naplólapok a málnási dossziéból...a zuhanók

jose maria padilla nyugállományú csendőrőrmester elégedetten nyújtózkodott a foteljében, pihent volt, nyugodt, nyaralásból jött meg tegnap. orbaiszéken, szörcsén töltött egy hetet. többször berúgott a helyi adria büfében, de sosem volt rosszul másnap. reggelente megivott egy csíkit, aztán hidegvízben megmosdott, és elsétált a kocsmába. valahogy megértette magát a sem spanyolul, sem románul nemigen tudó helyiekkel. tölt egy pohár cruzcampot, és felüti a málnási dossziét.

valaki leugrott, mondta anyám, és a forró vasalót lerakta a horpadt, kopott alumínium tálra. később ez a tál a rajta felejtett forró vasalóval együtt beleégett a konyhaablak párkányába. de addig még évek telnek majd el. most az erkélyre szaladtunk, és láttuk, hogy a szomszéd házról tényleg leugrott valaki. az ötödiken a lépcsőház ablaka nyitva van, talán onnan. a halott nő a hátán feküdt, a hasán a ruhák, a bőr, a hús, a belek, a gyomor, vagy ezek közül néhány, szét volt nyílva. mintha még gőzölgött is volna a hasüreg. talán ősz volt, nem emlékszem. honnan tudtad, hogy leugrott valaki? olyan a hangja, mint ha egy összetekert szőnyeget dobnának le, mondta. hallottam már ilyet. na, fejezd be a leckédet!

valaki leugrott, mondtuk egyszerre. anyám lerakta a zoknit, amit éppen stoppolt, én a szöveggyűjteményt dobtam az íróasztalra, és az erkélyre szaladtunk. valóban, a szomszéd ház hátsó frontján futó garázssor elején egy nő feküdt összetört fejjel, a nyitott koponyából kidőlt agydarab az esőtől vizes aszfalton pihent. lemehetek megnézni? a többiek is mind lent vannak, látod! menjél. és ott álltam a halottól úgy öt méterre, mikor az apró termetű, vagy százötven centis doktornő emelgette, forgatgatta, nézegette. akkor még nem tudtam, hogy ez a nő lesz a körzeti orvosom, és mikor középiskolásként hasmenésre hivatkozva lógni akarok, gumikesztyűt húz és felnyúl, hogy kitapintsa az igazságot. ezt még nem tudtam, de azt igen, hogy kemény a nő. aztán pár hét múlva észrevettük, hogy a közeli pinceablak sűrű rácsába beleszáradt néhány kifröccsent agyvelődarab. pontosabban a büdösimi vette észre, a focit rugdostuk ebbe az ablakba éppen, aztán valamiért nem pattant vissza, és a labdáért lehajoló büdösimi felkiáltott, basszátok meg, itt van a nő agya. még néhány hajszál is volt benne. sokáig nézegettük.

aztán a komor bácsi. ezt nem hallottuk. meg nem is voltam otthon, már nagyfiú voltam, az utcán lógtam. valaki jött kiabálva a térre, hogy leesett a komor bácsi. komor a bátyám osztálytársa volt. a komor bácsi meg gyári munkás, olyan otthon is fúró-faragó ezermester. most éppen a televízió új antennájának a zsinórját eresztette le az ablakukból kihajoló komor néninek. valahogy az egyensúlyát vesztette és a komor néni arca előtt elsuhanva a főutca széles járdájára zuhant. a szétnyílt hátából kiállt a gerincoszlopa, mint egy fél íj. a komor bácsi ott feküdt a divatáru bolt előtt. aztán jöttek a siposok, dinnyével a kezükben, adtak egy szeletet. álltunk, néztük a komor bácsi körül növekvő vértócsát, néztük a kiálló gerincét és dinnyét ettünk. a leve az ingünkre csorgott.

padilla őrmester kitölti a maradék sört, megissza. elteszi a dossziét. nem málnásira gondol.

pancho gombái

tudod lányom, mikor még a villányi polgár panzió udvarán voltál kalitkába zárt kacagó gerle, és anyáddal ott szálltunk, akkor, kirándulás közben, kicsit eleredt az eső és mi beültünk egy romházba, aminek a falára anyád születési dátuma volt felírva, anyád ezt mesélte:

málnási a mexikói panchótól kapta spórát. illetve nem kapta, hanem a mexikói megkérte, hogy menjenek le a pincébe. ott levette a kalapját. erre a kalapból és pancho hajából dőlni kezdett a spóra. egy hét múlva teremnek, mondta.

