudhatjuk biztosan, hogy mi miként. ez a kemény.

    VálaszTörlés
  32. Ja, hát persze!
    Nekem ez gyakran okoz dilemmát, amikor ítélkezem valakiről. Vajon én mit lépnék egy adott szituációban?

    VálaszTörlés
  33. gasper, nem irigylem magát! én másokról oly könnyen ítélkezem! :))

    VálaszTörlés
  34. Na nem arról van ám itten szó! :)))

    Én a problémás esetekre gondolok, nem az egyértelműekre. :)

    VálaszTörlés
  35. "...gasper, nem irigylem magát! én másokról oly könnyen ítélkezem! :))"

    Huhhh, a nagy kő most esett le....!

    Insz...

    VálaszTörlés
  36. "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek..."

    Milyen jó lenne így élni, mennyivel kevesebb dühöngésre lenne okunk, ha elnézőbbek lennénk...

    Persze azért vannak szerintem elfogadhatatlan kategóriák... Az az árulás, amit Inszeminátor mesélt, szerintem ilyen... Az elveink, csak nehéz helyzetben derülki, hogy mennyit érnek...

    VálaszTörlés
  37. rah,
    azért elég nehéz elnézőnek lenni abban az esetben, amikor egy társadalom igazságérzete szenved csorbát immár két évtizede. Nehéz elengedőnek lenni abban az esetben is, amikor a bűnösök nemhogy megbánást nem tanúsítanak, hanemm még...
    És akkor most befejezem, mielőtt felmegy a pumpa. :)

    VálaszTörlés
  38. @rah & @Gasper & @Inszeminator & @Grift'

    "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek..."

    Jézus szerintem nagyon világosan beszél. Nem azt mondja, hogy legyetek elnézőek, hanem azt, hogy úgy mérjétek a másik tetteit, ahogyan a magatokét méritek. (Jó, hogy magyarok vagyunk, mert ezt ki is tudjuk fejezni: Ne ítéld meg a másikat!) Méltóságot ad a személynek!

    Aki a kereszténységből azt a következtetést vonja le, hogy az elkövetetett bűnök büntetlenek maradhatnak az "bájosan rosszul van informálva" (ahogy Dosztojevszkij is írja).

    Deklarálok:-) Keresztény Magyarországot akarok, ahol "a kő kemény és a vaj puha"! Ahol elbeszélhetjük a történetünket és megtalálhatjuk egymást! Egy nyáj, egy akol!:-)

    ü
    bbjnick

    VálaszTörlés
  39. rah, talán a magánszféra bűneire gondolt és azok elnézhetőségére.
    egy bírónak talán nem idézné az írást. bár ez olyan nőies-müllerpéteres széplelkűség lenne. és persze konfliktuskerülés. a szép lélek többnyire csak kerüli az erkölcsi lényként levést. :)

    VálaszTörlés
  40. bbjnick, pontosan ahogy mondod!

    VálaszTörlés
  41. Pontosan a magánszférára... Ahogy laza mozdulattal ostobázunk valakit, hülyézünk, ha birkaként béget a gazdaságosban a leértékelt sajtért... Én bizony az ilyen esetek felett hajlamos vagyok azonnal elítélően pálcát törni, holott egyébként hogy jövök én ehhez...
    Gasper, amiket sorolsz, azok valóban az általam is említett elfogadhatatlan kategóriába tartoznak. Ha már bibliai idézetből indult a gondolatmenetem, akkor hadd hozzam párhuzamként azt, hogy Jézus is szó nélkül kiverte a kufárokat a templomból...;o)

    VálaszTörlés
  42. rah,
    oké, világos mint a nap. :)

    VálaszTörlés
  43. MP nevében -
    Kiverte őket bizony, s azok később visszasomfordáltak - immár a Jézus alapította vallás templomaiba...
    Gyakran tűnődöm azon is, mennyit ártott magának (és másoknak is) a keresztyénség, mikor megtiltotta híveinek a pénzügyleteket - holott erkölcsileg világos, hogy jól döntött. Hogy egyesek aztán nem fogadták meg, az az ő ügyük.

    A relativitás tárgyáról (ami házat építeni kevés, ha a fejedre esik, sok...) régóta tervezek írást, majd eljön annakis a sora.

