2010. február 20., szombat

spejbl és hurvinek


lassan vánszorgott a villamos, jose maria padilla őrmester feje hol a mellére zuhant, hol az ablaknak koccant. ilyenkor felébredt, és ijedten meresztette a szemét az ablakon túli világba, keresve valami támpontot, hogy hol járhat. félt, hogy elalszik és túlmegy a helyen. persze újra és újra elaludt. előző nap halálosan leitta magát. bejárta a híres sörözőket a moldva mindkét partján, aztán, talán fent a vár környékén, valami bikában végezte a napot. mintha kidobták volna, ilyesmi. homály. olcsó szálláshelyén, a jozefov mögött, reggelre elromlott a kazán, és nem volt meleg víz. semmi másra nem vágyott mint egy fürdésre, vízben lebegésre, könnyűségre. hányás után a hideg vízben megmosta az arcát, és elővette a várostérképet. kinézett magának egy uszodát, valahol délen, vysehrad után, szemben a veslarsky szigettel. a villamos billegve, néha csikorogva, vagy szinte sikítva - ilyenkor majdnem hányt, nyelte a nyálát- araszolt a podolska utca mentén.


meleg vízben ázik. a lány jut az eszébe, aki a villamoson félúttól szemben ült vele. pont olyan volt a tekintete, mint a nőnek, akit a malagai strandon az öltözőfülkében hágott meg. ehhez sem szólt, ahhoz sem.


a büfében ül, bérelt fürdőköpenyben.


a haját mossa. veri a vállát a zuhany. a vízsugár jó erős. mint a szögek zápora. hajából, szeméből kimossa a szappant, ránéz a szürkés csempére. vastagon vízköves. megfordul, a szemközti zuhanyállásban egy idős ember mossa középkorú fiát. lábuknál zöld műanyag vödör, abba mártogatja a szivacsot, amivel tisztogatja a fiút. nem beszélnek, nem énekelnek, nem néznek egymásra. ha fordulni kell, megüti finoman a vállát, vagy a nyakát, ha előre kell hajolnia. aztán borotvakészüléket vesz elő, széttekeri pillangószárnyait, beleteszi a pengét, beszappanozza a fiú arcát, borotválni kezdi.

hallja, ahogy serceg a szőr.


a belvárosban sétál a szállása felé. már ivott egy becherovkát. megáll egy kirakatnál, szinte üres, csak valami drapéria és két báb. spejbl és hurvinek.

31 megjegyzés:

  1. Szolgálati közlemény: Vettem egy autót... Nem Volvó..., Passat... Viszont cseh... :)

    VálaszTörlés
  2. Mi ez a sápatag letargia?
    Hol egy darab kötél édes istenem?
    Insz...még életben...

    VálaszTörlés
  3. Igen, nekem is valami hasonló volt az első benyomásom: se hús, se hal, se mámor.

    Csak később tűnt fel az idős férfi, aki középkorú fiát mosdatja, borotválja.
    Spejbl és Hurvinek?

    Hm. Halványan rémlik valami bábfilm.

    Málnási élettelibb figura, az biztos :))

    VálaszTörlés
  4. sápatag letargia, se hús se hal? nem tudom. ez egy nagyon telt történet! :))

    VálaszTörlés
  5. byzo, nem rossz, deee megleptél! :)

    VálaszTörlés
  6. jose maria padilla őrmester még életében nem mosdatott vak gyereket. Talán látót se.

    @Byzo: Cseh? Hogy a manóba? Ne Passat!

    Spejbl és Hurvinek után nagyot fordult a cseh animációs technika - jött Jiří Trnka a nagyobb opuszokkal és így tovább. Persze azokat nem "valósidőban" vették fel, mint őket ott fent...
    És akkor a rajz és kombinált technikájú filmekről még nem is beszéltünk!

    És a magyarokról sem... de hagyok teret Gaspernek is a régvárt és érő mozitörténeti posztra :-)

    VálaszTörlés
  7. mp, padilla? nem tudom, talán nem.
    de ez a huszáki zuhanypiéta ez volt. vízköves, szappanzsíros, gőzös tragédia. a heti egyszeri nagyfürdés, a halott anya, az apa a hibás /nem vak/ fiával. szívbe mar, évtizedek múlva is. párás caravaggio. :)

    VálaszTörlés
  8. MP,
    ha már cseh animáció, akkor van itt ez a Svankmajer nevű fazon, akinek akad néhány idevágó melója.

    Kezdetnek mondjuk ez:

    http://www.youtube.com/watch?v=c9k5Ct7EHuE&feature=related

    Itt pedig megnézhettek egy kedves kis trailert az ürge eddigi életművéből:

    http://www.youtube.com/watch?v=R7Un8UyJu54&feature=fvsr

    Mondjuk szerintem Spejbl és Hurvinek jóval hátborzongatóbb, mint ennek a Svankmajernek a világa.

