lerázom a kalapomról az esőt, ahogy belépek a san sebastiani buen pastor templom kapuzata alá. aztán be a templomba. a jászol világít, égnek a gyertyák. a miséig még van idő. ahogy elmegyek a jászol mellett, a sötét oldalkápolna oszlopáról leválik egy alak, elém áll. málnási az.
grift! azt írjad meg hogy áldott karácsonyt kívánok az olvasóidnak! csak azt.
italszaga van, zaklatott. megírod grift megírod? meg, de mi a baj? semmi. jó, nyugodj meg, kérlek! nem tudok. állandóan a bolond hernandez lány jár az eszemben levittük a folyópartra a fiúkkal levetkőztettük mellét markolásztuk a pisi kicsípte a combjait vagy gombás is volt nem tudom zsíros fekete haja volt és mindig csupa korpa és oldalt volt két fonatba kötve és közte a bárgyú vigyor. majd egyszer írjad meg hogy az ajtajukra kis cédulára az volt írva hogy itt lakik hernandez apuka hernandez anyuka hernandez maria hernandez juan és a kis bicikli. megírod? megírod? meg, nyugodjál le. jó de akkor azt is írjad meg hogy tudod már mondtam hogy áldott karácsonyt!
és ugye érte is született és értünk is? megyek most megyek írjad meg grift és neked is. szervusz málnási.
jose maria padilla nyugállományú csendőrőrmester a lakása nappalijában egy bőrfotelben ül, teát készít. a kis mudejar asztalon teaforraló edény, abból önti a forró vizet egy finom, vékony falú üvegpohárba. üvegpoharat használ, szereti nézni, ahogy a vízbe szórt longcsing levelek szétnyílnak. szereti elképzelni, ahogy szorgos kis kínaiak hajtogatják hegyesre a tealeveleket, sütögetik wokban, szeret kínáról ábrándozni. a három perc letelt, leszűri az italt, letakarja, kicsit félreteszi.
iratokat vesz elő. naplórészletek málnási dossziéjából. nem tudja, hogy málnási írta-e őket, vagy valami rokon. a kézírás nem sokat mond, lehetett málnásié is, meg nem is. olyan volt, de nem egészen. persze tudja, hogy más nyelven, másmilyen az ember kézírása. most a fordítás másolatai vannak nála. eredeti iratokat nem vihet haza. leveszi a kis fedőt a pohárról, szürcsölve iszik. felteszi a szemüvegét, olvas.
a kezemben jegyzettömb, felül spirálos, kockás. az elhaladó kocsik rendszámait írom fel. nem tudom miért, puszta fontoskodás, vagy rendőrt játszom, vagy valami misztikus következtetéshez szeretnék eljutni az így nyert betű és számsorokkal. nem tudom.
ha a jegyzettömb kicsit nagyobb lenne, és nyelet szerelnék rá, akkor játszhatnék jégtánc-bírót. eljátszhatnám, hogy a kűr után kicsoszogok a jégre, kiveszem a bőrkötényem kenguru zsebéből a tömböt és felmutatom a produkciót minősítő számomat.
így lepontozhatnám a protapopov házaspárt.
lódarazsat fogok gyufás skatulyával. kitolom a fiókját, ráközelítek a lódarázsra, visszatolom a fiókot, már bent zümmög őrjöngve. persze nem is lódarázs, hanem poszméh, de mi lódarázsnak hívjuk. mindig itt fogjuk őket, a házunk mögötti focipálya nyugati oldalát szegélyező aranyeső bokrokon.
a focipályát a közeli vasgyár nagyolvasztójából hozott salak borítja. szétmorzsolt üvegbuborékok, végtelen pengemező véges részlete. nincs olyan gyerek, akinek ne lenne a térde, vagy a könyöke bőre alatt ezekből a salakszilánkokból. a nyári nagy melegben a pálya kohógáz szagot áraszt. ha esik, savanyú levet ereszt.
a pálya keleti oldalán hatalmas nyárfák, szépen sorban. tavasszal, nyárelőn vattatengert teremtenek. foci közben a szájba megy, köhögtet, köptet.
a déli oldalon bokrok és két nyárfa, a két nyárfa éppen kiad egy kaput. persze csak ha sokan vagyunk, akkor használjuk így. ha kevesen, akkor kispályázunk, kiskapura. az két féltégla szokott lenni.
