2009. július 22., szerda

szerencsétlen utazás egy sziklacsúcson

Vasárnapi Újság 1865. szept. 17.


Az Alpesek között a Monte-Rosa hegyláncz a legnagyobb; mert míg a Montblanc mint egy óriás emelkedik ki a környező apróbb hegyek közül, addig az alig 400 lábnyival alacsonyabb Monte-Rosa majdnem hasonló magasságú hegysor által van körülvéve.
Mintegy húsz évvel ezelőtt e hegyláncz, mondhatni, még egészen ismeretlen volt; csak az újabb időben vették közelebbről vizsgálat alá, nevezetesen egyik csúcsát. az úgy nevezett Gabelhornt, először folyó év július 7-ikén mászták meg.
De egy másik sziklacsúcs, az úgynevezett Matterhorn, az újabb időben tett számtalan kísérlet daczára, emberi lábaktól még mindig érintetlen maradt. Ez egy 13,800 láb magas szikla pyramis, melynek falai minden oldalról meredeken magaslanak föl, hogy megmászását mind ez ideig lehetetlenségnek tartották. Azonban az idő erre is elérkezett, habár a győzelem megkívánta a maga borzasztó áldozatát. Ugyanis a londoni „alpesi klub” néhány tagja, - ezek közt Whymper, a ki az Aiguille sziklacsúcsot éppen kevéssel azelőtt mászta meg - elhatározták, hogy e meredek sziklán is kísérletet fognak tenni. Kívüle még Hudson Károly, Haddo és a 19 éves lord Douglas Ferencz vállalkozott. Vezetőül chamounixi Croz Mihályt és zermatti Taugwaldot s ennek két fiát vették magukhoz, s júl. 13-ikán gyönyörű időben a veszélyes útra Zermattból vidám kedéllyel kiindultak.
Hudson Károly Londonból vassodronyt hozott magával, melyet a közönséges kötél helyett voltak használandók; azonban mivel ezúttal csak egy kis próbakirándulást, úgy szólván csak bátorság-nyerés végett akartak tenni: ez érczsodronyt Zermattban a fogadóban hagyták, a miért még az egyik Taugwald fiút vissza kellett küldeni. Különben is az egész társaság, azon reményben, hogy csakhamar visszatér, csupán 7 üveg bort vitt magával.
Könnyen eljutottak a hatalmas sziklacsúcs aljára s júl. 13-ika éjjelét ott töltötték a hóban. De nem aludt senki, csupán Douglas lord, kinek ifjúsága még ily fáradalmas út kényelmetlenségeihez nem látszott szokva lenni s hajnal hasadtával már az egész társaság útban volt. A fölmenetel várakozáson fölül sikerült. Délután két órakor elérték a tetőt s Zermattból távcsövön nézték, midőn fölérkeztek. A visszaindulás három órára volt határozva. - Szokás szerint, derekuknál fogva mind a heten egy hosszú kötél által voltak egymáshoz kapcsolva, hogy ez által mindegyiknek több támasztéka s biztossága legyen. A sor élén Croz vezető állott, utána a négy utazó, végül a másik két vezető Zermattból. Mindnyájan vidám kedélyben voltak az öröm miatt, hogy az emberfölöttinek vélt merény sikerült.
Azonban egyszerre Douglas lord megsikamlott, s valamennyit magával rántotta, s mind a heten iszonyú sebességgel zuhantak az alattuk tátongó mélység felé. De az öreg Taugwaldot, ki a kötél legfelső végén volt, nem hagyta el lélekébersége, s a kötelet egy kiálló sziklacsúcsban megakasztotta. Már azt hitték, hogy meg vannak mentve, midőn a nagy teher alatt a kötél ketté szakadt s Croz, Hudson. Haddo és Douglas, szikláról sziklára, 4000 lábnyi mélységbe alázuhantak, a mint a rettentő jelenetet képünk is mutatja. Csak Whymper és a két Taugwald érkezett zermattba vissza, a borzalmas utazás emlékével.













20 megjegyzés:

  1. Merteuil márkinéni2009. július 22. 16:12

    Mi lészen itten az apropos?

