2009. december 12., szombat

egy fürdőmasszőr hét késszúrással lemészárolt egy úriszabót

A Dembinszky-utca 8. számu házban vasárnap délután félötkor gyilkosság történt. Az első emelet 10. száu lakását néhány hét óta Epstein Róbert 35 éves úri szabó béreli, aki csak egy szobát lakott, a többi szobát két családnak albérletbe adta ki Epstein, aki a Kigyó-utcai Rácz Dániel női konfekció-cégnél dolgozott, néhány ezer koronát takaritott meg. Vasárnap délelőtt nála járt a bátyja, aki a Fonciére biztositó-intézet tisztviselője és együtt elhatározták, hogy a Dembinszky-utcai lakást betöréses lopás ellen biztositják. Epstein Róbert ekkor elszámolt bátyjának a nála lévő pár ezer korona készpénzről és az ékszerekről.

Délután négy óra tájban Epstein Róbertet meglátogatta egy fiatalember, mint később kiderült Ferber István 30 éves fürdőmasszőr. Félóráig tartózkodott a lakásban, ahonnan félöt felé az udvari szoba lakói segélykiáltásokat hallottak. Ugyanakkor az idegen kifutott Epstein szobájából. Eltévesztette az utat, előbb az udvari szobába nyitott be, majd ez előszobán és konyhán át a folyosóra futott s leszaladt a lépcsőkön. A lakók kiáltozni kezdtek.
-Fogják meg! Fogják meg! Ugyanekkor lépett be a kapun Biróczky József asztalos, karhatalmi katona, aki meglátta a szaladó embert, látta, hogy véres a keze és utána vetette magát. A Rottenbiller-utca sarkán el is fogta.

Ezalatt a házbeliek Epstein szobájában felfedezték a gyilkosságot. A szoba sarkában, hanyag öltözetben, a két ablak között feküdt Epstein Róbert véres testtel. A mentők már csak a beállott halált konstatálhatták. Hét szurás volt a női szabón. Kettő közülük feltétlenül halálos. Egy a hasán, két szurás a mellén, egy a karján és három a hátán.

A gyilkost visszavezették Epstein szobájába, megérkezett a rendőri bizottság is, amely késő estig nem tudta megállapitani, vajjon rablógyilkosság történet-e? A jelek nem erre vallanak. Viszont a mosdón megtalálták az élesre fent konyhakést, amelyet a házbeliek nem ismertek fel Epstein tulajdonául, s igy valószinü, hogy a masszőr előre megfontolt szándékkal gyilkolta meg a szabót.

Ferber István a gyilkos, aki összekötözött kézzel állott áldozata mellett, azt vallja hogy Epsteint a fürdőből ismeri és a szabó ma délutánra borozni hivta el magához. A lakásban azután Epstein bizalmaskodni kezdett vele, mire ő előrántotta az asztalon levő kést és addig szurta Epsteint, mig élet volt benne.

A gyilkosnak ezt a vallomását a nyomozás vasárnap este a helyszinen nem tudta megcáfolni. A lakásban rablás nyoma nem látható. Epstein pénzéből semmi sem hiányzik, viszont ugy a házbeliek, mint Epstein bátyja, nem tartják kizártnak, hogy a meggyilkolt beteg hajlamu lett volna.

Ferbert a főkapitányságra vitték. Epstein holtestét pedig beszállitották a büntani intézetbe.



35 megjegyzés:

  1. Itten tisztára weimarizálódik minden. A festmények, a történetek, meg minden. Berlin, Alexanderplatz, vagy micsoda.

    Na nem offolok, majd jön Helge, a madám és a többiek. Ők majd megmondják a tutifrankót.

    VálaszTörlés
  2. dehogy off! pontosan érzed! :)

    grift

    VálaszTörlés
  3. Szabók, sztájlisztek nyálas mocsadékok, egy banda mind, semmi sem irritálja jobban a hányószervemet, mint ezek.Hogy merjek pantallót varratni ezek után magamnak

    Helge

    VálaszTörlés
  4. helge, senki nem mondta, hogy varrasson magának pantallót. inkább keresse fel fürdőmasszőrét! :))

    VálaszTörlés
  5. ja! mielőtt valaki stílusbravúrral vádol! a szöveg egy hétfői napló c. újságból való. és csak alig preparáltam. :)

    VálaszTörlés
  6. Kedves Helge, Önnek nyilván szoknyában kell járnia, bugyit pedig ne vegyen. Felesleges.