én nem vagyok jó focista, biztos nem vennének be a csapatba, vagy csak akkor, ha hiányzik valaki. viszont, én kaptam bőrfocit karácsonyra. jó ha van az embernek bőrfocija. hatalom.
a pálya északi oldala a veszedelem. ott is két nyárfa a kapu, de nincs közte, mögötte bokor, a gólok a kapu mögötti ház földszinti ablakába csapódnak. a weisz bácsiékéba.
nem weisz bácsi a veszély, hanem a weisz néni. ahogy törik az üveg, már vetődik a labdára, és látványosan, a kitört ablakba állva, hatalmas kést szúr bele. persze ez csak a pöttyös gumilabdával ilyen egyszerű, a bőrt nem lehet így leszúrni. és drága, így abból baj lehet, jöhet a gyerek szülője. ezért a bőrlabdáért be kell menni. két pofon, bocsánatkérés. a bőrlabdát visszaadja.
weisz bácsi szelíd, szomorkás, apró kis keszeg ember. időnként felveszi a munkásőr egyenruhát és megy kiképzésre, összetartásra, ki tudja. ilyenkor még megtörtebb mint máskor. ha messziről nézi az ember, olyan, mintha a penge orra földig érne.
a pálya környékén vannak póklyukak is. ezekbe cérnára erősített kis szuroknudlit lógatok. a behatolóra támadó pók csápja beleragad a szurokba, így könnyű kiemelni. a pókot egy családi gyufás dobozba teszem. néha kitépem egy lábát.
a lódarazsat a kissé kitolt fiók résén egy gyufaszállal benyúlva lefogom, aztán jobban kinyitom a skatulyát és letépem a darázs szárnyait. kész a másik gladiátor is.
szólok a fiúknak, hogy viadal lesz.
a családi gyufa fiókja az aréna. már benne a pók, mellédobom a tépett szárnyú, repülve menekülni képtelen darazsat. hamar harcolni kezdenek. minden szenvedésüket egymásra látják többnyire a darázs győz.
jose maria padilla nyugállományú csendőrőrmester ízlelgeti a nevet, protapopov. képtelenségek ezek az orosz nevek, gondolja.
A Dembinszky-utca 8. számu házban vasárnap délután félötkor gyilkosság történt. Az első emelet 10. száu lakását néhány hét óta Epstein Róbert 35 éves úri szabó béreli, aki csak egy szobát lakott, a többi szobát két családnak albérletbe adta ki Epstein, aki a Kigyó-utcai Rácz Dániel női konfekció-cégnél dolgozott, néhány ezer koronát takaritott meg. Vasárnap délelőtt nála járt a bátyja, aki a Fonciére biztositó-intézet tisztviselője és együtt elhatározták, hogy a Dembinszky-utcai lakást betöréses lopás ellen biztositják. Epstein Róbert ekkor elszámolt bátyjának a nála lévő pár ezer korona készpénzről és az ékszerekről.
Délután négy óra tájban Epstein Róbertet meglátogatta egy fiatalember, mint később kiderült Ferber István 30 éves fürdőmasszőr. Félóráig tartózkodott a lakásban, ahonnan félöt felé az udvari szoba lakói segélykiáltásokat hallottak. Ugyanakkor az idegen kifutott Epstein szobájából. Eltévesztette az utat, előbb az udvari szobába nyitott be, majd ez előszobán és konyhán át a folyosóra futott s leszaladt a lépcsőkön. A lakók kiáltozni kezdtek.
-Fogják meg! Fogják meg! Ugyanekkor lépett be a kapun Biróczky József asztalos, karhatalmi katona, aki meglátta a szaladó embert, látta, hogy véres a keze és utána vetette magát. A Rottenbiller-utca sarkán el is fogta.
Ezalatt a házbeliek Epstein szobájában felfedezték a gyilkosságot. A szoba sarkában, hanyag öltözetben, a két ablak között feküdt Epstein Róbert véres testtel. A mentők már csak a beállott halált konstatálhatták. Hét szurás volt a női szabón. Kettő közülük feltétlenül halálos. Egy a hasán, két szurás a mellén, egy a karján és három a hátán.
A gyilkost visszavezették Epstein szobájába, megérkezett a rendőri bizottság is, amely késő estig nem tudta megállapitani, vajjon rablógyilkosság történet-e? A jelek nem erre vallanak. Viszont a mosdón megtalálták az élesre fent konyhakést, amelyet a házbeliek nem ismertek fel Epstein tulajdonául, s igy valószinü, hogy a masszőr előre megfontolt szándékkal gyilkolta meg a szabót.
Ferber István a gyilkos, aki összekötözött kézzel állott áldozata mellett, azt vallja hogy Epsteint a fürdőből ismeri és a szabó ma délutánra borozni hivta el magához. A lakásban azután Epstein bizalmaskodni kezdett vele, mire ő előrántotta az asztalon levő kést és addig szurta Epsteint, mig élet volt benne.
A gyilkosnak ezt a vallomását a nyomozás vasárnap este a helyszinen nem tudta megcáfolni. A lakásban rablás nyoma nem látható. Epstein pénzéből semmi sem hiányzik, viszont ugy a házbeliek, mint Epstein bátyja, nem tartják kizártnak, hogy a meggyilkolt beteg hajlamu lett volna.