    VálaszTörlés
  2. nem lészen. illetve a július. más nem.

    VálaszTörlés
  3. Merteuil márkinéni2009. július 22. 17:41

    Ha nem lészen, akkor nem lészen...
    Idézett műben feltűnően sok a nagybetű...:-)

    VálaszTörlés
  4. nagybetű? csak nem írom át a majomkodásommal a cikket? :)) ez egy szöveghű közlés. egyébként annyi a sztori, hogy mikor készültünk zermattba, nőm egész más után kutatva a könyvtárban, belebotlott ebbe az újságcikkbe. aztán, a zermattban töltött utolsó éjszakán ugyanezt a történetet adták egy 30-as évek béli svájci filmen, a helyi tévén. így bevésődött, és valahogy hozzám nőtt ez a történet. aztán valamikor véletlenül megtaláltam a gépemen, és így.

    VálaszTörlés
  5. én is a miért felől érdeklődtem volna. az előzőek fényében max. kontrapunktként értelmezhettem, de eredeti szépségében méginkább meglepő a "szerzőtől".

    grat. ma első helyen hoz a gugli a gőzdómok előtt, ha beütlek.

    VálaszTörlés
  6. most látom, hogy a matternorh egy gőzdóm :o))
    furfangos!

    VálaszTörlés
  7. grift, ezt nem is te teláltad ki! itt megtaláltam, ahonnan másoltad!
    archiv
    http://paperspast.natlib.govt.nz/cgi-bin/paperspast?a=d&d=DSC18651020.2.32&l=mi&e=-------10--1----0-all

    VálaszTörlés
  8. nem akarom széthivatkozni a posztot, de akép miatt elkerülhetetlennek látszik
    http://www.edinburghacademy.org.uk/seniorprospectus/alumni/douglas.htm

    VálaszTörlés
  9. vero! nagyon jó! köszönöm a kiegészítéseket. mondjuk az gondolható volt, hogy a vasárnapi újság valahonnan átvette a cikket.

    "grift, ezt nem is te teláltad ki! itt megtaláltam, ahonnan másoltad!"
    mint fentebb már elmondtam: természetesen nem én találtam ki, hanem felbukkant a vasárnapi újság akkori száma- :)

    VálaszTörlés
  10. igen, persze. ez volt a mai imbecil hsz-em, amire rávetődtél.
    mikor a hülyegyerek szórakozik :o)

    VálaszTörlés
  11. Merteuil márkinéni2009. július 23. 11:40

    Miért jutott ez a kép az eszembe?

    http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/images/bruegel-vakok.jpg

    VálaszTörlés
  12. na, vero, én meg azt hittem, hogy a fejedben futó pille/étted?/szárnyú vezérhangya azt súgta neked, hogy ez nem is egy igazi újságcikk, hanem valamiféle stílbravúr kísérlet. de látom, aztán összeállt.
    napi imbecil! kész!

    VálaszTörlés
  13. elolvastam szépen a glosszát is. na, ha ilyet tudsz írni ... szívesen olvasgatnék egy vodka és uborka iii-at
    mennyire kemények voltak régen, hogy a keresztneveket mindenhol magyarították! a jelenlegi tendenciával összevetve érdekes kontraszt lenne, megnézni mi volt akkor az emberek fejében!

    VálaszTörlés
  14. Merteuil márkinéni2009. július 23. 14:50

    Ma nem terem mű, mely babérkoszorút érdemel?

    VálaszTörlés
  15. kizsigerelnél? nem akarok minden nap feltolni valamit. meg nem is vagyok egy szorgalmas ember, meg egyáltalán, szóval érted? :)

    VálaszTörlés
  16. Merteuil márkinéni2009. július 23. 15:32

    Nem, nem értem. Szolgálatot vállaltál ezzel a blog-indítással, tehát mostmár dolgoznod kell!
    Nem zsigeri kérdés...Úri kötelesség!:-)

    VálaszTörlés
  17. Hoppá, Grift! :o))
    szolgálunk és ...

    VálaszTörlés
  18. Merteuil márkinéni2009. július 24. 15:17

    vagy már nagyon is...

    VálaszTörlés