2010. február 13., szombat

málnási volvója


málnási a tengerparton fekszik a homokban, meztelenül, a melléig homokkal borítva. két kézzel lapátolta magára a homokot, bántotta a nap. a lábszára már csúnyán leégett. a homok alól csak a farka bújik ki. a nőké szeméremtest. na, ez meg pont nem az. ezen kuncog. a pénisze és a nap viszonya mindig csodálattal töltötte el. az sosem ég le. azonnal barnul. milyen csodálatos védelem ez? és miért pont a farkam, miért nem a teljes bőrfelület, vagy legalább a fej és az arc bőre? ilyen súlyú kérdések foglalkoztatják a strandon. meg a nőket nézi. meg azon gondolkodik, hogy hogyan is hívják katajev, távolban egy fehér vitorla című könyvében a hős matrózt. valami rogyion. eddig jut.

aztán lerázza, lesöpri magáról a homokot, dereka köré köt egy teknősmintás világoskék strandkendőt, és felmegy az étterembe. pljeszkavicát eszik, zlatorog sört iszik hozzá. aztán még egyet. mikor szól, hogy fizetne, kér még egy travaricát is, és rágyújt.

bolbo, ahogy a spanyol mondja, és elárad benne a travarica fűszeres alkoholja mellett saját régvolt volvója bőrülésének elefántürülék szaga.

és megjelenik az iszony szaga is. a nőé. a nőé, aki oviedo egykori bányásztelepén lakott, és bájait egy párkereső lapban hirdette diszkréten, mégis sokat sejtetően. telefonált. a nő azt mondta, hogy százharminc kiló, és megígérte, hogy csinálhat róla aktfotókat. málnási, szobrot akart készíteni. egy borzalmas női testről. egy asszonydémonról. érezte, hogy ez a nő az, akit keresett. száguldott oviedo felé a nemrég vásárolt, olajzöld, hathengeres 260-assal. a transz ugyanaz volt, mint mikor a temető felé igyekezett biciklivel, hogy kiássa a csontvázat. a másik ülésen ide-oda gurult a fényképező.

a csengetésre egy férfi nyitott ajtót, koszos trikóban, szakadt vászonnadrágban, borostásan. egy nyilvánvalóan félhülye zavaros tekintetével nézett rá. a hebegést, hogy a hölgyet…aki hirdet…és párkeres…és telefonon a fotózást is…a férfi fokhagyma bűzű válasza szelte ketté: jó helyen jár, jöjjön be. félreállt, de a belépő málnási után még kitekintett az ajtón, óvatosan, gyanakvóan.

erre azért nem számított. hajszál híján elhányta magát. eddig nem tudta, hogy a bűz képes testet kapva, tömbként megjelenni. és most ott áll egy ilyen tömbben. a tömb a ritkán mosott hónaljak, a tán sosem mosott férfi és női altestek, ürülék és fokhagyma szagából állt össze. a férfi egy sárga függönyre mutatott, lépjen be.

a szobában a nő állt. kopasz volt, vagy inkább vedlett hajú, irdatlan méretű, láthatóan piszkos, melegbűzű. tagjairól fodrosan lógott a háj.

már alig emlékszik másra. a rettenet néha törli a részleteket. bár már fizetett, kér még egy italt, azon át nézi a tengert.

csak perceket töltött a lakásban. a képeket azért megcsinálta, aztán elrohant. a szobaajtóban még beleütközött a férfiba, aki félig a függönybe csavarodva, térdig tolt nadrágban állt, és az ernyedt farkát markolászta.

zuhogott az eső. a volvo mellé rogyott és hányt. aztán, a rászakadó éjszakában, ömlő esőben, tövig nyomva a pedált, menekült. közben, fel-fel röhögött, bazmeg ilyen nincs, kiabálta a hányingertől fuldokolva. egy kanyarban a domboldalból lecsorgó sáron megcsúszott, a padkának vágódott. megúszta. csak az egyik féltengely bánta a dolgot. az éjszakát egy motelban töltötte.

élő, lélegző, szép szobor lett, már agyagból is. nem öntette ki. két nap után lerombolta. a szobrot takaró nedves rongyok alól is feltört a szag. a nő szaga.

lemegy a mólóhoz, eloldja a hajót rögzítő köteleket, beugrik. leül a kormányhoz, gázt ad, kikanyarodik a nyílt vízre, elindul a sziget felé.


48 megjegyzés:

  1. Ez az iszonyatos démonnői bűz!
    Úgy látszik mindenki eltántorodott tőle :)

    VálaszTörlés
  2. málnási bevállalós.

