2009. augusztus 8., szombat

a jobbik részem

nekem nem fog hiányozni. én vagy húsz éve megszöktem tőle. nem lehetett elviselni azt, hogy ahányszor hallgatom, olyan érzés fog el, amilyen a leittasodott gyenge embert, aki meghatódik saját létezésétől, és azt a disszonanciát sem, hogy lényegem egy része tőlem különállón létezik. az első négy lemez után többet nem hallgattam. megszöktem, mint ahogy megszökik sok ember, ha olyan nővel találkozik, akit saját részének érez, és akitől ha most nem szökik, akkor végleg az övé lesz.

bereményi és csengey teleírt papírlapjait elfújta volna a szél, ha nem találnak erre az angyalra. mint a parton gyújtott öngyújtó fénye és a világítótorony viszonya. úgy tette a mindenség részévé a szövegeket, hogy a mindenségbe rántotta a hallgatóit.

ritka ajándéka a létezésnek.









14 megjegyzés:

  1. Bíztam benne, hogy lesz itt valami...

    ....

    VálaszTörlés
  2. Micsoda vidékekre került most.
    Csak irigyeltük a fiúvilágát, melyből a lányként kívül reked az ember, nézi csak üvegen át, és ideáll meg odaáll, mégis becsillog az üvegtábla.

    VálaszTörlés
  3. Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk
    Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?

    VálaszTörlés
  4. Ma hallottam a tévében, hogy Bereményi ezt nyilatkozta:

    Nem kis dolog az, hogy egy terméketlen korban termékenyek tudtunk lenni (nyilván Cseh Tamás és ő).

    Hát, igen.

    És: "nem lehetett elviselni azt, hogy ahányszor hallgatom, olyan érzés fog el, amilyen a leittasodott gyenge embert, aki meghatódik saját létezésétől, és azt a disszonanciát sem, hogy lényegem egy része tőlem különállón létezik"

    Én szeretem ezt az érzést:-) Főként ha katarzis a vége:-)

    ü
    bbjnick

    VálaszTörlés
  5. Merteuil márkinéni2009. augusztus 10. 9:08

    "bereményi és csengey teleírt papírlapjait elfújta volna a szél, ha nem találnak erre az angyalra."
    Ez micsoda képzavar! Az angyalok általában súlytalan fajta, nem tudnak azok legfogni szélben libbenő papírokat.
    Az a papírnehezék.

    VálaszTörlés
  6. márkinéni!
    ennek szaladj neki újra!

    VálaszTörlés
  7. bbjnick
    én is szeretem, csak nehezen viselem. :)

    VálaszTörlés
  8. "...Fáskerti elvtárs, legyen már olyan szíves..."
    A kakastollas Úristenit, miért vitted el a fiatalságom?

    VálaszTörlés
  9. benikuty!

    voltunk, vagyunk, leszünk! ;)

    VálaszTörlés
  10. Merteuil márkinéni2009. augusztus 11. 11:41

    Grift!
    Futok, futok, de ez az angyal-dolog valahogy nem jön össze nekem. :)
    Éljen az alkotói szabadság!

    VálaszTörlés
  11. márkinéni!
    tudod, én a nehezebb fejű olvasóimat is nagyon szeretem! ;)

    VálaszTörlés
  12. Részleteznéd egy kicsit a Fundation National Francisco Francós emblémát? Ez mi?

    VálaszTörlés
  13. Névtelen!
    nem, nem részletezném. ott a gúgli, lehet kutakodni.

    VálaszTörlés