    VálaszTörlés
  9. Grift! Meeeg...? Hámmámé...? Az ember ingatag...

    MP! Deee... Passat és cseh... Ugye hová lett a világ...?

    VálaszTörlés
  10. nem szeretem az őrmestert, az őrmestereket. málnási prágában absintot vedelt volna, staropramennel kísérve, és még malagába is hulla részegen érkezett volna.
    málnási egy kemény fickó, de ez a savanyú verejtékbűzös őrmester...ez meghágott bárkit?
    grift, ne röhögtess, cserepes a szám:)

    VálaszTörlés
  11. Gasper, ezt biztosan ismered :-)
    http://www.youtube.com/watch?v=I2fMop2lQv4
    Tiszta királydráma... mert az is. Bár már nem cseh :-)
    Krtek még?

    VálaszTörlés
  12. byzo, látod, ez egy elitblog! cseszkó passzáttal járnak egyes olvasók! micsoda világ, azt' nem is volt olyan régen /25 éve?/, mikor a jegygyűrűdet ittuk el prágában! :)))))))))))))))))

    grift

    VálaszTörlés
  13. beni, maga szigorú a jó őrmesterrel! :)
    én azt mondom, több őrmestert, kevesebb málnásit! :)

    grift

    VálaszTörlés
  14. na, ne zavarjanak, nekiállok ossobucot csinyáni! :)

    g.

    VálaszTörlés
  15. és ányecska?

    krtek a koberec

    VálaszTörlés
  16. jó.
    én meg hagymaszószt a főtt gyöngyöshöz, aztán jut málnásinak is.
    abszint nincs.

    VálaszTörlés
  17. MP,
    erre emlékszem, egyszer átküldted mailben. :)

    Grift,
    remélem hogy lesz valami gasztrobloggereket megszégyenítő minőségű fotó arról az ossobucoról. A fotókat várom a villanypostámban!

    vero,
    Krtek forevör! Tegnap is néhány epizódot néztünk dvd-n.

    VálaszTörlés
  18. Gasper // még egyetemen is azt néztük. igaz akkor már csehül :o)) csak a bukéja miatt.

    spejbl & hurvinyek 16-os karika. kinézet: a 8. utas a halál; sztori: 30 alatt nem érthető.
    nagyon keméyn.

    VálaszTörlés
  19. Grift! Ittuk-ittuk, de az a második jegygyűrűm volt, mert az első egy hideg téli stoppolás alkalmával elhagyódott valahol Bp. és Dújv, között... Másfelől nem ez volt Málnásiék legjelentősebb szipákolása..., csak emlékeztetnék a svédországi túrád utáni tortúrára az akkor aktuális bermuda háromszögben (szerintem akkor wernesgrüner-húszéves-bécsisöröző)... és akkor nem is beszéltem..., na de hagyjuk... Volt egy-két este... Micsoda vidék..., etc... :)

    Egyébként pedig...: Őrmester és Málnási arányában én se nyúlnék jó őrmink szereplési arányához durván..., kellemesen el van ő osztva a történetben..., semmi baja... :)

    VálaszTörlés
  20. Mintha amnéziás lettem volna, irigykedve olvasom a történeteiteket a 80 as évekről.Nekem is vannak emlékeim, de azok valahogy másfajták és nem tudom senkivel megosztani.
    Helge

    VálaszTörlés
  21. helege, maga pontosan emlékszik! magának nincs mire emlékeznie. :)))

    VálaszTörlés
  22. Kedves Grift!

    Miért kell undorítóan mocskos stílusban az LMP-t rágalmaznod és mocskolnod a mandiner blog kommentjében? Gondolom valami jobbikos díszfasz mondhatta neked azokat a hazugságokat, amit odaírtál, mert az ő érdekük, hogy lejárassanak minden konstruktív új politikai erőt.

    VálaszTörlés
  23. kedves gyűjtőhely vagy gyújtóhely? /azért ebben a nickben van valami iszonyúan rémületkeltő! :)/

    nem rágalmaztam, a véleményemet mondtam el. :)

    egyébként az az elegáns, ha az ott írtakat ott vitatjuk meg, itten pedig az itteni tartalmakat!

    VálaszTörlés
  24. Ebből a történetből engem az apa és fia jelenet nagyon megfogott. Összeszorult a szívem ettől a gondoskodástól... olyan szép...


