lapok a tengerről

branko bácsi hajózott, saját kereskedelmi hajója volt. aztán eladta a hajóját, mert újat akart. lefoglalózott egy szép hajót szaud-arábiában, és kölcsönt kért a banktól. a bank nem adott, a foglaló elúszott. branko bácsi már nem tengerész. a ház apartmanjait adja ki. és bővített. nem kicsikét, úgy kétszeresére növelte a házát. kettőszázötvenezer euro kölcsönt vett fel. nem jönnek a vendégek. télen már enni sincs nagyon mit. a szomszéd házat felügyeli szívességi alapon a szezonon kívül, onnan csen ezt azt. maradék olajat, száraztésztát, konzervet. átnézek, ott ül a teraszon, bámul a semmibe.


anya, apa, gyerek. negyvenesek, a gyerek tán hét. csontsovány anya, kopottas szeméremszőrrel, megöregedett gyerek, soha fel nem növő, örök anyásgyerek apa. mint a kosárban a kutyakölykök. úgy fekszenek a kékre festett vasrúdból és száraz pálmalevelekből készült napernyő alatt. a mamához bújnak, gügyögnek, kényeztetik. nem zavarón. a nő köztem és a nap között áll. bőre alatt gyűlik a halál viasza.. rákos. az apa és a gyerek egy ideje búcsúznak tőle. most alommelegben. este a gyerek és az apa apró gumicsónakba préseli magát és elindul az öblünkön túlra. az anya, a feketének tűnő, sűrű fenyőerdő felé indul el. elnyeli. a gumicsónak is eltűnik az oroszlán alakú szikla mögött.


a sziget két ura, a két pásztorkirály egyikének fia, kalifront, szerelmes lett a sziget keleti része urának, barbatnak a lányába. barbat, a lányát, draga-t, egyszer a pásztorok közé engedte. vesztére, mert kalifront azonnali és olthatatlan szerelemre gerjedt iránta. a közeledés heves és merev lehetett, hisz draga futásnak eredt rémületében. kalifront kergetni kezdte, majd a jamina barlangnál utólérte és be is teljesítette volna vágyát, de diána, a hozzá hevesen imádkozó leányt az utólsó pillanatban kővé változtatta, így mentve meg kalifront erőszaktevésétől. kalifrontot megbüntették az istenek. élete végéig fákat kellett ültetnie, kicsapva a puszta természetbe. testét vad gyapjú fedte be idővel, abba magok szóródtak, azok kikeltek, bokrok, fák nőttek belőlük. maga is egy darab erdővé vált. az istenek is eltűntek. csak az erdő maradt.


kétezer éves olajfa ültetvény. öröklés, házasság, vagyonegyesítések és szétforgácsolódások. nyolc méter átmérőjű kör, a közepén egy sokszáz éves olajfa. a kört középmagas kőfal határolja. pár négyzetméter földvagyon. niko-nak is egy fája volt. a háborúban eszéknél és plitvicén szolgált. ölt. nem sokat, nem is keveset. egy fájt neki, a szarvas felett guggoló, a tetemet zsigerelő szerb fiú. az agya a szarvasra fröccsent. szomorúan és betegen tért haza. kitüntették, munkát is kapott. egy strandon szedte a belépti-díjat. novemberben leszüretelte a fáját. kipréseltette az olajat, üvegekbe töltötte. lehordta a pincébe. aztán éjjel kiment a fájához, és a zágrábban vásárolt husquarna láncfűrésszel kivágta azt. a dőlt fa egyik felálló ágára felkötötte magát. azt nem tudta, hogy az apja is erre az ágra akasztotta magát, mikor megjött goli otokról.


draga apja, franjo, a vajdasági falu és környéke nagyembere volt. vagyonban és valamirevalóságban nagy, nem funkcióban. a háború idején megkereste egy ismerőse, nem közeli, nem távoli, egy semmi különös ismerős. olyan amilyen mindenkinek van. behívták a fiát, most a kaszárnyában van, de vinnék a frontra hamarosan. segíts, franjo! mit én tudom mit tehetek, de valami lesz. a tizenhat éves lányát küldte be a kaszárnyába a fiúhoz, látogatóként. a lány vitt egy adag civilruhát a látogatásra, amit a fiú a wc-ben felvett, aztán kisétáltak együtt, mint látogatók. neki nem volt többet háború, kiszökött az országból.
ülünk a parti kávézóban, a pincérfiú jön-megy, nem ismeri meg draga-t. draga nem szól neki, hogy ő volt aki a ruhákat vitte.


a kétévesnek: szép a tenger? széééép, de mikor megyünk hazaaaaaa?! aztán vált: ha hazamegyünk, bemegyek az iskolába a zsuzsa nénihez és rózsaszín pez cukrot eszünk és táncitáncizunk. ki az a zsuzsa néni? azt nem mondom meg.