    VálaszTörlés
  3. elefántürülékszag
    ..- ..- -

    VálaszTörlés
  4. Hathengeres volvo, na ne röhögtessen, volvot csak nyolchengeres jetrotal motorral használt úri ember.
    A nő miért volt büdös, talán gomba?
    Egyébkén van valami gusztustalan,undorító ebben a történetben, hogyan juthat valakinek ilyesmi eszébe.
    Mondja kedves Grift miket szokott álmodni, milyen parfümöt használ a maga múzsája?
    Helge

    VálaszTörlés
  5. látja, leskelődő, ilyenek az emberek, rettegnek a hús mámorától! :)

    VálaszTörlés
  6. igaza van, helge! ez egy borzasztó történet. de mi a tököm az a jetrotal motor? ilyet még nem is hallottam, pedig nem az első volvómat nyűvöm. :)

    VálaszTörlés
  7. Remélem, azok ülése textilhuzatú :-)

    VálaszTörlés
  8. @Grift
    Na hallja! Csipesszel az orron mámorkodni nem túl vonzó gondolat :)

    Tevvton morzéja mit jelent?

    VálaszTörlés
  9. honnan jutott eszedbe, hogy pont volvo?

    VálaszTörlés
  10. Valószínűleg a szerelők szlengje volt a volvo 242 -es automata V8-as chevrolet motorra, a 70 es évek közepétől gyártották,de többnyire csak exportra. Viszont ne engem nyaggasson ezügyben én ritkán nyitottam ki a motorház tetőt,undorított a piszkos kábelek és csövek kavalkádja. Csak vezettem, nem szereltem. :)

    Helge

    VálaszTörlés
  11. leskelődő! nem tudom, tewton, mint máshol tegnap kiderült, sokat volt úttörőtáborban, biztos ottan tanulta ezt a maflaságot! :)

    grift

    VálaszTörlés
  12. beni, ennek a történetnek a lényege egy megtörtént eset, és a "hősnek" tényleg volvója volt. ennyire nem tudok leszakadni a valóságról.
    lehet, hogy a szocreál a műfajom? :)

    VálaszTörlés
  13. hahát, helge, maga is volvós!? :)
    egyébként meg nahát! egyszer egy ilyen motor légszűrő malomkerekébe próbált málnási elrejteni néhány amszterdami bélyeget, de nem sikerült. inkább postázta. de ez már egy újabb történet. :)

    VálaszTörlés
  14. Igen egy sevi 242-es V8-as volvoval kezdtem autós pályafutásomat, micsoda motorja volt annak a gépnek mint a méhek zümmögése.
    Az a malomkerék méretű légszűrő mindenkinek felkeltette az érdeklődését, bizony a vikingek nem sajnálták tőle a levegőt. Én nem rejtettem el semmit benne, eszembe sem jutott soha aggódtam volna hogy a sav kárt tesz a motorban.
    Márpedig mint hallottam a 70-80 as években Amszterdamban erősen savazták az üzemanyagot..)

    Helge

    VálaszTörlés
  15. Itt mindenki azzal a kibaszott volvóval van elfoglalva..., miközben pedig ott tündököl történetünkben az az áldott jó Dulcinea del Toboso... :D

    VálaszTörlés
  16. Hjahh !
    Aki nem bírja az emberszagot, menjen inkább állatok közé !
    Akár Volvóval is ...:O)

    VálaszTörlés
  17. Byzo -ny mondom néktek, ne Toboso -djatok az élvezetekben, mert a hús örömének is meglészen a böjtje - ha szabad így magamat kifejeznem, Mr. Tájföl…
    Nem hiába tudjuk: Dúl Cínea - míg, hogy a don Xihótt-e, az még nem tudható…
    A képezömasina tán modern Leicafilmes, mint akkor mondták, de milyen márka?

    VálaszTörlés
  18. Kedves Byzo miért gondolja , hogy egy formatervezett volvo nem olyan értékes alkotás, mint mondjuk a maga Cervantes által formatervezett Dulcinea del Tobosoja. Gondolja végig, milyen sivár lett volna formatervezett világunk volvo nélkül.
    Viszont az igaz, hogy Cervantes nélkül a volvo sem úgy nézne ki mint ahogy az ma kinéz.
    Persze maga nélkül sem.:)

    Helge

    VálaszTörlés
  19. kérem, milyen nagyszerű, hogy megígértem a legutóbb gaspernek egy volvo posztot. maguk volvóznak! :)

    VálaszTörlés
  20. Különben kemény dolgok a szagemlékek. Egyszer csak gyanútlanul szimatot kapunk és képesek akár évtizedek múltán is egy pillanat alatt visszarepíteni egy adott szituációba, amit már régen magunk mögött tudtunk. Aztán mégsem.