a köztársaságiak úgyis mindent elvittek, majd gombát eszünk.

a hét letelt, lement a pincébe. a talajról, a falakról, a boltíves plafonról, vékony, hosszú száron kis kalapot viselő gombák nőttek, tömött csoportokban. egyet letört, megkóstolta, nem ízlett. még egyet megkóstolt, még nagyobb émelygés járta át a gyomrát. próbálkozott. megsütötte, vagyis inkább akarta, de szinte semmivé töpörödött a gomba. egyet összemorzsolt, tejsavóba áztatta, úgy kóstolta, így sem volt sokkal jobb. na, a pancho is jól kihúzott a szarból, gondolta.

aztán felment a napvilágra, ledőlt egy szénarakatra. nézte az eget. el is aludt.

egy iszonyatos csattanásra ébredt. az agya csattant. mint álomban, testelhagyáskor. kicsit felült, végig nézett magán. lesöpört néhány szénaszálat a szoknyájáról, benézett a blúza alá, a melleit vizsgálta. szépek. a lába köze elolvadt. égett és olvadt. és tágult, és leveses lett. és ömlött a nedv. ki az utcára, végig a dombon, bele az árkokba, a templom előtt tócsává állt össze, a kutyák belenyaltak, ordítva egymásra rohantak, és csak folyt tovább, szörcsögve nyelte a föld, de mindet nem bírta, fényes csiganyál borította a falut, a dombokat. a folyóban a halak ívni kezdtek. feküdt boldogan, reszketve, halkan, magának vinnyogva. nő lettem, vagy mi a fasz van?

toledóban rohan. le és föl a szűk utcákon, egyik faltól vágódva a másikig, cikkcakkban. beesik az apró térre. felnéz a templom tetejére. a tetőn egy pap. egy intésére az egész város forogni kezd a templom körül, aztán a másik kezével int, a város leáll, és a templom forog, pörgeti a papot. kigúvadt szemmel pörög. elszáll. toledó felett lebeg. fejére csendőrsapkát igazít, széttárt karral lebeg és kiabál. nem hallja, mit.

angyal áll felette, meztelen, szárnya szigorúan zárva, csak a válla felett látszik ki kicsit. az angyal szája mozog. nem a fülével hallja, a fejében szól a hang. ábrahám vágja izsák torkát, ábrahám torkából vér csurog az égbe, izsák vére tér a mennybe, sívalingam fröcsög az égbe, a nedvek egyesülve áztatják gósen földjét. aztán már nem érti, mit mond. az angyal kacsint, gombakalapját az égbe hajítja.

fényben áll. ha a vászonhoz ér az ecsettel, villanás. szinte üt a fény, de nem minden érintésnél. hittel hiszi, hogy csak az avatott vászonérintésnél jön a fényrobbanás-helyeslés. aztán egy dombon csúszik le, felette zsiráfok rohannak el. bebújik egy levél alá.

compostelában ül a nagy füstölőben, leng hosszan a magasban. alatta saigon. azt bombázza. látja a szakadó testeket. de leginkább a fényeket figyeli. a robbanások fényeit, a felcsapó dzsungeltüzeket. repül, valahol saigon felett.

aztán az eső alábbhagyott és átmentünk gyűdre és anyád mécsest gyújtott, hogy te gyere, de akkor nem jöttél. a mécsest is mind elfújta a szél.

Betörőket és kommunistákat keresnek

Betörőket és kommunistákat keresnek. – Több, mint száz embert állítottak elő.

A Hétfői Hírlap tudósítójától.

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka a rendőrség nagy razziát tartott a VIII. kerület egész területén.
A razziát az tette szükségessé, hogy a rendőrség tudomást szerzett arról, hogy az utóbbi időben elkövetett falbontásos betörések tettesei a józsefvárosi lebujokban tartózkodnak, ezenkívül egy szervezkedő kommunistatársaság nyomai szintén erre vezetnek.

A razzia első része már délután hat óra tájban kezdődött. Rendőrök és detektivek megszállták a Rákóczi-utat a köruttól egészen a keleti pályaudvarig. Minden gyanus kinézésű férfit és nőt igazoltattak, és a kiknek kellő igazolásuk nem volt, azokat előállították a Conti-utcai kapitányságra.