    VálaszTörlés
  44. talán azt kellett volna megtiltani, hogy erkölcstelen ügyleteknek részese lehessen. mert kicsit öngyilkos módszer, hogy simlis ügyletek alanya lehet a jó keresztény, viszont tisztességes ügyleteket sem bonyolíthat. :)

    VálaszTörlés
  45. Mp klaviatúráján azt, hogy:

    Igenám, de el kellene elébb dönteni, hogy mi az erkölcsös. Akkor kiviláglana, hogy mi az erkölcstelen.
    Na, itt van az eb elhantolva…

    VálaszTörlés
  46. mindenkit a vallás és a hit foglalkoztat. önök elmúltak 40? a mackó megfordult a málnásban.
    (de legalábbis közel vannak hozzá.)

    VálaszTörlés
  47. mp, talán vannak fogalmaink az erkölcsről, kinek kinek hite szerint. és ezek az erkölcsi dolgok nagyjából egyeznek a szeretetvallásokban. más alapja pedig nem lehet az erkölcsnek, mint a hittételek.

    VálaszTörlés
  48. vero, hát nem pontosan értelek, de ki az akit nem foglalkoztatnak az említett dolgok, már 5 éves korától? :)

    VálaszTörlés
  49. az ember akkor gondolkozik ezeken a dolgokon többet, mikor már közelebb van a végéhez, mint az elejéhez. úgy gondolom.

    VálaszTörlés
  50. többségében talán igen. de szerintem a fiatalkori alkohol és drog abúzusok is "istenkeresések" :)

    VálaszTörlés
  51. Ami a szeretetvallásokat illeti csak úgy mellékesen:
    Elég gyakran kellett a bokafogásos szíjjazást elviselnem, s amikor már utamra mehettem, kilépve a lakásból a parókia folyosóján elhelyzett bibliai idézetekből rögtön az került a szemem elé:

    ...." a szeretet soha el nem fogy"...
    Idővel meguntam, hogy mindig ezt kell elsőnek látnom, s kicseréltem egy másik táblácskára.
    ..."engedjétek hozzám a kisdedeket"...állott ezentúl az ajtónkkal szemben.
    És megnyugodtam.
    Mert nem árulkodtam és mégis...
    Mér' csak az én seggemen virítanak állandóan a veres hurkák?

    Ami pedig ami a mackó fordulását illeti a málnásban, abban van valami, legalábbis részemről.
    Sajnos.
    Insz...

    VálaszTörlés
  52. Inszeminator,
    mintha csak egy Bergman-filmből idéztél volna. :)

    VálaszTörlés
  53. insz, hát fene tudja mennyire helyes az atyai szigor alapján a vallás szeretet jellegét megkérdőjelezni. de egyébként is csak kísérletet tettem ezzel a kategóriával arra, hogy a pénzpiaci tevékenységek kapcsán kizárjak a normalitás köréből egy ismert, de szeretetvallásnak nem nevezhető szörnyet. :)

    gesper. és valóban lehetne a fanny és alexander egy jelenete. :))

    VálaszTörlés
  54. Így van, Fanny és Alexander.

    Inszeminator,
    van Bergmannak egy nagyon szép önéletrajzi ihletésű könyve, a Vasárnapi gyerekek. Nem tudom, hogy olvastad e, én nagyon szeretem és szívesen ajánlom. Most le is kaptam a polcról és újra nekiállok.
    Itt van a linkje egy online antikváriumról. Érdemes elolvasni a fülszöveget:

    http://www.antikva.hu/onan/reszletek.jsp?katalogusid=170136

    VálaszTörlés
  55. Insz...
    Velem egyszer eset meg hasonló szíjazás.
    Hatéves voltam, egy hete kezdtem az általános iskolát
    az óraközi szünetben demonstrálandó, hogy én vagyok a főnök
    elvettem a padtársam reggelijét és mindenki előtt befaltam röhögve.
    Természetesen megkaptam a beírást az osztály főnöktől.
    " kedves szülök ,gyermekük elvette és megette osztálytársa..."
    Bár próbáltam otthon eltitkolni a dolgot, három nap után mégis kiderült,
    apám elképedve kivörösödött fejjel olvasta fel az intőt.
    "Fiam te lopsz ?"
    Fakadt ki.
    Majd azt mondta, fiam, bár soha nem tettem korában ,de meg kell hogy fenyítselek.
    És rá kellett hasalnom a a fotel karfájára és vagy 6x7 lesújtott a katonai szíjjal.
    Rohadt megalázva és dühösnek éreztem magam.
    Ma azt mondom , hogy a módszer bevált.
    Azóta sem eszem meg mások reggelijét,
    bár én nem lennék képes a gyermekemen ezt a módszert alkalmazni.