    És igen! A Volvo menő! A 242-es kétajtós, körlámpás az egyik gyengém:

    http://home.swipnet.se/oldtimers/242.jpg

    Na meg az Amazon:

    http://www.ultraswank.net/wp_uswank/wp-content/uploads/images/volvo-amazon-1958-520x295.jpg

    VálaszTörlés
  21. Kedves Helge! Csak részben értünk egyet..., abban mindenképp, hogy minden hat mindenre... De akkor is azt kell mondanom (Jertek jó nyelvészkedők..., mondjátok gyorsan: de-vel nem kezdünk mondatot...:D ), hogy az irodalom mégiscsak fennköltebb dolog, mint holmi technika... A nő meg különösen..., bár az is igaz, hogy az meg csak néha..., rövid időre..., de mégis... :D És még azt kell mondanom..., de a festészetet már mégse keverem ide..., ezzel nem bántom... :)

    VálaszTörlés
  22. a sógorom - aki autókereskedő - azt mondta, hogy a volvó egy fos. má bocs.
    persze lehet, hogy csak rosszul lehet eladni. :o))

    VálaszTörlés
  23. Gasper, a szagemlékek.
    képtelen vagyok elszakadni a szilvalekvár főző üst tűzfelőli oldalára ráégett tapasztó lószar szagától. negyven éve kísért.
    az audi kék bőrének a szaga viszont erotikus. vagy kancás, hát nem tudom.
    a szagok kitörölhetetlen beégnek a memóriába.

    VálaszTörlés
  24. most írtam gaspernak emilben, hogy pár órája point erről beszégettünk.
    a szagok, illatok úgy beégnek a gyerekbe, hogy huszon-harminc évek múltán, egy véletlen konstelláció, melynek része az illat, mintegy csőben repíti az embert vissza egy pillantás alatt. aztán ott álsz, mint egy darab sár, és nem tudod, hogy a föld fordult-e alattad vagy te szaladtál körbe, míg visszajutottál.

    nagyszerű érzés, mikor megérezzük, a szem világán túl is van létező. sőt, ott van.

    VálaszTörlés
  25. De mélyen meghajolnék, ha nem félnék attól, hogy megfájdul magától a de rekam. :)

    Az nem baj, hogy nem hisz a formavilág elsőbbségében, de azért talmi technikává degradálni egy volvot, elég felületes ítélet. Gondoljon csak Altamira és Lascaux barlangjaira, milyen régóta serénykednek a tervezők, hogy ne keljen csak sámlin és hokedlin ülve, kézzel és lábbal, vajlingra bukva elfogyasztania az ételét, nem beszélve a szépen formázott boros és söröspoharainkról melyekkel koccintani szokott. :)

    Soha ne feledje milyen hosszú volt az út idáig.

    Bár az autó számomra is csak egy helyváltoztató protézis azért szoktam értékelni az esztétikáját is, akár az épületekét, a lakásokét, nem is beszélve a zeneművekről, ezek mind nagyon fontos részei civilizációnknak. Akárcsak egy szép szobor vagy mondjuk a piktúra, melyről tapintatosan nem akart lesújtóan nyilatkozni, nehogy engem megbántson. Természetesen nem bántott volna meg, mivel nem szokásom járulékos képességeimmel azonosítani magamat. :))

    Gondoljon bele mivé is lennénk, ha folyékonyabb halmazállapotunkkal azonosítanánk magunkat. :)

    Helge

    VálaszTörlés
  26. Kedves Byzo!
    Ezzel a megszólítással kellett volna kezdenem előző válaszom.

    Helge

    VálaszTörlés
  27. vero, nem irigylem. egy ilyen hülye sógorral nem lehet könnyű! :)

    VálaszTörlés
  28. a szagok. nekem az őszi eső szaga, de csak bizonyos napszakban, vagy talán hőfok függő is, a kiloccsant agyvelő szaga. az emeletről leugrott nő széttört koponyájából kidőlt-kifröccsent agyvelő látványa, és a napi vedör, valahogy így sült az agyamba, :))

    VálaszTörlés
  29. A volvo valóban nem a legvágyottabb autó Skandináviában viszont,hogy mindenki beavatott legyen, elárulok egy kifejezést, melyet bátran használhatnak, ha véletlenül gizda,svéd rendszámú volvóssal találkoznak.

    svensonbil ( ejtsd: szvenszonbil), jelentése, kispolgári, átlagos, unalmas autó.
    Persze ez nem azt jelenti, hogy nem szívesen birtokolja a svéd , csak így szokták lekicsinylőn illetni, igen gyakran pont azok
    akiknek semmilyen kocsijuk sincs.