Ferbert a főkapitányságra vitték. Epstein holtestét pedig beszállitották a büntani intézetbe.
i. blanka, jó negyvenes budapesti nő az estorili hotel palácio zeneszobájában, letolt bugyival, és bokáig legörgetett harisnyában, előre dőlve támasztja a steinway zongorát. mellei a billentyűzetre lógnak, és így, málnási minden öklelésénél megszólaltatják a zongorát. hol csak a mellbimbó, hol az egész mell ér a billentyűkhöz. különös zenedarab kíséri blanka hörgését és sikolyait.
az oldalajtók elé lógatott, karmazsin színű, nehéz függönyök egyike mögött egy idős nő, h. franciska áll. a függönyrésen át kitartóan és szenvtelenül nézi szeretője és málnási állati üzekedését.
aztán megunják az egészet, abbahagyják, örömtelenül. málnási, megtörli magát blanka zongorára dobott hosszú kesztyűjével aztán leül a zongoraszékre.
mondja blanka, mi baja magának a sztúpák drága aranyozásával? figyeljen ide! valamikor minden társadalom szakrális volt, az emberek külső, és belső szinten úgy tekintettek a jelenségvilágra mint a makrokozmosz kicsinyített mására, mint isten alkotására és ebbe természetesen magukat is beleértették. bizonyosan mindig voltak kivételek, de azok nem számítanak ebben a vonatkozásban. szóval ezeknek a társadalmaknak sejtése sem volt a primitív, anyagelvű materializmusról. nem volt tapasztalati fizikájuk. az ő szemükben a természet jelenségei, az elemek, a folyók, a hegyek megszemélyesített, isteni jelleggel bíró, élő óriások voltak. az emberek ezeknek a hatalmas világoknak kicsinyített másai, akik magukba zárva tükrözték az isteneket. igen, és a szerveikre sem mint anyagi, testi szervekre tekintettek, hanem éteri minőségű isteni világokra. micsoda különbség lehettet így élni. és igen, így tekintettek a külső világra is, nem mint hegyláncok vonulatára és folyók illuzórikus látszatára, hanem mint az istenekre. a természet, isten emanációja volt számukra. és egymást is ennek tükrében látták. és így látja ma is a világot mindenki, aki metafizikai igazságok birtokában van. micsoda lehetőség, ha belegondol. valamikor így tükröződött bennünk a világ, minden csak a ráhangolódás, szemlélet kérdése…
málnási! fejezze be a hülye szónoklatát, te meg öltözzél fel drágám. menjünk fel a szobánkba. málnási, majd holnap, ha megjöttünk a játékból, jöjjön be hozzánk.
franciska, fején lámpaernyővel, kezében gyertyával az ágy mellett áll,barna szemei ködösek a makaói tengerésztől vett ópiumtól. énekel. a hangját a nagyapjától örökölte. híres kántor volt, akinek a zsinagóga ablakain kihömpölygő hangját hallva a keresztények is meg-megálltak az utcán, de csak néhány pillanatig voltak képesek hallgatni a fájdalmas éneket. a szívükbe karmolt ez az idegen jajongás. az ágyon blanka és málnási szeretkeznek.
málnási, kőmozsárban kínai tust kever. blanka lába közé arcot fest. ha a bal comb belső lapján végighúzza az ujját, a bal kisajak behúzódik. a rajzon a bal szem ilyenkor kacsint. franciska nevet.
blanka és franciska az óceán partján ülnek egy lapos kövön, a vízbe lógó lábukat apró halak kóstolgatják. az óceán csendes, nem hullámzik. ilyennek még nem látták. franciska, három napja a lábam köze vagyok. lüktetek, levedzem. nincs bennem más érzés. málnási megőrjít.
blanka, ha tudna rám figyelni, mondja a vékony, bajuszos, szemüveges férfi. figyelek fernando, én figyelek. mondja, írt verset? írtam. elmondom, jó?
Semmibõl nem lesz semmi. Semmi: az vagy.
Napon, levegõn kissé elidõzünk,
mielõtt ránk omolna a szerény föld
fojtogató homálya,
hullák, némi nemzési haladékkal.
Szabott törvények, látott szobrok, ódák -
mind sírba térnek. Ha reánk is éj vár,
kiket egy belsõ napnak vére éltet,
miért ne várna rájuk?
Semmik vagyunk. Mesék: mesét mesélõk.
a férfi meghúzza a félig már üres portóis üveget. félek a szövegtől. blanka,. egyre jobban félek a szövegtől, amit írok.
málnási, figyeljen, holnap megöljük magunkat. elment minden pénz, az uram meg öngyilkos lett budapesten. megölték a szeretőjét. egy férfiszabót. nem akart nélküle élni. a cége is elúszott. itt állunk pénz nélkül.
