naplólapok a málnási dossziéból...halak

jose maria padilla nyugállományú csendőrőrmester feláll a fotelből, megfordítja a lemezt. aztán leállítja a lemezjátszót, rájön, hogy megtelt a feje zenével, mégsem hallgatja meg a másik oldalt.

ledől az ágyra, olvasni próbál, de giulietta masinán jár az esze. tegnap látta a cabiria éjszakáit egy régi filmeket játszó moziban. a felénél kijött a vetítésről. megdöbbent. mikor régen látta, nagyon tetszett neki, és el volt hűlve, milyen nagyszerű színésznő ez a masina. most meg azt látja, hogy egy gyermekded filmben hülye pofákat vág a nő. és nagyon rossz. és amatőr. nem akart azon gondolkodni, hogy mos akkor ő öregedett vagy a film ennyire múlékony anyag. inkább átadta magát az intellektuális levertségnek.

próbálkozik, de nem tud olvasni, lehunyja a szemét, elbóbiskol.

hamar felriad, eszébe jut egy cetli a málnási dossziéból, előkeresi, olvassa.

a szomszéd cellában a fényképész van. azt mesélik, hogy az anarchisták kiszúrták miatta barcelonában egy ember szemét, hogy ez fotózhassa. az a kép még csak meg sem jelent, sehol.

a patkányok egymás hátára állva próbálják elérni a gerendára akasztott kenyeret. körben állnak a cella falához lapulva. mikor juan lelövi azt, amelyik már majdnem eléri a kenyeret, akkor új patkány ugrik elő, egy pillanat alatt átrendeződik a felépítmény, aztán juan megint lő, a patkány a csúcsról legurul, a többiek félrehúzzák, közben a vérző sebbe kortyolnak. fegyelmezetten várják a következő lövést. juan filozófiát hallgatott, mielőtt meg szeretett volna halni a köztársaságért.

juan ellép a patkánycirkuszos cella elől. megáll egy másik előtt. a rácson át lelövi a fiút. a fiú, észre sem veszi, hogy meghalt. a sebei elmérgesedtek, magas lázban álmodik. ebben a káprázatban éri a golyó. a plaza mercadón áll, fél kézzel egy oszlopnak támaszkodik. sört iszik, közben inezre mosolyog.. beborul az ég, nem látja a lányt, csak a nyárson forgó szopósmalacokat.

lassan húzom az ujjam az olajlábazat feletti csíkon, két emeleten át.

padilla feláll, elindítja a lemezjátszót. hegedű. halak.

málnási levele máriának

mária!

nincs igazad.

miért nyúltam a szoknyád alá abban a presszóban, ahelyett, hogy csak a szemem futtattam volna végig a combodon? azért, mert a férjed az, aki a szemét futtatja egy nőn, és azt hiszi, hogy mindig, minden helyzetben megelégedtek ezzel. és nem tudja, hogy néha a démonotok kerekedik felül és nem gyengédségre, visszafogott, tiszteletteljes közeledésre vágytok, hanem állatias leplezetlenségre, macskavinnyogású kéjre. szerinted nem éreztem, hogy szinte felhúzod magad a kezemre, abban a presszóban? szerinted nem éreztem már a villamos végében, mielőtt odaléptem hozzád, az éjszakai vágybűneidet? nem tudtam, hogy nem én kellek neked, málnási, és nem is egy tisztes udvarló, és nem egy kis izgalom, aminek úgyis a reggeli szürkearcú rántottazabálás a vége? neked pont ez kellett, és pont így. és pont olyan megalázó zárójelenettel, ahogy elküldtelek, emlékeztetve arra, hogy a beteg gyereknek indultál gyógyszerért. azt hiszed, nem tudom, hogy ennek a jelenetnek az emléke izgat fel még mindig? fogod? érzed a bűngigászt? a gyerekkel szembeni bűnöd izgat. csak azért írom ezeket, hogy tudd, elfogadd, én csak valami varázstükör általi megvalósulása voltam annak, ami benned működött. így nem várhatsz tőlem semmit. te teremtettél, de csak egyszeri volt az alkalom. ha mégsem, akkor egy utad lehet. otthagyni a férjed, a gyereked, és a legrosszabb énednek élni. a démonodat szolgálni. ezt nem akarod, gondolom, ez a bűn útja.

ne akarj tőlem semmit. én nem létezem. te teremtettél, akkor, mikor kiolvastam belőled a vágyadat. a vágyadat kiélted, egy jó időre el leszel nélküle. nélkülem is. tőlem nem várhatsz semmit. érzelmeim nincsenek nőknek tartogatva. végrehajtom, amit vágynak. közben meg nem érdekeltek. csak a látvány. a saját kéjem. a nő személyisége, érzelmei, tisztességes vágyai, szeretetigénye, és egyéb hülyeségei nincsenek számomra.

felejts el, mária.

ps.: persze, ha megint malackodhatnék vagy, és ezt képes is vagy maradéktalanul bevallani magadnak és nekem, de csakis akkor, hívjál fel!