    VálaszTörlés
  7. Kedves Benikuty, mennyi elfojtott vágy, gondolom, miben sántikál. Sajnos engem nem anyuka nevelt ám. Félek, hogy a története itt nem állna meg. Érzésem szerint a maga bugyi nélküli fantáziája jobb helyismeretre törekszik.

    Helge

    VálaszTörlés
  8. Már megin' csak az a seksz, meg a bugyi, és jól gondoltam én hogy engem olyan kéz mely nem női testből indúl, engem semmiképp ne érintsen.
    Mert mit tudhatom én mit akar az a kéz, mely rajtam markolászik.
    Modják, menj ide menj oda jó keze van stb..
    Nem érdekel.
    Álmaimban élek.


    Az agárdi fürőben sétám közben kinyílt egy ajtó és egy dögös bombázó jelent meg a küszöbön.
    A következő - mondta ő, s én már ugrottam volna, bármi történjék is odabenn, de harminc öregasszony megelőzött.
    Sánták bénák és púposak és én irigyeltem őket.

    Emerencia testvérre emlékeztetett a bombázó, anyám gyógymasszőrére, aki hetente kétszer kergetett az őrületbe.
    Szinte szemérem elleni támadásnak is felfogható lett volna egy ilyen tünemény megjelenése egy csendes, visszafogottan képmutató Kálvinista parókián.
    Ráadásul anyám behívatott, hogy tanuljak tőle.
    Emerencia testvér - hogy is hívhatnának másként egy vörös hajzuhataggal keretezett harmincas bonbázót - levetkőzött egy szekrényajtó takarásában, s ilyenkor én lángoló fülekkel és vacogva szekrényajtó kívántam lenni bármilyen fából.
    Természetesen figyeltem én a masszírozási technikát, de legfőképpen a könnyű fehér köpeny alatt táncoló csodákat figyeltem, és zúgott a fejem, s a végére a hasam is mindig megfájdult.
    Róhm doktor szerint kamaszkori gyomorfájás, és beöntést javallt.
    Ez is hogy kiment a divatból, épp úgy mint a csukamájolaj, és az úriszabó.
    Leginkább az angol.
    Insz...

    VálaszTörlés
  9. Grift, sosem szerettem a testi érintést ezért könnyen lemondok a masszőrről.

    Helge

    VálaszTörlés
  10. Kedves Helge, tévedtem. Vegyen bugyit, jó lesz Magának sapkának. Miért gondolja, hogy a festményen Orbán Viktor van? Ne tagadja! Nem áll Önnek jól az alakoskodás!
    Végeztem Magával:)

    VálaszTörlés
  11. nekem is 30as évek német o. ugrott be elsőre, de csak a festményt néztem, meg hogy epstein.

    ez a búra még hasonlít is brian epsteinre.

    most nézem: max beckmann, szóval átsüt.

    nagyon nagy szöveg! tiszta időgép!

    VálaszTörlés
  12. benikuty // ez helge, nem helga! :o))
    helge // az megvan, hogy mikor a férfiszabó méretet vesz nadrágoz, finoman kikémleli melyik oldalon hordod a kardot? ha nem tudod, észre sem veszed! :o))

    VálaszTörlés
  13. benikuty, mikor először láttam a képet, nekem is orbán udrott be! :))

    és igen, a helge férfinév, mielőtt nyilvánosan a bugyiba nyúlsz! kellemetlenek az ilyen meglepetések! :)

    VálaszTörlés
  14. Micsoda bugyi kóros alak maga.

    Most legyen bugyi, vagy ne legyen, döntse már el.

    Tudja régen volt az amikor eszem veszejtve, bugyival a fejemen vagy a számban, hölgyekkel háltam. Maga tud valamit Benikuty.

    Ez a bugyi valami fétis magánál?

    Csak volt ott valami anyuval.

    Ismerve magát, csak nehogy valami meleg férfialsóval jöjjön most.