    Helge

    VálaszTörlés
  30. Azért ez még a 80-as években sem számított szvenszonbilnek.
    Elképzelem málnásit amint nyomja a gázpedált és megy a kedveséhez.

    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/22/Silver_volvo_262_front.jpg

    Helge

    VálaszTörlés
  31. helge // ahogy ezt a képet elnézem, ezek a svédek ojrópa amerkásai.

    VálaszTörlés
  32. vero,
    ez a Volvo az Amerikába szállított duplalámpás verzió, silver ghost kivitelben.

    VálaszTörlés
  33. akkor 10est lőttem, csak a szomszéd táblára :o))

    VálaszTörlés
  34. Azt hittem, hogy maga pillékre szokott lövöldözni. :)

    VálaszTörlés
  35. Gasper, ne feledjük: az Angyal is Volvoval jár… :-)

    (Bár eredetileg Jaguar E volt betervezve :-)

    http://en.wikipedia.org/wiki/File:Volvop18395va1961front.jpg
    http://en.wikipedia.org/wiki/File:Volvo1800s.JPG
    Végül vett egyet magának is:
    "Roger Moore was so smitten with the Volvo that he ended up buying one for his own personal use."

    VálaszTörlés
  36. Helge / 2010. február 16. 6:14 / ha ez nekem szólt, akkor hadd opponáljak azzal, hogy mindezen inkanció csupán a lelki/szellemi élmények és állapotok tárgyi világban való megjelenése.

    gasper // pillékre? csak üres állapotban. most is folyamatban van 2. egy fehér és egy vörös. párhuzamosan.

    VálaszTörlés
  37. vero,
    rozézunk, rozézunk, házirozézunk? :)))

    VálaszTörlés
  38. nem egybe! az már régen volt. még 94ben.
    de maga ezt honnan tudja?

    VálaszTörlés
  39. inkanció = inakrnáció

    he-he.

    VálaszTörlés
  40. Vero, ne vegye rosé néven, de Ön eléggé inkanászodott :-)))
    Vagy csakranászodott?
    Kéretik nem hírbe hozni a nász más jelentésével :-D

    VálaszTörlés
  41. Mos'már teljesen összezavarodtam...
    Akkor most vegyek volvót vagy ne vegyek volvót..?
    Már napok óta hurcolom a zsebemben ezt a vastag köteg ötvennégyezres bankót, egyre büdösebb, nemtom mitől...
    Már szaga is van, kiküldtek a kocsmából annyira elviselhetetlen...
    Azt mondták dugjam el kinn a hó alá, akkor bejöhetek.
    Na szépen vagyunk.
    Az összes munkakerülő volvós ott feszít odabenn én meg menjek ki.
    Én, aki adózó államppolgár vagyok...
    Insz...

    VálaszTörlés
  42. Felváltottad a száznégyezres bankókat?
    A vásárlással meg várjuk meg, míg kijön az első kínai széria. Stílszerűen a Tigris. Merthogy már annak az éve van egy hete...

    VálaszTörlés
  43. vero, dülöngélünk, verdessük lefele a poharakat? pillékre vadászunk? :))))

    VálaszTörlés
  44. maguk meg itten a hiperinfláción viccelődnek, aztán sírás, meg ilyenek, ha beüt? :)

    VálaszTörlés
  45. gasper, bizony az egy ámerikai változat. nekem volt egy eredetileg olasz piacra gyártott normál kivitelű, de ilyen börbevonatú tetős. hát, penge vót, jó kis csajozóskocsi! :)

    VálaszTörlés
  46. vero,
    hogy honnan tudom? Nem olyan nehéz az ilyen csumpi dolgokat kikövetkeztetni. LOL

    Grift,
    ismerem ám az olasz vonalat. Én is vezettem párszor digózós hétnegyvenest.

    VálaszTörlés
  47. Helge! "...mivé is lennénk, ha folyékonyabb halmazállapotunkkal azonosítanánk magunkat."

    Ez jó..., ámbár engem igazol...

    Mégsem becsülöm ám én le a köröttünk levő, alkotott formavilágot... És dehogy feledem "...milyen hosszú volt az út idáig", ez csaknem minden nap eszembe jut...
    Ráadásul a napokban éppen az autók formavilágával vagyok folyamatosan elfoglalva, mert erősen autóvásárlásban vagyok... Nekem meg ráadásul nem csupán a színárnyalat nem mindegy, de a legapróbb kis pöcök is számít... Na jó-jó..., a pöcök az mindig számít... :) :D :)

    VálaszTörlés