spejbl és hurvinek

lassan vánszorgott a villamos, jose maria padilla őrmester feje hol a mellére zuhant, hol az ablaknak koccant. ilyenkor felébredt, és ijedten meresztette a szemét az ablakon túli világba, keresve valami támpontot, hogy hol járhat. félt, hogy elalszik és túlmegy a helyen. persze újra és újra elaludt. előző nap halálosan leitta magát. bejárta a híres sörözőket a moldva mindkét partján, aztán, talán fent a vár környékén, valami bikában végezte a napot. mintha kidobták volna, ilyesmi. homály. olcsó szálláshelyén, a jozefov mögött, reggelre elromlott a kazán, és nem volt meleg víz. semmi másra nem vágyott mint egy fürdésre, vízben lebegésre, könnyűségre. hányás után a hideg vízben megmosta az arcát, és elővette a várostérképet. kinézett magának egy uszodát, valahol délen, vysehrad után, szemben a veslarsky szigettel. a villamos billegve, néha csikorogva, vagy szinte sikítva - ilyenkor majdnem hányt, nyelte a nyálát- araszolt a podolska utca mentén.

meleg vízben ázik. a lány jut az eszébe, aki a villamoson félúttól szemben ült vele. pont olyan volt a tekintete, mint a nőnek, akit a malagai strandon az öltözőfülkében hágott meg. ehhez sem szólt, ahhoz sem.

a büfében ül, bérelt fürdőköpenyben.

a haját mossa. veri a vállát a zuhany. a vízsugár jó erős. mint a szögek zápora. hajából, szeméből kimossa a szappant, ránéz a szürkés csempére. vastagon vízköves. megfordul, a szemközti zuhanyállásban egy idős ember mossa középkorú fiát. lábuknál zöld műanyag vödör, abba mártogatja a szivacsot, amivel tisztogatja a fiút. nem beszélnek, nem énekelnek, nem néznek egymásra. ha fordulni kell, megüti finoman a vállát, vagy a nyakát, ha előre kell hajolnia. aztán borotvakészüléket vesz elő, széttekeri pillangószárnyait, beleteszi a pengét, beszappanozza a fiú arcát, borotválni kezdi.

hallja, ahogy serceg a szőr.

a belvárosban sétál a szállása felé. már ivott egy becherovkát. megáll egy kirakatnál, szinte üres, csak valami drapéria és két báb. spejbl és hurvinek.