    Azt érzem, hogy az ilyen másnapos-hányós-hágós képekre már immunis lettem... :o)))

    VálaszTörlés
  25. nalátja, mások meg pont azt hiányolják, keveslik! :)

    hogy szép e az ilyen gondoskodás? talán nem ez a jó szó rá. szomorú szépség ez, ha egyáltalán.

    VálaszTörlés
  26. Igen, szomorú, de olyan megragadó... Mert talán az ember nem látja a gyereke korát... talán a negyven éves gyereket fürdetni olyan, mint a tízévest és csak a külső szemlélőből vált ki idegenkedést... Mint mikor látok egy anyát, aki felnőtt, értelmifogyatékos gyerekét eteti... Köztük megállt az idő, a gyerek kisgyerek maradt, és neki semmi furcsa nincs a helyzetben, hiszen ő sem nőtt fel, mint ahogy a gyerek sem. Nekünk szomorú, de nekik talán örök boldogság a helyzet... Ki tudja... Szóval nekem sok érzés van abban a képben...

    VálaszTörlés
  27. értem, és valószínűleg így is van, egy-két helyesbítendővel. a felnőni képtelen gyerek gondozása nemigen hiszem, hogy öröm a szülőnek, legfeljebb belefeledkezett pillanatokban. voltak vágyai, hogy az övé is olyan lesz mint a másé, meg a mindenki, azt' pont nem úgy lett.
    és azzal az egészségesek vigasztalják magukat, hogy a "bolondok" boldogok. látott már maga a bolondokháza kerítésénél kéregetőket, nézelődőket, a kertben sétálókat? hallotta a bolondokháza nyári nyitott ablakán kiszűrődő ordításukat?
    és a "fiát mosdató apa" kép megrendítő volt, az biztos. még hőzöngő, másnapos ifjúként is. látja, meg is maradt. :)

    VálaszTörlés
  28. a blogspot halódása miatt, vagy mit tudom én miért, nem értek ehhez az ördögi rendszerhez, MP barátunk mailban küldte hozzászólását, íme:




    @Grift: - mi az, hogy…


    Kivezényeltek minket a kaszárnyából egy idösek otthona (egy melléképülete) tetejének bontásához. Csongrád megyében történt. Nem meglepő, hogy az otthon egyben asylum is vala. Hát ott. A legboldogabb egy húszéves leány volt, aki az udvar-kertben táncolt. A hóna alatt tartotta a rádiót, mert nehéz volt, mögötte hosszan húzódott a hálózati kábel a porban…

    A zenét csak Ő hallotta, mások kimaradtak belöle.

    Jártam "vendégségben" a Lipóton is. Megint eladásra kínálgatják, az alapítók meg forognak alant…

    Az ordítás néha a javulás jele, vagy a késlekedö nyugtatóé. Egyébként csönd van.

    De mára már nem maradtak ilyen intézmények - ha az egy hatóságit leszámítjuk, amibe a lövöldözöt szállították.
    Idekint (mi van hol?) lassan már fel se tünnek - eggyel több, vagy kevesebb, mit számít?



    Üdv

    MP

    VálaszTörlés
  29. Valószínűleg nem öröm, és nem így akarta, de én a legtöbbször azt látom, hogy ezeknek az anyáknak ez mintha az életcéljukká, létük kiteljesedésévé vált volna...
    Van itt a környéken egy idős asszony. Kerekes hordágyon hozza ki a fiát "sétálni", levegőzni. Mindig segítek neki a padkán levinni, ha látom... Annak a nőnek az arcán én békét látok és nem keserűséget, a fiát pedig pont úgy gondozza, törölgeti, itatgatja, mintha baba volna... Nem tudom, hogy boldog-e... A mostani agyammal azt mondom, hogy én nem lennék az a helyében. Viszont az is biztos, hogy az őbenne inkább elfogadást látok, mint beletörődést és ez szerintem feltételezi azt, hogy megleli a szépet, a jót a helyzetben.

    VálaszTörlés
  30. Szép amit írtál rah, de sajnos én egyfolytában MP beszólásán röhögök:

    " jose maria padilla őrmester még életében nem mosdatott vak gyereket. Talán látót se."

    Na jó legyünk komolyak.
    Beesteledett és még nem adtam ebédet a kutyámnak.
    Insz...

    VálaszTörlés
  31. Kedves Insz...
    Felvidítottad a lelkemet :-)

    No, azért Grift "huszáki zuhanypiétája" sem semmi !

    Sajnos meg kell jegyeznem, hogy egyes anya státuszúak valójában örülnének a dolgok ilyen fordulatának... Nem fenyegeti őket a vész, hogy a drága gyermeket elveszik tőlük...
    Nem levegőbe mondom: találkoztam valós ilyenekkel...

    VálaszTörlés