
mária! fizesd be a csekkeket! kiabált utána az ura. a férfi a fürdőszobában állt pizsama alsóban, félmeztelenül. borotvahabot fújt a tenyerébe. ott vannak a cipősszekrény sarkán! szia drágám! felhívsz az orvos után? fel, megyek, szia!
mária kilépett az ajtón, furcsán lebegett, nem is tudta, hogy ment le a lépcsőházban. már a kapuban volt. kilépett, a kezében tartott csekkeket összetépte, eldobta, nézte, ahogy szállnak a sárga fecnik. pörögtek, billegtek a levegőben, aztán szépen belesimultak a latyakba. átlépett rajtuk, elindult valamerre.
meglátott egy parfümériát, bement, hosszasan próbálgatta az illatokat, telefújt egy csomó papírcsíkot, a csuklóit, alkarját, és a kardigánja ujját. már szédelgett a szagoktól. még egy perc és elhányja magát. végül a csekkekre kikészített pénzből vett egy parfümöt, nem is tudta melyiket, milyen illatút. nem érzett már különbséget a szagok között.
a málnási csókja. a gondolat a falhoz támasztotta.
egy rigójancsit kérek, egy sarokházat, egy túrószeletet és egy moszkauert. egy kapucsínót, és egy szénsavas vizet. igen, egy tányéron. a moszkauerbe belekóstolt, a többit összenyomogatta a desszertvillával. legalább gyerekem lett volna. beleivott a kávéba.
vett egy cipőt, magán is hagyta, a régit becsomagoltatta. szeretett így vásárolni.
törte a cipő. megállt, igazgatta. felnézett a sercegve villogó neonfeliratra. mozi. bement, vett egy nagy zacskó pattogatott kukoricát, egy literes kólát, beszédelgett a nemrég kezdett vetítésre. alig ültek a sorokban. leült a harmadikba, letette maga mellé a kólát, a kukoricát, a régi cipő zacskóját, a táskáját. nézte a képeket, csak a fényerősség változásait érzékelve. aztán felállt. mindent otthagyott. hívna kérem, egy taxit?
jó napot, doktor! hogy van, mária? mit gondol, doktor úr? haza szeretne ma még menni? miért, hazamehetek? ha akar.
nem akarok.