A tulajdonképpeni razzia este tiz óra tájban kezdődött és hajnali három óráig tartott. Majdnem az összes detektivcsoportok és nagyszámu rendőrségen a Népszinház-, Német-, Vig-, Conti-, Fecske-, Kender- és József-utcai zugkorcsmáit és kávéházait vizsgálták át.

A Népszinház-utca és Fecske-utca sarkán levő büffetnek majdnem az egész közönségét bevitték. Több mint száz embert fogtak össze, akiket részben a VIII. kerületi kapitányságra, részben a főkapitányságra állítottak elő, ahol még az éjszakai órákban megkezdték a részletes igazoltatást.

Az előállítottak nagyrésze kellően tudta magát igazolni, ezeket rögtön el is bocsátották. Több nótórikus csavargó és munkakerülő is volt előállítottak között, ezeket a toloncházba küldték ki. Mindössze négy-öt olyan maradt a főkapitányságon, akik a falbontásos betöréssel gyanusíthatók. Ezeket vasárnap kihallgatták, de egyelőre bizonyíték egyik ellen sincs.

Ugyancsak szombaton délután a VI. kerületi rendőrkapitányság az erkölcsrendészeti osztállyal karöltve, a VI. kerületben is általános nagy razziát tartott. A razziát, melyet 20 detektiv vett részt, Róna Zoltán rendőrkapitány vezette.

Elsősorban az ismert kéteshirü kávéházakat és lebujokat keresték fel ebben a kerületben is a razziázó detektivek, de ellenőrizték az utvonalakon fekvő szállodákat is.

A Király-utcai kávéházakba nagy riadalmat okozott a rendőrség megjelenése, sokan menekülni akartak, azonban a rendőrség emberei elállták a kijáratokat, ugy hogy senki sem vonhatta ki magát az igazoltatások alól.

A razzia a késő esti órákban ért véget. 22 férfit és két nőt állítottak elő a kerületi kapitányságra. A férfiak közül négyet a rendőrség már régebbi idő óta köröz különböző büncselekményekért. Ezeket előzetes letartóztatásba is helyezték. A többiek ellen lefolytatják az eljárást és azok, akiknek nincsen foglalkozásuk, a toloncházba kerülnek át.

1923.

málnási a bronzvárosban sétál

egész éjjel utazott. négy ló száguldott a postakocsi elé fogva a visító szélben, szakadó esőben, a fekete, morgó ég alatt. orrát az ablakhoz nyomva nézte a kocsi mellett repülő denevéreket, sárkányokat, szellemeket, a kaffogó állkapcsú, rohanó farkasokat. a kocsis felváltva csépelte ostorával a lovakat és a szörnyeket. egyszer csak bronzváros kapujánál voltak. és sütött a nap. nem érzett fáradtságot. mintha nem is az ő teste utazott volna.

nem mehetett be a városba. előbb meg kellett szívnia a jósforrás valamelyik csecsét.

a jósforrás egy kétszáz éves öregasszony volt, három cseccsel. ha az emberfia látni akart, akkor jól meg kellett szívnia a szipirtyó valamelyik csecsét. a bal csecsből májas hurka sületlen tölteléke folyt, a jobb csecséből nátronlúg és kéngőz, a középsőből pedig elvarázsolt cigányasszonyok összegyűjtött havivére. volt egy negyedik csecse is, a lába közt. azt, csak az angyal nevű rühös kutya szokta szívogatni. ült egy átok a banyán, miszerint egész élete megromlik, ha nem kutyával szívatja a lába közét. az angyal nevű rühös kutya szeretett erre a különös csecsre járni, hiszen bűzös, vedlő és koszlott volt, és a szívásra bőségesen megeredt belőle a nyákos, rothadt döggomba ízű lé, amit az ilyen rühös ebek nagyon kedvelnek.

málnási megszívta a szipirtyó bal csecsét. dőlt belőle a májas pép. végülis ízlett neki, éhes volt. az utolsó nyeleteket már nem érezte, valami éber bódulatba került. mozdulni nem tudott volna, de az eszét igen élesnek érezte. és látott.

mit látsz fiam? kérdezte a szipirtyó.

a három királyleányt.