    Helge

    VálaszTörlés
  15. Vero, Benikuty nem mer a hajlamaival szembesülni biztosan ezért, feminizál.
    Azt is hallottam a szabókról, hogy a reszket a kezük kémlelés közben.
    Azt hiszem továbbra is maradok a konfekciónál.
    Az Orbános dolog kritikán aluli, nincs mit hozzáfűzni, ilyenek ezek.


    Helge

    VálaszTörlés
  16. reszket a keze?? :o)) még jobb!

    VálaszTörlés
  17. vero. az időgép néha kidobja újra a kártyákat. itt van az általam a kádár étkezdéből jól ismert b. samu esete, őt is egy férfiember verte agyon. valami szerelmi, kirablásos ügy eredményeképpen:

    http://www.nepszava.hu/OnlineCikk.asp?ArticleID=1050198&printer=1


    grift

    VálaszTörlés
  18. és a függöny mögött szíjjártó?

    VálaszTörlés
  19. hiába, aki tájékozott akar lenni népszavát olvas LoL

    VálaszTörlés
  20. bocsánat, inkább navrát kellett volna írnom, hogy stílusos legyek.

    mi ez a cikk? elmentetted, vagy ismerted? meglett azóta tettes?

    VálaszTörlés
  21. meglett, hamar elfogták. a cikket nem mentettem el, csak most a gúglin rákerestem :)
    grift

    VálaszTörlés
  22. És ki volt a tettes , egy marcona úszómester vagy kabinos a lukácsból, netán egy reszketeg kezű domináns szabó?
    Helge

    VálaszTörlés
  23. Hé emberek!

    Milyen karakterológusok maguk? Az ott nem a Zorbán, hanem Yul Brinner:

    http://farm4.static.flickr.com/3206/3164763622_48b2e0cdaa.jpg

    VálaszTörlés
  24. helge, sajnos ennél szimplább a történet, valami filléres buzikurva.

    VálaszTörlés
  25. gasper, ez csak egy első benyomás, aztán jön a koponyaindex! :)))

    VálaszTörlés
  26. LOL, már direkt vártam az efféle reakciót. :)))

    VálaszTörlés
  27. Nem mondja, "koponyaindex" camper féle szög ,s miegymás? Málnási ebben a témában is otthonosan mozogna.
    Helge

    VálaszTörlés
  28. OFF: Ez a bizonyos Epstein Róbert... nem rokona bizonyos Brian (élete) hasonnevűnek???

    Mióta bezárták az OPNI-t, a tegnappal a koponyaindex jelentősen nőtt :-(
    Talán indexre (nem arra) kellene tenni. Vagy camper féle szögre akasztani... Szeg(ed)et ütött a fejembe.

    Yul eszembe, Ő is "pedálos" volt...

    MP

    VálaszTörlés
  29. Mormogi Papa: uhhh....! :LOL: Kegyednek is jó napja lehet ma... :o)))))

    VálaszTörlés
  30. @rah:
    Nahát, így bizony még sosem szólítottak! Mármint Kegyed-nek. Még szerencse, hogy nem "kis"…
    Öszülö szakállamra s zöld gyertyatartómra mondom!

    MP

    (Ami a jó napot illeti - Jónapot! :-)

    VálaszTörlés
  31. mormoginak bokában kivillant az animája! :)))

    VálaszTörlés
  32. Már elmormoltam az imámat, a jócselekedet is megvolt - ki is bontottam a nyakkendöm bogját…
    Meg a szénaboglyát :-)

    MP

    VálaszTörlés
  33. Pfúj Grift, maga malac! ;o) :oDDD

    VálaszTörlés
  34. rah, kérem, maga valamit félreért. mormoginak bokában nem "az" lógott ki ahogy maga gondolja. csak miután maga nőként szólította, "kegyed", gondoltam, hogy kegyed megláthatta az úr női lényét. anima! tudja! :)

    VálaszTörlés
  35. Nem is tudom, mi lenne a jobb?
    'ersze, 'ersze, tudom én, hogy sokkal rosszabb lenne, a bokában a női princípium villanna ki...
    (Ezzel megint fejemre vonom a Mádám bősz haragját :-)
    MP
    (és sosem PM, mert sem miniszterelnökségre nem pályázom Angliában, sem a pofagyalus, a zoszkó posztjára idehaza...)

    VálaszTörlés