naplólapok a málnási dossziéból...patkányok

jose maria padilla nyugállományú csendőrőrmester visszateszi az üvegpohárba az egyszer már használt longcsing tealevél kupacot, újból felönti. lefedi.

találomra kivesz a dossziéból egy másik lapot, olvassa.

a város főutcájára merőleges utca az elején egy kicsit kiöblösödött, ott parkolt a környék összes autója. a froschekék harmincas évek béli skodája, amit mozogni sosem láttunk, annál inkább szerelni. froschek bácsi állandóan a kocsit buzulta. a sok állásban a futómű is meg-meg rokkanhatott, hiszen alig volt olyan, hogy valamelyik kerék helyét ne tégla támasztotta volna. aztán ott állt a lábody gróf volgája, persze nem az övé volt, ő csak vezette, hanem a kalapácsos elvtársé, a városi rendőrkapitányé, akinek a bátyja a központi bizottságban ült, de előtte mindketten horthy börtönében, mert partizánok voltak. a volga, amit a lábody gróf vezetett, a hivatali kocsi volt. a rendőrség udvarán ott állt kalapácsos elvtárs sajátja, egy huszas években gyártott csupa lakk, csupa króm, fekete szépség. egy mercedes. biztos partizánként zsákmányolta a fasisztáktól. a volgák elején akkoriban még volt egy szökkenő szarvast ábrázoló, krómozott szobrocska, amit később betiltottak, mert ha a volgákkal elütöttek valakit, akkor a lökhárító megdobta kissé az áldozatot, fel a motorház tetejére, a szarvas pedig felhasította a testét, és az áldozat bele ott tekergett a volga ablakában. és ott parkolt a kilimék topolinója. az sem sokat mozgott.

a parkoló melletti park sarkában volt egy, a szokásosnál nagyobb, beton csatornafedél, megbillenve, ingatagon. körülötte a talajt össze-vissza fúrták a patkányok. ott szoktunk, illetve ott is, patkányra vadászni. az egyik vadászaton, mikor körbeálltuk a menekülési útvonalától elvágott, rémült patkányt, és álltunk ott furkósbotokat lengetve, lesújtani készen, a vadászok szapora, felszínes légzésével, akkor a patkány hirtelen felbátorodott, és tulajdonképpen helyes taktikát választva, felrohant a kőhalmi gyerek nyakába. a kőhalmi gyereket brutálisan verte idegbeteggé az apja. erős ember volt, a gyereket még tíz éves korában is úgy verte két bokájánál összefogva a padlóhoz, hogy csak úgy kongott bele a feje. és ennek a roncs gyereknek, most ott volt a vállgödrében egy vicsorgó patkány. a rémülettől a kőhalmi is, a patkány is megdermedtek. aztán a kőhalminak elnyílt a szája, semmi más nem mozdult rajta, a patkány sem, és folyamatosan, egy hangon, sikítani kezdett. ettől mi is megjegesedtünk. mint egy szoborcsoport. körben mi, most már köztünk a kőhalmi és a patkány - valahogy a mozdulatlanságunkban körülvettük őket-, és a kőhalmi halálos sikolya. talán percekig tartott. aztán megjelent pócs bácsi, és egy valamelyikőnk kezéből kivett husánggal, egyetlen pontos ütéssel lecsapta a patkányt a kőhalmi testéről. a földre került patkányra azonnal rátolta toldi típusú kerékpárját, és addig járatta a testén le és fel a bicikli első kerekét a kormányra nehézkedve, amíg a patkány belső szervei, belei meg nem jelentek a seggén és a száján. közben a kőhalmiban elszakad a sikoly fonala, elnémulva és megmerevedve hanyatt vágódott.
kőhalmi megmentője, a pócs bácsi, tolvaj, betörő, áruházi szarka és egyéb ilyesmi volt. a börtönt is megjárta. időnként megverték a rendőrök. egyszer a munkásőrök is - akik a tanácsháza előtt a lenin szobrot őrizték -, mert pócs bácsi a szobor előtti virágágyásból virágokat szedett akkori szerelmének, aki a moziban volt jegyszedő, előtte meg az izraeli hadsereg őrmestere. a szerelemtől tüzelt pócs bácsi figyelme ellankadhatott, mert a kertészkedés közben két munkásőr termett mellette, fellökték, rátapostak, és megkérdezték, mit csinál. pócs bácsi, vesztére, viccelni akart: csak elültetek néhány virágot. alaposan, nagy kedvvel, véresre verték.
a kőhalmi gyerek többet nem jött patkányvadászatra.

a patkányok ellen a város is harcot hirdetett. csatornamunkás csapatok jelentek meg, tartálykocsikat kísérve. sorban felszedték a csatornafedeleket, és a tartálykocsikból harmonikabordás gumitextil csöveken át vízüveget nyomtak a csatornákba. sorban, minden utcában, minden lehetséges helyen. a patkányok légzőszerveit, tápcsatornáját összeragasztotta a vízüveg, némán vonaglottak a csatornákban, döglődtek. aztán a csatornamunkások leszálltak a mélybe és összeszedték a még élő, vonagló patkányokat. nem verték agyon őket. hegesztőpálcából karikákat hajlítottak és ezekre fűzték, orrukon átszúrva a drótot, a még tekergő patkányokat, majd a mocorgó füzéreket a csatornafedelek mellett hagyva tovább mentek, és ott is leszálltak a mélybe, és ott is elkészítették a döglődő patkányokból a szenvedés köreit. közben állandóan röhögtek. a város tele volt a döglődő patkányok felfűzött halmaival. aztán este teherautóval körbejártak és felhajigálták rá a már alig moccanó patkánykarikákat. a városból egy időre eltűntek a patkányok.


jose maria padilla nyugállományú csendőrőrmester leveszi a szemüvegét, megdörzsölgeti az orrnyergén a szemüveg tappancsainak nyomát, beleszürcsöl a teába, elgondolkodva néz a semmibe. a granadai patkány jár az eszében, a calle misericordián sétált kényelmesen, szinte peckesen, mögötte egy macska, felborzolva, fordított u betűvé görbülve, és bár ösztönei nem engedték, hogy csak úgy otthagyja a patkányt, de megtámadni sem merte.
granada, tele van az is patkánnyal, gondolja, és undorodva leteszi a teát.