és küldök egy képet. tavaszi encián. ilyentájt virágzik az alpokban. gondolj enciánra.

málnási

málnási szerelmes

belehajolt a hajamba és azt mondta, érzi rajta a tojás alá pirított szalonna szagát. és azt kérdezte, minden reggel rántottát sütsz a férjednek? és azt, hogy ugye legalább tíz éve nem lépett hozzád férfi, sem utcán, sem villamoson? azt is mondta, hogy a villamos végéből érezte a bőröm illatát, és azt, hogy szálljunk le és igyunk egy kávét. mikor a presszóban ültünk, és a térdemet fogta, akkor azt mondta, úgy remeg a combod, mint egy haldokló lónak. és felnyúlt a szoknyám alá.

mária, málnási ágyán fekszik, meg szeretne halni. és közben azon töri a fejét, hogy hogyan fogja felhívni holnap málnásit. vagy még ma délután. megsemmisült. ilyen szégyent még nem érzett. bele lehetne halni. érzi, hogy képes lenne meghalni, de nem tudja megtenni. az előbb még ordított, vonaglott, sikított, haláltusát vívott. robbanásszimfónia néhány hullámba sűrítve. kéjkantáta. soha ilyet. elképzelni sem tudta. málnási gumikesztyűben. mint egy állatorvos a tehénnel. a lába között most is ott a gumikesztyű.

a szobában egy nedves rongyokkal letakart agyagszobor. iszonyú szagot áraszt. csak most érzi meg. felkel. szédeleg. kimegy az előszobába. a fürdőt keresi.

málnási beáll mellé a zuhanyfülkébe, mária megsimogatja. málnási leveszi magáról az asszony kezét. elég volt. öltözzél! azt mondtad, a gyógyszertárba indultál. meg hogy otthon fekszik betegen a gyerek.

menjél!

mária nem száll villamosra, képtelen lenne emberek közé vegyülni, hozzájuk érni. gyalog megy, kezében a recepttel. nem tud sírni sem.

töredék a málnási dossziéból

első asszony: repülj, magzatom, repülj!

második asszony: a kertben ülnek, a hölgy kéri, a lány töltsön még teát. kitölti. a csészében elül a hullámzás. a tea tükrében nézi az elszálló farman-doppeldeckert. megretten a szíve, a csésze a földre hull.

harmadik asszony: enst johannes berger, kurt max georg junghanns

kórus: chemnitzből, berlinbe repül a két hős. bajtársak tapsolnak, éljeneznek, pezsgőt nyitnak. részegek. a hősök mélybe buknak. villám és eső. eső áztatja a halottakat. a víz junghanns nyitott szemébe csorog. sárral keverednek berger tagjai.

újságcikk:

Katonatisztek szerencsétlensége

Két bátor német katonatiszt életével lakolt azért a vállalkozásáért, hogy Freibergből Drezdába akart jutni repülőgépen. Junghans és Berger hadnagy, illetőleg főhadnagy már ismételten repültek az Albatrosz kettős fedelű gépen, a repülés egész simán ment, természetes azonban, hogy a veszedelem épp akkor jelentkezett, a mikor legkevésbé számítottak rá. Freibergben szállottak fel és bajtársaik lelkes tapsai között emelkedtek a levegőbe. Már jó messzire jutottak el, mikor eddig kiderítetlen véletlen folytán a repülőgép elveszítette az egyensúlyát és mintegy négyszáz méternyi magasságban többször megfordult a levegőben, majd zuhanni kezdett. E közben Berger főhadnagy kibukott az ülésből és oly gyorsan zuhant le, hogy teste a földhöz való ütődés alkalmával mély gödröt vájt ki. Junghans a gép alatt lelte halálát.

1912.október

negyedik asszony: erich, hozza a rúzsomat, siessen, hozza!

"nem messze van ide maksa, két pinából lesz egy sapka"

a közismert és népszerű szerző, grift, a május elsejét maksa mellett, óriáspince-tetőn töltötte. a címben idézett mondást, mely egy nemrégen eltávozott öreg színész ajkát hagyta el néha-néha, is a tegnap mondták neki. grift neteződött, fotózott ezt-azt. s látott különféle ételeket, úgymint miccs, -azt sajnálta, hogy a másik székely nemzeti étel, a pizza nem volt képviselve a sokadalomban- meg töltött káposzta, meg román csobán készítmények, sajtok, fele disznó, fele birka kolbászok, meg mamaliga, s ilyenek. aztán látott kicsi székelyeket a teaültetvényen, s köveket feliratokkal, s építményt, s erősen rugódó ló gazdája ellen rohamozó rendőröket, s miccsér álló zsandárokat. meg a kosárfonó bácsikát. elégedett volt, barátokkal találkozott, csíki sört, s szekszárdi bort ivott.