redundanciát, turbulenciát, és klitoriszt. és a királyt, aki mindig az udvari látnokra bízta a névadást, és a látnokot, aki béljóslással, asztrológiával, ólomöntéssel vizsgálta a jövőt és annak visszavetülő árnyékát, a jelent. így a királyi család tagjainak mindig a természetükhöz illő nevet talált. a kis redundancia már az arannyal szegett pólyájában is a feleslegesség érzésével küzdött, ébredező kis eszével nem értette mi dolga neki a földön, ahol már amúgy is annyian vannak, és mindenkinek megvan a maga foglalatossága, azonmód, ahogyan a teremtő azt kiparancsolta. turbulencia kiszámíthatatlan, kedélyében és életerejében örvénylő, hol vidáman kacagó, hol kásás hangon zokogó, változó egészségű gyermek volt. klitorisz, valóságos vénuszként született, gyermeki bája mögül hamar elősejlett a pokol feslettsége, imádott meztelenül futkározni a kastélypark labirintusszerűen ültetett bokrai között, felettébb szerette a május végét, mikor a bő esők után a selymes fű már az ágyékáig ért, és futás közben a szeméremajkak közül mindig veresen kimeredő csiklócskáját simogatta. fertelmes kancacsikó, morogta a király, ha meglátta klitoriszt.

és a varázslót.

aki egyedül élt, és ritkán hagyta el a város elkülönített negyedét, amit a hozzá hasonlóknak tartottak fenn, és ahol élték a maguk különös, babonás, buta életét. akihez, ha nagy néha kiment az utcára, mindig hozzácsapódott a kutya, aki angyalnak hívta magát, és aki a kocsmából kibóduló és aztán porba zuhanó hortyogóknak a fülébe nyalta-súgta, hogy ő ember volt, csak az öreg elvarázsolta. ezért a másnapos remegve ébredők mind azt hitték, hogy ugyanazt álmodják a kutyáról, ha a kocsma borát isszák. mindenesetre, és a biztonság kedvéért is, ha az angyal nevű, mindig bűzlő, rühes és undorítóan alázatos pofájú eb a közelükbe somfordált és meglátták gyűlöletet sütő, mindig csipás szemeit, hát gondosan megrugódták.

és a hírt.

a hírt, amit a vándormuzsikus és krónikás hozott. furcsa, szaggatott ritmusú, lüktető énekét, amely elbeszélte a királykisasszonyok, redundancia, turbulencia és a kis klitorisz hirtelen megbetegedésének hírét. a városka lakóit nemigen hozta lázba ez a hír, élték tovább az életüket, hiszen mit is tehettek volna a lányok érdekében, egyikőjük sem értett az orvosláshoz. bezzeg a hegyes kalapú varázslót érdekelte a hír. jött, ment, olyanokkal állt szóba, akikkel eddig még sosem, kérdezett, nyüzsgött, gyűjtötte mind a híreket, magában beszélt az utcán, vagy talán rontó varázsigéket mormolt, izgatott volt. láthatólag, fajtájára jellemző módon, igyekezett valami hasznot húzni a szomorú hírből. kapzsi, pokoltüzű szemében ott villódzott a palota, a hatalom, a lányok, és a városka megszerzésének őrültnek tűnő terve. és csak ő tudta, a saját meséikből, hogy nem is olyan őrült, és pláne nem példa nélküli az a terv.

és a muzsikust.

aki, mikor a városkába érkezett az angyal nevű rühös eb nagy csaholása kíséretében, kendergúzként mutatkozott be a kocsma népének, és nevéhez méltóan, ügyes kis cigarettákat sodort nekik, miután helyet kért közöttük. persze, a rémálmokkal gyötört eszű kocsmanépség azonnal a szívébe fogadta a kissé zavaros beszédű idegent, és nagyon meg is szerették vicces természetét és cigijét. ettől kezdve gyakrabban szűrődött ki vinnyogó, buffogó, visszatarthatatlan röhögés a kocsmából, mint a régente megszokott ingerült, néha ordítós lárma.