    Helge

    VálaszTörlés
  56. helge, és ha megenné más reggelijét? :)

    VálaszTörlés
  57. vagy az ön reggelijét enné meg valaki!

    VálaszTörlés
  58. Gyűlölöm a reggelit.
    Ebéddel kezdem azóta a napot.

    Helge

    VálaszTörlés
  59. az én reggelim meg az éhesszellemeké. én sem szoktam reggelizni. :)

    VálaszTörlés
  60. Nálam a reggeli a nap legnyugalmasabb étkezése - legalábbis hétköznapokon. Nem mintha a többit elkapkodnám...
    Valami ilyet állított a népi bölcsesség is; bár az én vacsorám nem koldushoz inkább dúshoz illik.
    MP

    VálaszTörlés
  61. Én sem szoktam reggelizni, de ma olyan dögrováson vagyok egy tegnap elfogyasztott teljes üveg metaxa miatt (ketten voltunk rá), hogy csak egy bőséges reggeli volt képes kiegyenesíteni. Ilyenkor azért helyreáll a világ rendje.

    VálaszTörlés
  62. mp, én tartom magam a félnapos böjt egészségvédő szerepének hitéhez! elnehezíti a létezést ha már reggel alantas emésztésre fogjuk testünket, ezzel béklyózva szellemünket. :))

    gasper, kérem, az ön este más. másnaposan kötelező reggelizni! pl. elmenni egy csarnokba, kolbászt, hurkát früstökölni hideg sörrel, eh ne is mondja, kezdem bánni, hogy tegnap nem ittam le magam. :)

    figyelem! a zwack cég által forgalmazott tömény italok, mint a metaxa is, halálos fejfájást tudnak okozni. lehetőség szerint kerüljék ezeket.
    és persze más, titkos okból is.
    :)))

    VálaszTörlés
  63. "elnehezíti a létezést ha már reggel alantas emésztésre fogjuk testünket, ezzel béklyózva szellemünket. :))"

    Ez így van! Pontosan ezért nem szoktam reggelizni. :))

    Másnaposan a lángos is igen jól szokott csúszni a közeli piacon. És mit tesz a Jóisten, ma délben munkamegbeszélésem lesz egy operatőr barátommal az említett piac egyik talponállójánál, egészen pontosan (vero figyelj!) a Borsodi rendelő nevezetű műintézetben.
    De mielött egy gyógykrigli lecsúszna, szalontüdőt akarok enni zsemlegombóccal a kedvenc kifőzdémben!!! :))

    Metaxáról csak annyit, hogy természetesen magamtól meg nem venném, ajándékba kaptam. A cipóm meg csak azért nem fáj, mert rutinosan bevettem egy aspirint még lefekvés elött.
    Na nem locsogok tovább, ha lesz szalontüdő, akkor arról mindenképpen referálok.

    VálaszTörlés
  64. Én csak hetente egyszer reggelizem, amikor hazamegyek és csak másnap jövök vissza.
    Akkor sem csinálok úgy mintha szenvedélyem lenne, és visszafelé jövet mindig meg kell állnom, mert elálmosodom.
    A félnapos böjt tehát valóban egészségvédelem.

    Most, hogy szóbakerült, beiktatom a jelenséget a népi gyógyászat c. gyüjteményembe, rögvest a lósóska mellé.
    Insz...

    VálaszTörlés
  65. gasper? melyik az a kifőzde? én is ilyet akarok ma enni, és nem tudok jó helyet. azonnali választ kérek! :)

    grift

    VálaszTörlés
  66. Itt nálunk a piacon, fent a másodikon középtájon a Marika kifőzdéje.
    Többek között arról ismered meg a helyet, hogy ott állnak a legtöbben és arról is, hogy kimondottan csinos, kultúrált (értsd: nem proli) csajok szolgálnak ki a pultnál. Itt nagyon faszagányos a szalontüdő, csak nem tudom hogy ma lesz e étlapon, merthogy nem mindig csinálják. De ha gondolod, megtelefonálom dél-fél egy körül. :))))

    VálaszTörlés
  67. grift írta:

    privát ment! :)

    VálaszTörlés
  68. Urak, urak… ilyesmirŒl fecserészni egy fokozottan éhes ember elött…

    Nálam a reggeli általában olyan tízórai-féle, alig is csipegetek pár szelet kenyérkét némi sajt társaságában. Nem csak pénteken :-)
    Az ebéd késŒi, a vacsora meg mint a kutyáé…

    De egy kis sör rendbetesz :-)

    MP

    VálaszTörlés