és aki, egy délutáni órán, mikor kiültek a kocsmalakók a fal melletti lócára és bamba nyugalommal tartották arcukat a délutáni nap sugarába, végleg eltűnt.

jól van fiam, bemehetsz már a bronzvárosba. mindent láttál.

málnási, a bronzvárosban sétál.

méri a bundesligában, avagy torzítson értelmesre szöveget!

beírtam az előző szövegemet a bing nevű fordítóba:

Mary! pay the cheques! He shouted at, followed by the ura. the man in the bathroom, we had pyjamas in the bottom pane. the tenyerébe borotvahabot blown. There are the cipősszekrény corner! Hi honey! felhívsz after the doctor? Hi, I'm going!

Mary has left the door, oddly, swam, not even knowing that has gone down the lépcsőházban. It was already in the Bundesliga. you have left, the összetépte, held in the hands of checks being thrown away, watching the yellow fecnik. included, billegtek in the air, then so much the latyakba belesimultak. valamerre crossed them, has been started.

He went into a long, parfümériát, próbálgatta, the aroma, papírcsíkot, telefújt a lot of the wrists, your forearms, and kardigánja. I've szédelgett the odours. even a minute, and elhányja. Finally, the paper cheques prepared by money took a fragrance, which could not, what kind of illatút. no longer a distinction between odours.

Kiss of the málnási. the thought of the demands of the wall.

I'd like a rigójancsit, a sarokházat, a túrószeletet and a moszkauert. a cappuccino served daily, and a sparkling water. Yes, a continues. the moszkauerbe that, the rest of the desszertvillával összenyomogatta. It would have been at least baby. beleivott the cafe for breakfast.

He took a shoes, private left, carefully packed the old one. my beloved so buy.

broke with the shoes. He was stopped. He looked up the blinking neonfeliratra sercegve. cinema. He went, he took a large bag of pattogatott corn, a litre soda, beszédelgett recently began to run. I look at the lines. We sat down in the all, he himself next to the coke, the corn, the old shoes zacskóját, in his bag. by looking at the images, only the brightness changes in érzékelve. then he stood up. everything are left. calling please a taxi?

good day, doctor! that is, Mary? What do you think, doctor? you want to go home yet? why, hazamehetek?
If you want.

aztán a lovári angolról vissza magyarra:

Mary! fizessen a csekket! Ő kiabálta, követ a ura. az ember, a fürdőszobában, mi volt pizsama az alsó ablaktáblában. a tenyerébe fújt borotvahabot. Vannak a cipősszekrény sarok! Szia méz! felhívsz után az orvos? Szia én megyek!

Mary elhagyta az ajtót, furcsa módon, lebegett, nem is tudta, ment le a lépcsőházban. Ez volt már játszott a Bundesligában. kilépett, a összetépte tartott a kezében, kidobni lét, ellenőrzések, a sárga fecnik figyeli. tartalmaz, a levegőben, majd annyira a latyakba belesimultak billegtek. valamerre keresztbe őket, el lett indítva.

Ő elment egy hosszú, parfümériát, próbálgatta, aroma, papírcsíkot, telefújt a csukló, alkarok és kardigánja sok. Ive ' szédelgett a szagokat. még egy perc, és elhányja. Végül a csekkekre, pénzt által készített elvitt egy illat, amely nem, milyen típusú illatút. már nem szagok megkülönböztetését.

Kiss, a málnási. a gondolat, hogy a fal igényeket.

Szeretnék egy rigójancsit, egy sarokházat, egy túrószeletet és egy moszkauert. egy cappuccino szolgált a napi és a pezsgő víz. Igen, egy továbbra is. a moszkauerbe, hogy a többi a desszertvillával összenyomogatta. Ez lett volna legalább bébi. a kávézó, a reggeli beleivott.

Ő vette a cipő, magán balra, gondosan csomagolni a régit. én szeretett így vásárolni.

eltörte a cipőt együtt. Ő megállt. Nézett fel a villogó neonfeliratra sercegve. mozi. Elment, ő elvitt egy nagy zsák pattogatott kukorica, egy liter soda, beszédelgett nemrégiben kezdett futtatni. Nézd meg a sorokat. A minden, leült ő maga mellett, a koksz, a kukorica, a régi cipőt zacskóját, ő tasakban. megnézi a képeket, csak a fényerő érzékelve változásait. majd állt. mindent balra. hívó kérem egy taxit?

Jó napot, orvos! vagyis, Mary? Mi ugye gondol, doctor? szeretne még menj haza? Miért hazamehetek? ha akarod.

Nem akarok.



nem tudom eldönteni melyik a jobb szöveg.